~UTOLSÓ RÉSZ! + köszönet nyilvánítás!

Kórházi kaja, kórházi szagok, kórházi élet. Mind rossz. Nem véletlenül utálok itt lenni. Mikor utoljára itt voltam, elveszítettem a számomra legkedvesebb embert az életemből. Az édes apámat. Ezért persze, szörnyen feszélyezve éreztem magam már amikor beléptem az épületbe és most csak várok. Várok és reménykedek, hogy a kis öcsém épségben világra jöjjön. Igen, végre eljött az idő, hogy Katie befeküdjön a szülőszobába és elkezdje a szülést. Nekem meg muszáj őket kint várnom. Az  emberek jöttek-mentek előttem, míg én a büfében ittam a kávémat. És ahogy az emberek, az órák is mentek és már vagy 4 órája folyt a szülés, még mindig semmi hírt nem kaptam. Kezdtem nagyon aggódni. Idegességemben felhívtam az első embert, aki az eszembe jutott. Ez nem más, mint Harry.

- Nem bírom tovább, már több mint 4 órája bent vannak.
- Ne aggódj, minden rendben lesz. Higgy nekem.
- Hiszek, csak..csak utálom a kórházakat. És ha itt kell töltenem még egy órát, engem kell befektetni egy ágyba.  - erre Harry felröhögött, ami mosolyt csalt az arcomra, ha csak egy időre is. Mert megláttam az orvost, aki épp felém tartott. Gyorsan elköszöntem Harrytől, és eltettem a telefont.
- Miss Smith?
- Igen. - feleltem határozottan.
- Gratulálok, kis öccse teljesen egészségesen jött világra. Épp most viszik be a többi babához. Ha esetleg szeretné megnézni. - mosolygott rám kedvesen.
- Köszönöm. - feleltem hálásan.
- Ja, és még valami. A kis mama szeretné, ha előbb hozzá menne be.
- Persze. - bólintottam. És azonnal Katie kórtermébe mentem. Megálltam a kékre festett ajtó előtt. Majd lassan, kopogás nélkül nyitottam be. Katie úgy láttam aludt, mikor beléptem. De hát nem volt könnyű dolga. Halkan az ágyához mentem, majd oda húztam egy széket mellé és leültem. Megfogtam a kezét, és óvatosan megszorítottam. Pár perc múlva a kezemnél szorítást éreztem, ránéztem Katiere, aki akkor ébredt fel.
- Hé, szia Anyuka! - köszöntöttem kedvesen.
- Szia. - felelte fáradt hangon.
- Hogy vagy?
- Jól, jól csak nagyon lefáradtam. Figyelj, kérnék tőled egy szívességet. Azt akarom, hogy te nevezd el a babát.
- Tessék?! De mi? Miért én? A ti..a te gyereked.
- Apád is ezt akarta. Azt akarta, te nevezd el a kicsit.
- Rendben.

Miután össze kapartam magam a sokkból, mentem. Hagytam pihenni Katiet. Utam egy hatalmas üvegablakhoz vezetett. Ahonnan kapásból 20 csecsemő nézett vissza rám. Kicsit megijedtem, hogy melyik is az én testvérem.  Végig nézegettem a sírós társaságon, szemem azonnal megakadt rajta. Nyugodt volt, nem sírt, ahogy a többi. Csendben volt, és engem nézett, csak engem. Mondhatni szerelem első látásra. Tudtam, ő lesz az én öcsém. Apu  szemeit örökölte, ahogy én is. Halványan elmosolyodtam, és egy dagadt könnycsepp hullt le az arcomról. Boldog voltam, és szomorú is egyben. Boldog voltam, hogy itt van. Viszont szomorú, hogy Apa már nincs. Azt az űrt, amit ő hagyott, senki sem fogja betölteni, soha. Ezt az űr örökre magammal fogom hordozni.

