~ 44. rész

Szörnyen szégyellem magam, hogy csak most, ilyen ritkán hozok részt. De a suli kikészít. Délutánonként erőm sincs megírni. Meg tanulok is. De igyekszem ígérem! Remélem azért tetszik! Várom a kommenteket! Ha tetszett iratkozzatok fel a blogra és kíváncsi kinek ki a kedvenc szereplője, erre itt oldalt tudtok szavazni!

Elég sokáig ültem egyhelyben, már kezdett sajogni a fenekem is. Felálltam, sétálni kezdtem. Bár nem volt hova. Nem kaptunk nagy cellát. Épp akkorát, hogy 4-en kényelmesen elférjünk és ne zavarjuk egymás szféráját, így elkerülve a verekedéseket, stb. Marie és Jenna a két lány, és egy full emós fiú – aki a sarokba kuporodva hallgatta a beszélgetéseinket, és semmihez nem szólt, hozzá. Még akkor sem, amikor kérdeztem, hogy miért került ide. – volt velem egy cellában. Marie és Jenna a rocker csajok, akik kisebb lopás miatt kerültek előzetesbe, a fiú – akinek, a nevét sem tudjuk, sem hogy miért került ide. – némán ült még mindig a sarokban és találkozott a tekintetünk. Elmosolyodtam. Nem volt sem ilyesztő, sem depressziós. Vagyis a szeméből ezt tudtam ki olvasni.
- Szóval az ex pasid jutatott sitre, hogy együtt legyetek az idők végezetéig? – szólalt meg végül. Mi mind hárman – én, Jenna és Marie- döbbenten, kikeredett szemekkel bámultunk a srácra. Mintha, csak csoda történt volna és a néma, végre újra megszólalhatott. Erre elnevette magát. Hangja tiszta volt, haja korom fekete, szeme mély kék. Kizárt, hogy ez a valaki valami rosszat tett volna.
- Hát igen. – mondtam zavaromban. Erre újra elnevette magát.
- Ez jó. Jó törénet lenne belőle. – felelte.
- Talán egyszer kiadom egy könyvként. – feleltem nevetve. Erre mindannyian elnevettük magunkat.

Vagy 5 órája ültem bent a hideg cellában. Nem lehetett több este 11- nél, fáztam– ugyan is mindent elkoboztak tőlem – így nem tudtam aludni sem. Jenna Marie ölében aludt. Marie Mark – ugyan is így hívják az emós srácot, akit ugyan úgy véletlenül hoztak be. – vállán pihentette fejét. Mark pedig a falnak döntve szusogott. Lefotóztam volna, de hát ugye elvették a rendőrök a telefonomat. Unatkoztam, nem tudtam senkivel sem beszélni. Csak az óra idegesító kattogását lehetett hallani.  Aggódtam Jessicáért, pedig én vagyok rács mögé zárva. Reméltem, hogy a srácok nem aggódják magukat halálra, hogy nem mentem haza. Imádkoztam, Katie-ért, aki 5 hónapos terhes az öcsémmel. Imádkoztam, az öcsémért is. Imádkoztam, hogy ne úgy nöjjön fel , hogy én itt bent vagyok.Magamban imádkoztam egy jelért. Akár miért, csak tudjam, hogy mindenki jól van-e. Ekkor ía távolból cípő kopogást hallottam, nem erősen, de tisztán kivehtő volt, hogy jön valaki. Szívem a torkomban dobogott, pedig valószínű, hogy csak járőröznek. Fejemet lassan a rács felé fordítottam. Többre nem tellet, fáradt voltam, éhes, vacoktam, pisilnem is kellet. Egyszóval, minden bajom volt.  Akkor egy kövérkés, kopaszodó férfit véltem felfedezni, ahogy engem nézz.

- Smith! Jöjjön! – szólt, én meg lassan, komótosan megmozdultam. Mit akarnak már megint?
- Telefonon keresik! – tette hozzá, remélve, hogy átkapcsolok nagyobb sebességre és hát úgy is lett. Tudtam, hogy valaki otthonról. Szívem a torkomban dobogott. Az őr lassan elvezetett egy telefonfülkéhez. Poros volt, valószínűleg, nem sokan használhatták előttem.
- 5 percet kap! – mondta hatérozottan és nekem eszembe se jutott ellenkezni, bólintottam. Majd a fülemhez tettem a telefont és rekedtesen beleszóltam.
- Ne aggódj, mindjárt kihozunk. – szólt egy nyugodt férfi hang. Szívemet melegség járta át.
- Liam. – mosolyodtam el.
- Jól vagy? Mi történt pontosan? Jessica nem sok mindent tudott elmesélni, csak azt, hogy rátok tört az FBI és elvitt.
- Ott van nálatok Jessica? Jól van. Kérlek, mond, hogy semmi baja. – könyörögtem a telefonba.
- Igen, itt van ne aggódj. Niall foglalkozik vele. – automatikusan elmosolyodtam.
- És Harry? – kérdeztem halkan.
- Telefonál. Próbál minnél előbb kihozni téged. Ne aggódj. Csak gondoltam, hívlak. Hogy ne ess pánikba. Bár az nem a te stílusod. – nevetett bele. Én is elnevettem magam.
- Smith! 1 perc! – üvöltött rám az őr, mire kicsitt meg állt bennem az ütő. Majd engedelmesen bólintottam, hogy értettem. És mély levegőt vettem.
- Figyelj, ha ez segít, akkor Stan tette. Rám akarja kenni az ügyét. Találkoztam vele. Azt hiszi, itt együtt lehetünk.
- Nem fogjuk neki hagyni! – szólt bele Louis.
- Köszönöm. – hallottam, hogy az őr meg indul felém.
- Adjatok Jessnek meleg teát, attól megnyugszik. Mennem kell.
- Ne aggódj, kihozunk. – szólt bele Zaynt utoljára.

Majd az őr lenyomta a telefont. Megköszönve oda adtam neki a telefont. És vártam, hogy vissza kísérjen a cellámba. Végre nyugodtan tudtam gondolkodni, mert még mindig vacoktam a hidegben.
Volt időm, szóval miért ne.
Vajon mivel érdemelhettem ki ennyi jóságot? Vegyük sorba, az elmúlt pár hónapot. Eseményekben volt rengeteg. 

Kezdve azzal, hogy idejöttem. Aztán, megtudtam, hogy Apának mennyaszonya van. Majd eljutottam a srácokig. Befogadtak. Ápoltak. Bulit szerveztek nekem. Megtudtam, hogy lesz egy öcsém. Majd összejöttem Harryvel. Megannyi veszekedés, de annál is több szeretetet kaptam tőle. Végre, érzem, hogy élek. Hogy ide tartozom. Kiegészít. 

Majd Apu betegsége, Harry megcsalt, elment turnéra. Közben Apa állapota nem hogy javult volna, inább csak rosszabodott, míg végül elment. Majd modell felkérés. Párizs, Eleanorral. Megismertem Jean-t, akit elfelejtettem felhívni. Majd az újra találkozás Stannel. Verekedés, Harry és Stan között. Kiderült, hogy Stan újra füvezik. És innen kezdődött a háború, ami végül ide vezetett. Hogy bizhattam egy ilyen emberben? De, ami még rosszabb, hogy szerethettem egy ilyen embert?  Fene tudja, mi vakított el Amerikában. De más vagyok már. Az az Alex már nincs többé.

Másnap arra keltem, hogy Marie ordíbál Jennával, hogy összenyálazta a gatyáját. Fáradt, nehéz szemhélyamat felhúztam és kérdő tekintetekkel találtam szembe magam.
- Csak hogy felkeltél. Le késtél a reggeliről. – mondta Márk.
- Miért mennyi az idő?
- Úgy 11 óra. Nem tudtunk felkelteni. Azt hittuk, hogy elájultál vagy valami. – vonta meg a vállát. Én meg elmosolyodtam, ahogy elképzeltem, ahogy rázogatnak, hogy ébredjek. De semmi reakciót nem mutatok. Tipikus Alex.

Egy ideje már hallgattuk, ahogy Márk meséli az élet történetét. Hiszen az múlt éjjel, szinte meg se szólalt. Szóval, most ő volt soron. Azt mondta, tanu volt egy bolti rabláson és mivel ugyan olyan ruhát viselt, mint a rabló – fekete – ezért azt hitték, hogy ő az. Ezen nagyon nevetettünk a lányokkal. Viszont a lányok tényleg loptak. Bár csak ételt. Ezért nem zárják őket évekig börtönbe. Szerencsére. Eléggé megszerettem őket,  már ahogy meg lehet szeretni egy embert 6 óra alatt. Szóval eléggé.

Egyszer egy őr lépett a cellánkhoz és hangosan megütögette a rácsokat, hogy rá figyeljünk. Mind elnémultunk és oda kaptuk a fejünket. 

- Smith! És Darwin! Jöjjenek, szabad lábon elmehetnek. – szólt a rendőr. – Én és Márk felálltunk, majd elköszöntünk a lányoktól. És kimentünk. Bilincset szerencsére már nem kaptunk. Mivel szabadok voltunk. Hú, de fura ezt így kimondani.  Megkaptuk  a telefonjainkainkat, és apróbb dolgainkat – mint például a Harrytől kapott lánc. –Markkal elkértük egymás telefonját és beíruk a saját számunkat. Majd vissza cseréltü k.
- Majd hívj. –ölelt meg végül.
- Rendben. – nevettem. – Úgy is hallani akarom, mi lett a kis fiúval a mesében. – nevettem. Mire elmosolyodott. Majd bólintott és zsebre dugott kezekkel elindult. Távolodó alakját nézve rádöbentem, hogy pozitívan csalódtam benne. Másnak képzeltem. Lassan én is kiértem az előtérben. Azt hittem, hogy lesz időm még gondolkodni, mit mondok a többieknek, vagy, hogy mit mondok Anyának, vagy Katie-nek. Mikor egy zokogó szőke hajú lány ugrott a nyakamba. Előszőr csak, dermedve engedtem, hogy megfujtson, vagyis, hogy a nyakamat átölelve, húzzon magához. Majd láttam, hogy a srácok vigyorogva intettek nekem egyet. 

Leesett, hogy ők intézték el, hogy most kitudjak jönni. Így magamhoz szórítottam Jess-t. Hallottam, ahogy szipog. Én meg csak azt suttogtam a fülébe, hogy minden oké, itt vagyok és hogy hagyja abba a sírást. Szerencsére hatással voltam rá, így szinte azonnal befejezte és megjegyezte, hogy csak örömében sír, hogy újra láthat. Fiúk is sorban megöleltek, de valaki hiányzott. Harrry lehajtott fejjel nézte fehér converse cípőjének az orrát. Mikor elé értem, rám nézett, mélyen bele a szemeimbe. Még sosem láttam volna, hogy így nézett volna rám. Nem bírtam már várni, muszáj volt éreznem újra az illatát. Szinte a nyakába vetettem magam. Ő azonnal átölelte a derekamat és erősen tartott magánál. Homlokát a vállamba furta. Illatát magamba  szívva elkapott az az érzés, hogy most nem számít az idő, nem számítanak a körülöttünk lévő emberek. Senki. De persze ez nem volt így. Volt körülöttünk 4 fiú + 1 lány, ki türelmetlenül nézték,ahogy mi hosszú percegik ölelkezünk. Majd Louis megköszörülte a torkát, hogy most már elég lesz. Vettük az adást, lassan elszakadtunk egymástól és elindultunk a kocsihoz. 