- Elnézést, mi lesz a neve a kicsinek? - kérdezte, egy fehér köpenyes nővér, aki egy papír tömböt szorongatott magánál. - Vagy kellene még egy kis idő át gondolni?
- Nem. Már meg van. - mondtam majd vissza fordultam az üveg felé, ami mögött két hatalmas barna szempár nézett vissza rám.
- Johnatan Steven Green.
Ez az én drága öcsém, vagyis már Johnatan születésének története.

És hogy mi lett Stannel a börtönben? Valószínűleg, ha Harry megtudná, hogy bent jártam nála a börtönbe elevenen megnyúzna. Itt csak az a kérdés engem, vagy Stan-t.  Valószínűleg engem. Na de, amit nem tud, az nem is fáj neki. Igaz? Na inkább elmesélem.

Az  a nap is átlagos, fájdalmas, és hosszú volt. Épp Katie-tól jöttem haza fele, mikor megcsörrent a telefonom. Ismeretlen jelzett, úgy hogy kinyomtam. És így tettem, a többi 5 próbálkozásnál is. De amikor 6-szorra is rezegni kezdett a telefonom a kezemben, meg untam a játékot.

- Ki az? És mit akar? - szóltam bele, nem túl kedvesen.
- Én is örülök, hogy hallhatom a hangodat, Alex.
- Stan? Neked nem távolsági parancs van az ellen, hogy velem bármilyen kommunikációt is kezdeményez?
- Te is hiányzol nekem, Anya.
- Már értem. Szóval mit akarsz?
- Látogass meg. - mondta sejtelmes hangon.
- Persze, minden vágyam, hogy azok után, amit tettél velem meglátogassalak. Eszednél vagy? Vagy a drog a maradék eszedet is elvette?
- Leszoktam a szerről.
- Úgy, ahogy anno? Az sem tartott sokáig.
- Akkor is letettem érted, de amikor elmentél teljesen össze törtem.  És a drogokba menekültem. És most is letettem érted.
- Stan, mit akarsz ezzel?
- Csak gyere be hozzám. Nem bántalak, ígérem.
- Még átgondolom. 
- Jó. - itt letettem és másnap meglátogattam Stant.

A börtön rosszabb volt, mint mire emlékeztem. Büdös, koszos, bűzlött a bűntől és a szennytől. Kezdtem megsajnálni Stant. Lehet, hogy nem volt jó ötlet ide jönni. Miért dőlök be én mindig Stannek? De tegnap a telefonba, olyan más volt. Mint a régi, normális és tiszta önmaga. Le kell zárnom ezt az ügyet vele.  Utoljára.  Szerencsére, nem kavart nagy port, hogy meg akarom látogatni Stant, így hamar két őr kíséretében egy kisebb szobába vezettek. Stan már bent ült, narancssárga ruhájában, a tenyerét nézte, mikor beléptem. Fejét felkapta és a szemei csillogtak. Szemei alatt, szürke karikák és lila foltok éktelenkedtek. Meg verték volna? 
- Kapnak 10 percet, egy perccel sem többet! - szólt a nagy darab biztonsági őr, bólintottam és leültem a székre, ami Stannel szembe volt.