~ 43. rész

SZIASZTOK! :) Hát sikeresen megírtam az újabb részt remélem tetszik majd nektek és továbbra is hű olvasóim maradtok. Imádlak titeket. Csók, Puszi ~A

Utobbi időben hetekben bármikor faggattam Harryt, sosem árulta el mi történt a megbeszélésen. Mindig mikor rákérdeztem, azt mondta ’’Semmi. ’’ vagy ’’ Nem lényeg. ’’  De kezdett elegem lenni a titkolózásból.
- Átmegyek Jessicához. – mondtam, megse várva semmi féle reakciót. Becsaptam magam mögött az ajtót. Beszállva a már házhoz hívott taxiba és bemondtam Jess címét.  Mit sem tudva, mi vár rám otthon.
- Szia. – köszöntött barátnőm, mikor kinyította az ajtót. Megöleltem, majd beinvítált a lakásába. Igen, anyukája tekintettel volt arra , hogy én a szomszédban lakok,  és inkább ő költözött el. Mintsem, hogy Jessica. Így ’együtt’ tudtunk maradni. Nagyon aranyos gesztus volt, szerintem. Leveleimet olvastam. Mivel, mióta nem lakok itthon. Jessica gyüjti a postámat. És mikor átjövök hozzá, elolvasom. Jó programm.
- Szerinted mikor csinálja meg a godnok a zárat? – kérdezte Jess.
- Már megcsinálta azt, akkor este, mikor elköltöztem Harryhez. Hogy ne vigyenek el több dolgot tőlem. – feleltem.
- Mit vittek el?
- Csak a laptopomat. De majd vissza fogom kérni. – Jessica kikerekedett szemmel nézett rám. Valószínűleg, ő még nem tudja, hogy Stan tört be hozzám akkor este. Így elég viccesen és furán hangozhatott ez a mondat.
- Ö.. – kezdtem – Stan. – feleltem vállrángással.
- Stan? Miért tette volna?
- Nem tudom. Bosszúból? Fenyegetésből? Nem nagyon tudok kiigazodni már rajta. – húztam a számat.
- És honnan tudta, hogy hol laksz.
- Vannak kapcsolatai. Ha valamit akar, általában megszerzi.
- Kívéve Téged. – javított ki Jess.
- Kívéve Engem. – ismételtem meg. Csak, hogy nyomatíkosítsam, hogy Stannal már minden lehetséges kapcsolatom – legyen az baráti vagy szerelmi – rég megszünt. Ő a múlt. Harry jelen és jövő.

- És akkor most tulajdonképpen miért is nem vagy a szomszédom?
- Mert Stan, vagy akiket felbérelt hihetlenül jó munkát végeztek. Összesablakom kitört. Ajtókat beverték. Kikell cseréltetni őket. Bár a gondnok szerint ez már nem annyira sürgős, mint mondjuk a zár. – hadartam – Amúgy nincs sok kedvem újra itt lakni egyedül. Meg Harry sem akarja, hogy az ő szavaival éljek ’ hogy veszélynek legyek kitéve ’ –  nevettem . Jess meg csak egy ’ mennyire aranyos már ez ’ mondattal reagált, amivel teljesen egyet értettem.
- Aprópó..– néztem fel a levelekből. -.. mi ez az egész közted és Niall között?
- Á semmi különös. Csak amikor zaklatott voltál a felvételi miatt és fiúknál voltunk, ott hagytál a fiúkkal én meg mivel nem vagyok sem antiszociális, sem hülye, hogy nem használom ki az alkalmat, beszélgettem velük. Aztán Niall pár napra rá kért egy randit.
-O.. értem. – bólogattam. Durva Niall sosem szokott ilyen hamar randit kérni. Bár lassan egy hónapja, hogy ismerik egymást. Mindegy.

- Hé, Jess. – néztem rá boci szemekkel.
- Mi az? – kérdezte már nevetve, mikor meglátta, hogy milyen arcot vágok.
- Nem megyünk át, kicsit rendet rakni? – utaltam a lakásomban uralkodó káoszról, amit otthagytam hetekkel ezelőtt.
- De, mehetünk.

A lakás rosszabb állapotban volt, mint ahogy emlékeztem rá. És ezt Jess is megjegyezte egy ’ Jézusom’ – mal. Aranyos. Ő elment a konyhába, összeszedni a széttört tányérokat és poharakat. Mert igen, azokat sem kimélték. Én meg a nappaliban maradtam és a Tv maradványait a kanapéból származó szivacsot a a parnából kihullot tollakat szedtem össze. Szörnyen fárasztó volt. És úgy tünt, mintha soha nem lesz rend itt, újra. Jessicával egyszerre döltünk le a leamortizált kanapéra és bár kényelmetlen volt, jobb volt, mint a semmi. Én személy szerint kezdtem álomba esni. Mikor hirtelen ilyesztő hangos ajtó csadást hallottunk az bejárat felől. Mindketten ilyedten ugrottunk fel, végig futott az agyamon, mi van, ha megint rám akar ilyeszteni  Stan. Bár ő börtönbe van. Lehet, hogy felbérelt valakit, hogy öljön meg. Reménytelen.  Majd körülbelül 20 egyenruhás férfi szabadult be a kis lakásba és mind fegyvert szegezett ránk. Adrenalinom hirtelen ugrott, a sokktól levegőt elfelejtettem venni. Torkomban hatalmas gombóc keletkezett, mitől fájdalmassá vált a nyelés.
Egy újabb rendőr lépett ki a sok közül, ennél szerencsére nem volt fegyver. Ennél egy számomra ismerős tárgy volt. Egy bilincs.
- Alexandra Ashley Smith! Letartóztattom kábítószer bírtoklásáért és annak forgalmazáséért.  – mondta el a sablon szöveget, miközben mögém lépett és jó szórosan megbilincselt. Teljesen sokkban voltam . Mire kiudtam nyögni a rendőrnek egy  ’ Tessék? ’ –et, addigra a többi pisztolyos férfi gyorsan végig kutadta a házat.
- Megvan főnök. – mondta egy mély hang a tömegből és oda dobott egy kis zacskó valamit a mellettem álló ’ főnöknek ’, aki hosszasan tanulmányozta.
- Igen, azt hiszm ez mindent elárul. Vigyétek be fiúk! – lökött rajtam egyett és két erős kéz ragadta  meg a karom. Gyorsan rá pillantottam egyet Jessicára és láttam mennyire megrémült, és kétségbe esett. Akár csak én. De kettőnk közül, valamelyikünknek észnél kellett maradnia.
- Nem lesz semmi baj. – mondtam neki utolsó szavaim.

 Majd kicipeltettek a házból, be egy rendőr autóig. Kint hatalmas káósz fogadott. 6 villogó lámpájú rendőr autó állt a ház előtt. A utcán lévő bámészkodok megálltak és végig nézték a jelenetet, ahogy elhurcolnak. Némelyik talán meg is örökítette azt. Csodás. Tiszta deja vu. Bár én tudtam, hogy nem követtem el semmit. Főleg nem, ha drogokról van szó. De ezt csak én tudtam.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer tényleg fogok rács mögött ülni. Apa szégyenkezne , ha ezt látná. Hova jutott, az egyszem pici lánya. Drog üzletbe keveredett. Bár csak előzetes letartóztatásban voltam. Egy közös cellát kaptam néhány igen fura és ilyesztő emberrel. Voltak itt punk-ok, akiket randalizmusért, volt aki csendháborításért tartóztattak le. Mikor megkérdezték, én ugyan miért kerültem ide, és elmondtam mert rám fogtak egy drogos ügyet,c sak lestek. Majd kiröhögtek, hogy mekkora szerencsétlen vagyok. Ezzel nem mondtak sokat. Sarokban ülve vártam a megváltást, mikor néhány narancssárga egyenruhás rabot vittek el elődtünk. Néhány füttyögetett, néhány csak elsétált elődtünk. De felismerem egy ismerős arcot.
- Á szóval igaz a hír, tényleg vissza eső bünöző lennél? – állt meg előttem a gúnyos arcával.
- Komolyan azért törtél be a házamba, hogy engem is belekeverj? – akadtam ki.
- Mindig meg kapom azt, amit akarok, szivi.
- Csak Engem nem ! – mondtam nevetve, majd az örök vissza vitték őt a celájához. Többiek csak furcsán néztek rám, és követelték, hogy mondjak el mindent. Hát mivel nem volt jobb dolgom, jól van elmeséltem nekik a történetem.

~ 42.rész

Na sziasztok! Először is bocsánat a késői részért. Ne haragudjatok. Rengeteget gondolkodtam, hogy mit írjak ebben a részben. És hát ez lett belőle. Remélem tetszik nektek. :) Még lehet szavazni ( szeptember 25.-ig ) a blogra. -> itt. Ne felejtsetek el kommentelni, értékelni és szavazni itt oldalt. :) Köszönöm, imádlak titeket! <3

Eleinte azt hittem az ’’oda költözés’’ Harryhez, jó dolog lesz. Eleinte az is volt, hisz a nap minden óráját, minden percét együtt töltöttük. De tudjuk, hogy az idő gyorsabban halad, mikor boldogok vagyunk és jól érezzük magunkat. Az első hetek fiúk hatalmas villájában örült gyorsan teltek. Átestünk néhán hullám völgyeken. De ki nem? Az utóbbi időben, nem nagyon látom a fiúkat.  Dolgoznak. És mivel teljesen egyedül vagyok egy hatalmas házban. Mit csinálok? Beburkolozok a gondolatokba. Mi lesz velem az egyetemen? Mi lesz velem és Harryvel, mikor ő turnézik? Mi lesz velünk? Turné vészesen közel van. 1 hónap és újra neki vágnak Amerikának. Nem akarom. Nem akarom, hogy elmenjenek. De gondolom ugyan úgy nem akarja se Danielle, sem Eleanor, hogy elmenjenek a srácok. De ebből élnek. Ők híresek és ezt nekem el kell fogadnom. Bár mennyire is nehéz.

A sok otthon töltött órában – napban – rájöttem, hogy ki se tettem a házból a lábam. Gondoltam elmegyek kicsit sétálni. Régen mozogtam valamit is. Itthon, vagyis fiúknál a kanapéból csak akkor keltem fel, ha elmentünk aludni Harryvel. És ennyi. Felvettem egy jeggingset és egy nagy kötött pulcsival, mivel elég hideg volt ma Londonban.  Kilépve a házból megállapítottam, hogy hidegebb van, mint gondoltam. Ezért vissza szaladtam egy sálért. Nem fáztam vele kevésbé, de legalább nem fogok megfázni. Az a jó a kertvárosban, hogy jó nagy. Így órákra eltudtam tünni. Gondolkodni.  Mindennen. Az életemen. Itt álok 19 évesen és nem tudom mi akarok lenni, mit akarok dolgozni. Zene a mindenem. Mi lesz velem, ha végzek a sulival? A zenei kurzusom csak 2 éves. Utána? Ahj.

Kicsit elővettem a telefonomat, twittereztem. Néztem, hogy miket írtak nekem fiúk rajongói.  Fogalmamsincs miért. Mindig, mikor felnéznek szitkoznak. De fél perc után már meguntam. Egy embert akartam megnézni még. Harryt. Utolsó tweetje pár órája volt. 

’’ Hagyjátok abba a gyülölködést. Szeretem @AlexS –t ’’ - ez a twitter nevem - Miután elolvastam automatikusan elmosolyodtam. Szívemet melegség járta át. Harry mindig vigyázz rám, megvéd a rajongóktól, vagyis megpróbál. És ezt mindig értékeltem benne. A figyelmességét, és hogy odaadással tud szeretni valakit. Mi lesz velünk egy hónap múlva? Harry turnén lesz Amerikában, én az egyetemen. Nehéz lesz a távkapcsolat. De túljutunk azon is egyszer, ahogy mindenen.