- Szia. - köszönt halkan.
- Szia.
- Hogy vagy? - valamiért nem tudtam neki válaszolni, ha az igazat mondom, hogy nem jól. Mert fáj, hogy így bánt velem, fáj, hogy nem ölelhetem meg. És nem azért, mert a testőrök azonnal ugranának, hogy megvédjenek tőle, hanem azért mert utálnom  kéne. De nem utálom. Az emlékek, a régi érzések iránta nem engedik. Úgy, hogy hazudtam.
- Jól. Mi történt itt? - kérdeztem, miközben az ujjamat a szememhez tettem, hogy értse mire is értem.
- Ja, semmi. Neki mentem egy oszlopnak. - nevetett fel keserédesen.
- Komolyan? Egy oszlopnak? Jobbat nem találtál ki?
- Miért érdekel?
- Miért vagyok itt?
- Túl sok a kérdés, Alex.
- Akkor csak egyetlen egy kérdésemre válaszolj. Miért akartad, hogy ma bejöjjek?
- Bocsánatot akarok kérni tőled.
- Tessék?
- Jól hallottad. - mosolyodott el. - Ne haragudj rám, amiért annyi szörnyűséget tettem veled. Te voltál az első igazi szerelmem, és hogy látom, hogy most másnál sokkal boldogabb vagy, megőrjített. Csupán vissza akartalak kapni, de elkéstem.
- Tudod, amikor azt kérted a telefonba, hogy jöjjek be, egyből jönni akartam. - erre Stan szemei egyszóval kipattantak - jönni akartam, mert érdekelt, hogy vagy. Mert.. Mert törődöm veled. Azok után, amit te tettél velem. Én.. Én nem tudlak utálni. Talán ez az én legrosszabb tulajdonságom. - miután végeztem, Stan rám mosolygott. És valahogy, a szívem megtelt melegséggel.
- Pedig, én mindig ezt szerettem benned a legjobban. Nem tudod az embereket utálni, te csak szeretni tudsz. És ez tesz téged, annyira nagyszerűvé. - meghatottak a szavai.
- Köszönöm. - mondtam halkan. Hallottam, hogy az őr már indul felénk. Ezek szerint letelt a 10 percem. Ránéztem Stanre.

- Ne aggódj, többet nem foglak keresni. Ezt megmondhatod a popsztárodnak is.
- Vigyázz magadra Stan! - mosolyogtam rá. Még az ajtó előtt rám nézett, és intett egyet. Majd kiment. Barátságosan váltunk el, és valahogy így kellett történnie nem? És betartotta a fogadalmát, a mi nap láttam az újságban, hogy kiengedték. Vissza ment Amerikába, és nem üzent.

Még meg kell említenem, hogy Jessica egyszer elutazott Amerikába Niall-hez, annyira nem bírta nélküle. És örültem, mikor éjjel felhívott és beleordított, hogy már hivatalason is járnak. Nem, tényleg örültem nekik. Annak ellenére, hogy felkeltett és meg is süketített. Szívből örültem nekik.

És emlékeztek még az anyukámra, akivel kezdettben egyáltalán nem beszéltem, mikor idejöttem. Aztán elkezdtünk levelezni. Karácsonykor Londonba utazott, hogy együtt töltsük a karácsonyt. Rengeteg mindent meg kellett beszélnünk, és hát meg is tettük. Minden tabu téma nélkül. Mára már, tényleg irigylésre méltó a kapcsolatunk.

És hogy mi van Harryvel? Tegnap este vég érvényesen is véget ért az Amerikai turnéjuk. Alig várom, már, hogy újra láthassam.  Épp itt vagyunk a fiúk házában, készen a bulizásra. Ugyan is két fontos dolgot ünneplünk. Az első, hogy vége a turnénak és itthon vannak, a másik meg, hogy Harry ma ünnepli 19. születésnapját. A gépük 9-kor száll le a Heathrow reptéren.
- Oké, a torta, pia, üdítők a hűtőben. Vendégek, jelen. - sorolta Jessica.
- Ö.. még nem teljesen. Anne és Joe még nincsenek itt. - mondtam és mintha végszóra akkor estek be az ajtón.
-Elkéstünk, mond hogy nem késtünk el. - jött oda hozzám Anne. Megöleltem.
- Nem, nem késtetek el. Ne aggódj, mindjárt indulunk a lányokkal a reptérre.
- Akkor jó, látod, mondtam, hogy ne egyel előbb forduljunk le. Képzeld teljesen eltévedtünk! - kezdte mesélni Anne, hogy Joe mennyire de nem tud ki igazodni a térképen, így túl korán fordultak le és teljesen elkeveredtek. Sajnos félbe kellett szakítanom, mert indultunk.