Egy ideje már mászkáltam össze vissza a kert városban és fogalmam sem volt, hol lehetek. Pedig Harryvel számtalanszor körbe jártuk esténként. Jaj, azok az esték. Imádtam mindet. Egy elhagyatott játszótéren kötödtem ki. Egy lélek sem volt. Pedig nem volt késő. Délután 4 óra lehetett. Hirtelen a szél a lábahoz fújt egy újságot. Alapból nem vettem volna fel a földről, de megláttam egy ismerős arcot. Bár ezen sem kellene meglepődnöm, hisz Louisék szinte napi szinten szerepelnek benne, de ez más arca volt. Stan-é.
’’ Elkapták a több országban keresett dreog csempészt’’ – olvastam magamban a sorokat. A hír annyira lesokolt, hogy muszáj volt leülnöm egy padra.
Sorokat olvasva semmilyen érzelmet nem váltott ki belőlem. De miután végeztem vele, magam elé képzeltem a szituációt, ahogy elkapják a rendőrök. Szívem összeszorult. Nem tudom, hogy boldognak kéne lennem, mer nem nekem kellett lebuktatnom és végre kiszáll az életmből, vagy  sírnom, mert végülis barátom volt, barátok voltunk.
- Khm.. – hallottam egy férfi torokköszörülést. Először megijedtem, majd felnéztem az újságból és megláttam Harryt.
- Mit keresel itt? – kérdeztem szórakozottan. De ő csak komoran nézet rám. Mit tettem?
- Nem voltál otthon.  Agódtam érted. – felelte, közben az arcomat fürkészte.
- Csak sétálni indultam Harry. – nevettem zavarómban – unatkoztam otthon.
Harry mély levegőt vett, majd kifújta. Valami nincs rendben.
- Mi a baj?
- Semmi.
- Harry..
- Mondom, nincs semmi. Mehetnénk? Teljesen átfagytál már. – mondta idegesen. Meglepett a viselkedése. Nagyon. De nem kérdeztem semmit. Csak engedelmeskedtem. Majd elmondja, mindig elmondja. De miért viselkedik így? Mi történthetett? Csendben sétáltunk haza. Még a kezemet se fogta meg. Ő a zsebei dukta én meg a pulcsi végével játszottam. Mindketten gondolatainkba burkolóztunk. A nap már kezdett lemenni. Eddig el lettem volna? Észre se vettem.

Haza érve ugyan olyan fagyott volt a hangulat, ahogy Harry volt. Mi van mindenkivel? Mindenki a Tv előtt feküdt. Eleanor Louis válára tette a fejét és amikor kérdően ránéztem és csak lehunyva szemét rázta a fejét. Kérdezték, hol voltam. Csak egy váll rántással közöltem, hogy sétáltam. Idegesen  efújtattam, hogy senki nem hajlandó semmit mondani. Majd a konyhába mentem, hogy csináljak magamnak valami ételt. Pár perccel később Niall lépett be a konyhába.
- Mi van mindenkivel? – kérdeztem idegesen.Majd leültem a konyha asztalhoz. Csak felhúzta a szemöldökét.  És leült velem szemben.
- Harry nem mondta el?
- Nem mond Ő azt semmit.. – sóhjatottam.
- Majd elmondja, nem szeretném én elmondani.
- Jó – mondtam szomorúan
- Kérhetek valamit? – kérdezte Niall.
- Ühöm. – mondtam, miközben nagyott haraptam a szendvicsembe.
- Hétvégén randim lesz Jessicával és.. – szemem elkerekedett és egy hajszál választott el, hogy ne nyeljem félre a szendvicsemet. Mély levegőt vettem.
- És? – kédeztem.
- És kéne egy kis segítség. – értetlenül néztem – Főzés terén.
- Hogy van az, hogy imádsz enni. De főzni nem tudsz? – tettem fel a költői kérdést. És minketten elnevettük magunkat.
- Na segítesz?
- Igen. 

kis információ...

Először is bocsánat kérnék, mert nem hoztam részt. Sajnos ez egy ideig így is marad. Először is nem akarok rossz írást  hozni nektek. Csak is a legjobbat ;)  Másodszor ugye elkezdődött az iskola is. És így 10.-benz azért meg kell húzni magunkat. Hisz 2 év és érettségizek. Ezt még leírni is rossz :D további okokat most nem sorolnám. Csak, hogy tudjátok, hogy nem felejtettelek el titeket drága olvasóim. Ez nem szünet,. Amint, kipattan a fejemből, valami kézen fekvő, hozom is a részt. :) Pussszancs.                             ~A.

~ 41. rész

Sziasztok! Mindenkitől kérném, hogy aki szereti a blogot, szavazzon ( lájkkal ) ezen az oldalon : https://www.facebook.com/photo.php?fbid=293558034093633&set=a.291735647609205.62949.256207541162016&type=1&theater

KÖSZÖNÖM <3 és jó olvasást! 

Vettem egy mély levegőt majd felbontottam.
- Kedves, Alexandra Ashley Smith. Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a London városi egyetem zene szakára. - mondtam ki hangosan a szavakat és ne hittem se a szememnek, se a fülemnek.
- Gratulálok csajszi! - ugrott fel Jess az ágyról és megölelt. Én a döbenettől teljesen lefagyva álltam a szoba közepén, közben Jess lelkesen szorongtott.
- Bár azért elmondhattad volna, hogy jelentkeztél. - mondta kicsit durcásan, miután elengedet.
- De én nem. - löktem ki halkan a szavakat.
- Hm?
- Én nem jelentkeztem. Sőt még felvételin sem vettem részt. - feleltem kicsit bátrabban.
- De akkor ki? - kérdezte Jess. Csak fejrázva mondtam, hogy nem tudom. Majd ledöltünk az ágyon. Én próbáltam fel emészteni a történteket, közben tovább olvastam a levelet. Közben mellettem Jessica teljesen bezsongva meséli, hogy milyen jó lesz egy suliba járni. Még ha nem egy szakra is. Miután huszadszorra is végig olvastam a levelet, letettem mellém és lehunytam a szemem.

Szemem előtt Apa jelent meg. Nem, nem álmodtam. Ez egy emlékkép. Karácsony volt. Anya vacsorát főzőtt. Apával a nappaliban voltunk. Én egyszemélyes koncertet adtam neki, a gitárommal. Miután végeztem Apa tapsolt örömében. Nagyon boldog volt. Lábára ültetett és azt mondta, büszke rám, és hogy..