Eleanor kocsijával indultunk a repülőtérre.
- Alex, nem tudnál kicsit gyorsabban menni? - panaszkodott mögülem Jess.
- Mennék én, ha nem lenne dugó előttem. 
- Egyáltalán miért te vezetsz? - folytatta tovább a drámázást.
-Azért mert Eleanor már ivott, te meg még mindig nem tudsz vezetni. Nyugi, odaérünk.
- Jó, de már nagyon hiányzik az én Niallerem. - Eleanorral összenéztünk, majd furán hátra néztünk Jessre.
- Mi az? - kérdezte. Mi nevetve ráztuk a fejünket.
8 perccel később futottunk be a reptérre, de a gép még nem szállt le. Úgy hogy leültünk és vártunk, közben írtam az otthoniaknak, hogy késünk egy kicsit. Majd előkerült Harry által írt levél. Kicsit rongyos volt már, hisz szinte minden nap elolvastam, ez adott erőt, amikor egyedül éreztem magam. Vagyis, igazából mindennap.  Nem láttam Harryt 6 hónapja. Kitudja, hogy ugyan úgy érez irántam, mikor ezt a levelet írta. Lehet, hogy talált, egy szebbet, egy okosabbat, mint én. És bár hiába beszéltünk skypon, telefonon.
- Nyugi, már. Még szét téped azt a papírt. - suttogta Eleanor.
- Nem bírom. Mi van, ha már nem szeret annyira mint régen? 6 hónap nem kevés idő.
- Szerintem kérdezd meg erről, Őt is. - mondta, majd oda szaladt Louishoz, aki felkapta és megcsókolta. És ugyan így tett Jessica és Niall is. Oda szaladtam Liamhez, és Zaynhez. Akiknek a barátnőjük sajnos nem tudtak kijönni. Danielle csak később csatlakozik a bulihoz. Perrie -akivel már 2x találkoztam-  ő később jön, mivel dolgozik. Gyorsan megöleltem mindegyikőjüket, majd megláttam Őt. Fekete gatyában, és szokásához híven fehér pólóban volt. Amikor meglátott, levette a napszemüvegét a pólójára akasztotta. A szívem a torkomban dobogott, a levegőm pedig a tüdőmben rekedt, hogy újra látom. Semmit nem változott, talán barnább lett egy kicsit. Futásnak eredtem és addig meg sem álltam, ameddig nem szorított szorosan magához.Úgy szorítottam a derekát, mintha az életem múlna rajtam. És hát múlt is. Ő lett az életem. És az is marad. Illatát magamba szippantva kitört belőlem a sírás, eddig is könnyes volt a szemem a levéltől. De most, hogy tényleg itt van, 6 hónapnyi szenvedés ment le vállamról. Harry a hajamat simogatta, közbe bele is csókolt a hajamba. Vállamnál fogva kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Letörölte, az épp lefolyni készült könnycseppjeimet.
- Ne aggódj, soha többet nem hagylak el. - suttogta mély rekedtes hangján.
-Ígéred?
- Ígérem. 

THE END!

Egyik szemem sír, másik meg nevet. Nem gondoltam volna, hogy azon a nyári estén, mikor megnyitottam először a Word-öt (írás szempontjából), hogy egy olyan történet fog kisülni, mint ez. Vegyes érzéseim vannak a bloggal, néha éreztem tehernek, hisz eleinte, könnyű volt naponta hozni a részeket, de a vége fele mint ahogy látszik, egyre nehezebb volt. Másrészt viszont IMÁDTAM. Szerettem a vissza jelzéseiteket olvasni. És szó szerint ujjongtam és bőgtem is mikor az oldal elérte a 10.000 látogatottságot 3. hónapforduló előtt! Ez szerintem nagyon nagy szó! Akkor ha, nem bánjátok jönne egy kis statisztika :)
A látogatók száma országonként: 

A legtöbbször elolvasott fejezet: 9
Köszönöm, az összesen 309 kommentet is!