Hirtelen kipattantak a szemeim, hát persze. Gyorsan feltápászkodtam.
- Alex, mi történt? - mondta kómásan Jess, valószínűleg ő bealudt.
- Hát persze, hogy nem jutott előbb eszembe. - motyogtam magamnak, míg össze szedtem a cuccaimat.
- Alex! Miről beszélsz?
- Gyere! Haza kell vinned Harryékhez. - mondtam. Jess bólintott és gyorsan elkészült. Teljesen kivert a víz, nehezen vettem a levegőt. Nem tudom, mi bajom volt. Szegény Jessica még jobban meg volt rémülve, hogy mi tört rám. Hiába mondtam neki, semmi bajom. Úgy vezetett, mint egy örült. 10 perc alatt vissza is értünk Harryék házához. Sietősen kivágtam magam a kocsiból, majd berohantam a kapun. Jessica kicsit lemaradva jött mögöttem. Nem néztem, hogy ki van itthon. Reflexből berontottam a házba.
- Szia, Alex. Hol... - nem álltam le beszélgetni, berohantam Harry-vel mostani közös szobánkba. Legugoltam és villám sebbeséggel kezdtem keresni. Gyorsan kezembe is akadt a kis boríték, amit Doncasterből hoztam el. Majdnem elszabtam, annyira kapkodtam, hogy kinyissam. Ott álltam a szoba közepén, olvasva Apám talán utolsó szavait hozzám. Könnyeimmel küszködve próbáltam, végig olvasni a levelet. De akaratlanul sem láttam semmit a könnyektől.  Lassan hátráltam, de beleütküztem valakibe.
- Mi történt? - kérdezte, aggódva. Hang nem jött ki a torkomon. Csak fejemet ráztam. Kezei közé fogta az arcomat, kényszerítve, hogy szemébe nézzek. Egy nagy könnycsepp folyt le az arcomon. Nem akartam sírni. Eleget sírtam már. Harry odaadóan letörölte a könnyeimet és homlokon csókolt. Örültem, hogy akkor ott volt nekem. Igazából, mindig ott volt nekem Harry. Mindig odaadóan vigyázott rám. Mint a szeme fényére. Ezt nagyon szerettem benne.
Mint minden mást.
- Mi van abban a levélben? - kérdezte félőn, közben pedig a kezembe szorongató papírra mutat.
- Apa valószínűleg, utolsó szavai hozzám. - vettem egy mély levegőt, hogy ne öntsön el megint a sírás. Úgy gondolta eleget voltam a szobába, meg Jessica is kint maradt a 4 fiúval. Szegény lány. Harryt kézen ragadva halkan kimentünk a nappaliba. Ahol kiváncsi, de aggodó tekintetek szegeződnek ránk. Oda nyújtottam Jessicának a levelet.
- Apukád volt? - kérdezte döbbenten. Bólintottam.
- O gyere ide. - tárta ki a karját és én mosolyogva öleltem meg.
- Én még mindig nem értem. - mondta Niall, majd Louis elé nyomja a felvételi papírokat és egykettőre leesik neki a dolog.
- És elmész? - kérdezte. Kicsit húzogattam a számat. Majd bátortalanul Louisra néztem, aki mosolyogva bólintott.
- El. - feleltem, és azt éreztem, hogy megszabadultam minden nyomástól.

~ 40. rész

Remélem tetszeni fog nektek, ez a rész is. Ha tetszett, szavazz alul, írj kommentet és ha még nem tetted volna meg iratkozz fel rendszeres olvasónak. Köszönöm a vissza jelzéseket! Tényleg sokat jelent nekem <3

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=293558034093633&set=a.291735647609205.62949.256207541162016&type=1&theater
ha megtennétek nekem, hogy nyomtok egy lájkot a képre? sokat jelentene nekem <3

Jó olvasást!

Másnap egyedül ébredtem Harry ágyában. Kómásan megtöröltem a szememet, hogy megszokjam az ablakon beszökő napfényt. Harry része, mellettem, szépen bevolt takarva.
A párnára egy kis ceti volt elhelyezve:

'' Sajnálom, tudom, hogy azt ígértem együtt töltjük a mai napot kettesben. Hirtelen behívtak minket egy megbeszélésre, a turné miatt. Érezd otthon magad! Sietek haza. Szeretlek. 
                                                                                                                              H.''