Még egyszer köszönöm, hogy hű olvasóim voltatok és remélem azok is maradtok, mivel... indítottam egy ÚJ blogot!!!!! Megjegyezném, hogy ez is Harry-s, mily meglepő! :)

 http://youraise-meup.blogspot.hu/

Remélem ez is annyira ( vagy jobban ) tetszeni fog nektek, mit ez. Remélem ott is követni fogjátok az írásaimat! I love you all! 

~A.

~ 45.rész

Előre láthatólag, 1-2 rész van hátra. Nem tudom. Bocsánat,  ahogy csak most, remélem kiengesztellek titeket azzal, hogy ez kétszer akkora terjedelmű rész, mint többi. Remélem tetszik! Jöjjenek azok a kommentek! :))

Ha azt hittem, hogy annál, hogy egy egész éjszakámat rács mögött töltöttem ,hogy annál nem lehet rosszabb, akkor nagyon tévedtem. De még mekkorát! Inkább lennék rács mögött egész életemben, mint, hogy ezt az egész őrületet, ami most van kezelni tudjam. Na jó, ez túlzás. De tény, hogy a kis akciómat lehozta a legtöbb bulvár lap. És, hogy a tv-rádió- internet kombóból is én folyok. Hiába kaptam a fiúktól ügyvédet, hogy tisztázzon. Hiába, adott vagy 25 interjút, még mindig kapok elítélő tweeteket és megvető pillantásokat az utcán. Tudom, ez ezzel jár. Megértettem.

Fiúk szerencsére, úgy tesznek, mintha ez az egész meg se történt volna, amiért nagyon hálás vagyok. Persze, tudom, hogy kíváncsiak, hogy mi volt velem. Hogy pontosan, mi is történt velem, abban a tízen akárhány órában. Tudom jól. De nagyon tapintattal vannak felém, ezért nem kérdezősködnek. 

Próbálom magam terhelni feladatokkal, hogy ne burkolózzak be megint a gondolataimba, ezért elintéztem a lakásomat. - Véglegesen kitakarítottam, megjöttek az új ablakok, kicsit vásároltam új cuccokat. Munkát kerestem. -  Éppen az új nappalimban álltam, összevetve szép lett, bár nem sok minden változott.
- Otthonos. – szólalt meg Harry a hátam mögül, majd átölelte a derekam és az állát a vállamra tette.
- Köszi. – sóhajtottam.
- Gyere. – suttogta bele a fülembe, amitől teljesen kirázott a hideg.
- Hova? – fordultam vele szembe.
- Mutatni akarok valamit. – vonta meg a vállát. Bólintottam. Felkaptam a farmerdzsekimet és utána mentem. Ő már a lépcsőnél várt, mikor odaértem automatikusan megfogta a kezem és összekulcsoltuk az ujjainkat. Mosolyogva mentünk le a lépcsőn. Az autónál Harry udvariasan kinyitotta az ajtót nekem. Felnevettem, majd úri hölgy módjára beszálltam a kocsiba. Vagyis így terveztem. Útközben ugyanis bevertem a fejem a kocsi alacsonyan lévő tetejébe. Tipikus Alex! Harry nevetve csukta be az ajtót, majd megkerülte a kocsit, végül beszállt mellém a kocsiba.
- Jól vagy? – kérdezte visszafojtott nevetéssel.
- Túl élem. – fogtam még mindig a fejem. – Ne nevess! Nem vicces! – majd persze mindketten elnevettük magunkat. Lassan haladtunk az a kocsival. Hideg szemerkélő idő volt. Tipikus London. Bár én még sem éreztem olyan hidegnek Harryvel. Harry idegesen kémlelte az utat. Tudom milyen ha ideges. Szaggatottan veszi a levegőt. És valahogy az egész arc szerkezete teljesen más hogy fest. Aggódva figyeltem az arcán megrezzenő idegeket.
- Harry.. minden rendben? – kérdeztem halkan.
- Persze, csak a hülye forgalom. - Ez a kijelentése nem csak azért nem győzött meg, mert nem nézett rám, miközben mondta, hanem azért is mert tudtam, hogy nem a forgalom miatt ideges. Valami nyomja a vállát és úgy érzem köze van ahhoz, amit napok óta titkol előlem. És most fél, hogy mit fogok hozzá szólni.