Csalódottan sóhajtottam fel, de hát mit tehetnék? Ez a munkája. Ez az élete, hogy énekeljen.
Megértem, hisz mindketten épp ugyan úgy szeretjük a zenét. Kicsit még feküdtem, mélyen magamba szívtam Harry illatát. Hihetetlen, hogy minden, még a szóba levegője is teli van Harry bódító illatával. Majdnem olyan, mintha itt lenne. Na jó nem. Lassan kikászálódtam az ágyból és felvettem Harry egyik ingjét. Éhes voltam és ezt a hasam percenkénti korgása is megerősíti, így a konyhába mentem. A mosatlan edények, már kiestek a mosogatóból és a mosógatógépből. Azon gondolkodtam, hogy amilyen korán hívták be őket reggel, biztos nem volt alkalmuk rendesen megreggelizni. Ezért, gondoltam, hogy össze dobok nekik valami finomat. Mi mást, mint palacsintát.
- Khm.. - hallottam torok köszörülést a hátam mögül. Kisebb fajta szívrohamot kaptam. - Ne haragudjon kisasszony nem akartam megijeszteni. - kezdett mentegetőzött a házvezetőnő. Olyan 40-es évei végén járhatot. Kicsit hasonlított is Berthára. Sötét barna és fekete szín között volt festve a haja. Arca kicsit nyúzott  volt a sok munkától. Sötét karikák éktelenkedtek a szemei alatt.
- Semmi baj. - kicsit zavarban voltam, mert csak egy ing volt rajtam, ami hát valjuk be, alig takart valamit. - Szólíts  nyugodtan Alexnek! - mosolyogva, kezet nyújtottam neki. Kicsit meglepődött, hogy ilyen közvetlen vagyok vele.
- Én Esther vagyok. - mosolygott kedvesen és megfogta a kezem. - Örülök, hogy megismerhetlek.
- Úgy szintén. - húztam ismét mosolyra a számat. - Esther át tudnád venni, addig a palacsinta sütést, míg én gyorsan átöltözöm. - mutattam a sülő palacsintákra. - Gondoltam csinálok a fiúknak valami finomat, úgy is biztos éhesek lesznek, ha haza érnek.
- Persze, menj csak.
Gyorsan vissza mentem Harry szobájába. Elég meleg volt ma Londonba, szóval kihalásztam a táskámból egy szagatott rövidnadrágot, és egy fehér tank topot, cípőnek egy fehér rövidszárú converset választottam. Hajamat összefogtam egy hajgumival, és még elszaladtam gyorsan fogat mosni. Mire vissza értem a konyhába, Esther már a maradék palacsintát is kisütötte és már a nappali takarításával fáradozott.
- Befejeztem volna a palacsintákat. - mondtam, a végén kínosan nevettem.
- Ugyan - legyintet. - szívesen segítettem neked befejezni. Egyél csak nyugodtan. - majd folytatta is tovább. Egyetértően bólintottam és vissza mentem a konyhába. 5 perccel később, már jóllakottan jöttem ki.
- Na, akkor hol kezdjem? - fogtam meg egy rongyot. Esther nem értette, mit beszélek.
- Te segíteni akarsz nekem? - szemei elkerekedtek.
- Igen, te segítettél nekem. Én segítek neked. - mosolyogtam. - Meg amúgy is csak unatkoznék itt, és ezért ekkorra házat nem lehet egyszerű kitakarítani.
- Hát nem. - felelte. Majd elnevette magát, mire én néztem rá értetlenül.
- Csak.. olyan másvagy, mint Harry előző barátnői. - ezen elmosolyodtam, majd azonnal le is fagyott a mosoly az arcomról.
- Honnan, tudod, hogy Harry barátnője vagyok?
- Először is az ő ruhájában voltál, kettő az ő szobájába mentél be, három ne hidd hogy nem szokott mesélni rólad.
- Szokot mesélni..rólam? - teljesen meghatót, hogy miért? Nem tudom.
- Állandóan. - mosolygott. Innen meg is szünt a beszélgetés, mindketten takarítottunk én törölgettem, míg Esther össze szedte a ruhákat. De közben az arcomról nem lehetett le vakarni azt a sunyi mosolyt. Hogy lehet valaki ennyire édes, hogy még a házvezetőnőnek is rólam áradozik . Gondolat menetemet, hangos zaj csapta meg. Kis idő után rájöttem, hogy ez a mobilom csengőhangja. Rohantam, vissza szobába a táskámhoz és persze, hogy nem találtam.
-Hallo?! - szinte ordítottam a telefonba, meg se néztem, hogy ki hív.
- Alex, ha süket leszek az a te hibád lesz. - morgólodott a telefonba Jess.
- Szia. Mizu?
- Izéé, kihalászam a postádat és ezt látnod kell. Ide tudsz jönni? 
- Ö igen. - feleltem
- Oké, várlak. Szia. 
- Rendben, sietek. Szia. - majd letettem.
Nem értettem belőle semmit, mit kaphattam, ami ennyire fontos. Miközben kihalásztam a táskámból a farmer mellényem, eltettem a telefonom azon gondolkodtam, hogy minden számlát rendesen befizettem-e, és nem és nem felszólítás jön, hogy nem lesz víz, gáz vagy esetleg villany.
- Esther! El kell mennem! Többit nem baj, ha egyedül kell megcsinálnod?
- Nem! Menj csak nyugodtan! Így is sokat segítettél, köszönöm. - megöleltük egymást, búcsúzóul.
- Ha esetleg Harryék előbb érnének haza, mint én, megmondod neki, hogy dolgom volt és hogy sietek vissza.
- Persze - persze, menj csak. - mosolygva integedtem majd kiléptem a házból. Úgy 15 percet gyalógoltam, a legközelebbi buszmegállóig. Szerencsére, olyan 10 perc múlva már jött is egy, amire fel tudtam szállni, így 20 perccel később már Jessicáéknál voltam.
- Gyere be, ezt látnod kell - húzott be a lakásba és szinte beestem.
- Csókolom. - köszöntem a tévé előtt ülő apukájának, ki kedvesen vissza köszönt nekem. Majd Jessica behúzott a hálószobájába. Kicsit változott, mióta itt voltam. A falak kékes zöld színben úsztak. Jessica kezembe nyomott egy nagy fehér borítékot.
- Londoni egyetem? - olvasom fel halkan a feladót.
A vérem megfagyott. Miért küldtek nekem ilyen vastag levelet? Mindenki tudja mit jelent a vastag levél. Szaggatottan vettem a levegőt. Kicsit el is szédültem. Le kellett ülnöm. Jessica az ágyon ülve várta, hogy mi áll abban a bizonyos levélben. Vettem egy mély levegőt majd felbontottam.
- Kedves, Alexandra Ashley Smith. Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a London városi egyetem zene szakára.

~ 39. rész

Sziasztok! 

Először is szeretném kijelenteni a blog ma 2 hónapos! Másik, hogy két hónap alatt  össze jött a 10.000 látogató! Ami hatalmas dolog! Köszönöm nektek! Köszönöm a 32 feliratkozást is és a 264 komit is!  Eszméletlenek vagytok!  <3
Remélem tetszik nektek! Ha igen, irattkozzatok fel ( ha még nem tettétek ), szavazzatok alul, illetve várom a komenteket! :) puszi ~ A.

Hűvős őszi idő lassan megkeseríti az életem. Néha meleg van, néha hideg. Az eső még gyakrabban és még többet esik, mint ahogy alapjáraton szokott. Szokásosan megint nem vittem magammal esernyőt. Így az állás interjúról kiérve a szakadó esővel és a hideggel  találtam szembe magam. Hogy miért járok állás interjúkra? A modellkedésből kapott pénzem kezd fogyni. Meg rengeteget vagyok egyedül. Ismét. Így, hogy a fiúkat is gyakrabban hívják el koncertekre, az új album felvételeire sokszor maradok magamra. Danielle próbkra jár, videó klippekbe szerepel. Eleanor meg modellkedik, illetve az egyetemre jár be néha.  Jessica is sulival van elfoglalva. Gondoltam rá, hogy kiülök az utcára zenélni. Hogy csináljak is valamit. De azonnal elvetettem az öltelet. Elég rosszul venné ki magát a dolog. Harry Styles barátnője az utcán keresi a kenyerét? - bár akár hiszik, akár nem voltam olyan is, aki éjszakákat töltött az utcán. Mindegy.

Épp egy újságos stand előtt mentem el, mikor a tekintettem a friss heti lap címplapjára  tévedt. És ott is maradt, míg el nem mentem előtte. Majd egy mosollyal nyugtáztam csak. A címlapon ugyanis mi, illetve a fiúk voltak rajta, mikor múlthéten kijöttünk egy szórakozó helyről. Hát igen,jól sikerült Liam bulija az biztos. Talán túl jól is. Kicsit kiverte a biztosítékot, a menedzsmentnél. Ezért büntetésből halálra dolgoztatják őket. De azt mondja, nem bánta meg. Élete egyik legjobb estéje volt. És ezért megéri, hogy egy kicsit nem láthatom Harryt. Talán.

Lassan bagtattam fel a házunk lépcsőjén. Kezdem unni a lépcsőket. Kéne ide egy lift, vagy nem tudom. Nincs rosszabb, mint egy fárasztó nap után, fel sétálni  a 3. emeletre. Gyorsan kotorászni kezdtem a táskámban a kulcsokért, mielőtt az ajtóhoz érek. Mikor látom, hogy az ajtóm fel van feszítve. Mi a fene? Kicsit tétovázok, de nem hallok bentről  hangokat, ezért egy gyenge mozdulattal belököm az ajtót, míg az halk csattanással ér a falhoz. Gyors ledobok minden táskát a kezemből és az ajtó meletti baseball ütőre téved a kezem, amit ilyen esetekre szereztem be. Fiúk csak röhögtek, hogy úgy sem fogom hasznát venni. Na tessék! Halk léptekkel léptem be a sötét nappaliba. Kezemmel a falat tapógattam a villanykapcsoló után.  A nappali szerencsére senkit nem találtam, de úgy nézett ki, mint egy csatatér. Párnák szétszakadva hevertek a földön. Tv-t betörték. Szinte mindent felforgattak, papírok a földön hevertek. Valamit nagyon kerestek. Biztonság kedvéért körbe néztem a konyhánál is, majd a hálószobámnál is és a fürdőnél is. Már megkönnyebüléstől felsóhajtottam, mikor az bejárat felől mozgolódást hallottam. Gyorsan lekapcsoltam a villanyt és vissza mentem a nappaliba. Baseball ütömet szorosan megszórítva vártam, hogy leüssem a betörött, mikor hirtelen felkapcsolta a villanyt. Félelemtől megbénulva síkitani sem tudtam, megdermedve bámultam Harry értetlen arcára. Mikor leesett, hogy csak Harry az, lassan leengedtem az ütőt és megkönnyebüléstől felsóhajtottam. Mellém sietett és kivette a kezem szoros szorításából az ütőt.
- Jól vagy ? - szólt nyugodt, de mégis agóddó hangon - láttam, hogy az ajtó fel van feszítve - bólintottam, közben nagyokat nyeltem. Szívem még mindig ezerrel lüktett. Harry szorosan magához vont, nyugtatólag a hajamat simogatta, közben beszélt hozzám, hogy nincs baj. Harry erős, védelmező karjaiban hamar megnyugodtam.
- Elvittek valamit?
- Nem tudom. - gyorsan végig szaladtam a szobákon, hogy a betörő elvitt valami értékeset. A gitárom szerecsére megúszta a támadást. De a laptopom eltűnt. Harry aggodó tekintetét láttam. Az ajtóban állt, engem nézett és várta, hogy feleljek.
- Csak a laptopott vitték el. - feleltem. Szerencse, hogy nem tároltam benne semmi komolyat. Bár kicsit sajnálom, mert még Aputól kaptam, mielőtt kiköltöztem volna Amerikába.
- Szerintem pakolj el pár cuccot, aztán induljunk. - mondta
- Minek?
- Egy ideig átköltözöl hozzánk.
- Mi? - nem akartam, Harryék terhére lenni. Menedzsmentnek szerintem már elege van belőlem. Harry kezei közé fogta az arcomat, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
- Nem fogom hagyni, hogy itt legyél, egyedül. Legalább addig nem, míg nem csinálják meg a zárat.
- Jó. - feleltem megadóan. Harry hálából megpuszilta a homlokomat, mibe beleremegett a lábam is. Egy kicsit bele is pirultam. Amit Harry nem hagyta szó nélkül:
- Szeretem, amikor elpirulsz. - mosolygott győzedelmesen. Én kínomban csak mosolyogtam rajta. Majd szemébe nézve közelítettem a szája felé. Ő mindvégig a számat nézte, míg én a szemébe. Lassan már olyan közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem, hogy Harry gyorsabb kezdi venni a levegőt. Az én szemem is lassan letéved a rózsaszín ajkaihoz. Ajkunk egymást surolják, de még mielőtt lenne bármi is megszakítom.
- Segítesz pakolni? - kérdezem mosolyogva. Majd otthagytam és a szekrényem elé léptem. Kivettem egy nagyobb táskát és az ágyra tettem. Majd elkezdtem pár ruhát pakolni bele. Harry még mindig az ágy mellett állt és csak engem figyelt, mint egy durcás kis gyerek, ki nem kapta meg a cukorkát a boltból. Édes a bosszú.

Írtam a gondnoknak mi a probléma, és hogy legyen szíves kicserélni a zárat. Írtam egy SMS-t Jessnek is, hogy ne keressen otthon. Majd Harry elvitt hozzájuk. Náluk nagyobb felfordulás volt. Persze hozzájuk nem törtek be. De az, hogy már egy hete - vagy hónapja - nem mostak az is biztos volt. Szokás szerint Zayn, és Niall megint a tv előtt gubaztottak. Louis fözött (!). Liam meg nem tudom hol lehetett.
- Srácok! Megjöttünk?
- Jöttünk? - fordult felénk Zayn, majd mikor leesett, hogy rám értette. Kedvesen köszönt. Mire Niall is felkapta a fejét.
- Mi ez a sok cucc? Ide költözöl? Végre! Louis ételei ehetetlenek!
- Hééé! - jött ki sértve a konyhából Louis. Majd megölelt.
- Mi történt? - kérdezte.
- Valaki betört Alexhez ma. Nem volt biztonságos neki ott maradni. - mondta Harry, miközben a derekamat fogta. Louis csak hevesen bólogatott. És a többiek is azt mondták, hogy addig maradok, amíg szeretnék. Hálás voltam ezeknek a srácoknak. Mindig ott voltak nekem, ha szükséges és akkoris ha nem. Mint például, amikor vissza tértem Londonba, azonnal marasztaltak az éjszaka kellős közepén. Végig hallgaták a sírógöcseimet. Barátaim lettek. Sokkal tartozok nekik.