Lassacskán de fel értünk egy nagyobb dombra - vagy hegyre ? – ahonnan le lehetett látni egész Londonra. Gyönyörű volt, bár itt hidegebb volt. Jól össze húztam magamon a farmerdzsekimet.
- Fázol?
- Nem vészes. – feleltem. De Harry már kezdte lehalászni magáról, azt az egy szem pulóvert is, amiben volt. Persze, szívesen elfogadtam volna, hogy érezhessem az illatát. De meg gondoltam magam.
- Hagyjad. Vedd vissza, nehogy megfázz. – toltam vissza a kezében lévő pulóvert, Harry mosolyogva vissza vette, majd derekamnál fogva magához vont. Végül is ez is egy módja, hogy ne fázzunk. Azonnal elfelejtettem fázni. Micsoda egybeesés.

Egy ideig még így álltunk, néztük a londoni panorámát, míg folyamatosan Harry isteni illatát szippantottam magamba, és újra megteltem boldogsággal. Aztán a pillanat elszállt, és a boldogságom össze omlott.
- Mondanom kell valamit. – bökte Harry ki halkan, valószínűleg sokáig filózott, hogy mikor robbantsa a bombát.
- Tudom. Mi a baj?
- Hát szóval, régóta elakartam mondani, de hát féltem,  meg aztán, történt ez az eset és akkor csak azt akartam, hogy épségben ki kerüljél onnan. – hadarta el egy szúszra a szavakat, bólintottam egyet, hogy folytassa csak.
- Szóval, a turné, szóval korábban kezdődne, mert bejött még egy pár  város Amerikában. – bár a lelkem legmélyén, valahol, tudtam, hogy ez lesz. Mégis úgy éreztem, hogy a lelkem egy része ismét összetört. Még lehetett volna együtt egy csodaszép másfél hónapunk, és most maradt kitudja mennyi. Bár gondolom a menedzsment, úgy gondolja, jobb, ha egy kicsit szét széledünk Harryvel. Vagyis ez csak nekik jó. Nekünk nem. Nekünk szenvedés lesz. De még milyen.

- Mennyivel korábban mentek? – kérdeztem. Harry szomorú szemeit látva, össze szorult a szívem.
- Mikor indultok? – kérdeztem, máshogy.
- Csütörtök reggel. – Csütörtök, csütörtök. Az csak 3 nap!
- Oké. – bólintottam.
- Tudod, hogy..
- Tudom. – mosolyogtam. Tudom, hogy azt akarja, hogy menjek vele. Tudom, hogy ő neki is ugyan úgy fáj, mint nekem. És tudom, hogy ő is ugyan úgy szeret, ahogy én őt. Erőt véve magamon, megszorítottam Harry kezét, és vissza indultam volna a kocsihoz.
- Hova megyünk? – kérdezte szórakozottan.
- Haza. Pakolni. – mondtam.
- Minek, csak 3 nap múlva indulok.
- Igen. És valószínűleg, egy éjszaka alatt elfogsz pakolni 9 hónapra szükséges cuccot. – mosolyogtam.
- Nem akarom, az utolsó 3 napomat veled pakolással tölteni. – mondta, miközben az arcomat simogatta, majd megcsókolt. Persze, automatikusan visszacsókoltam.
- Pedig, azt fogunk. – mondtam, és mivel eléggé határozottan mondtam, nem ellenkezett. Végülis igazam volt, ha én nem küldök el mindenkit pakolni, akkor ők, tuti indulás előtt 1 órával állnának neki pakolni 9 hónapra. Pasik!

/ 3 nappal később /

Próbáltam a lehető legvidámabb formámat hozni az 3 három napban. Nekem is jobb volt, hogy nem depiztem és persze a körülöttem lévőknek is . 3 nap alatt viszonylag sok minden történt. Pakoltunk – az én unszolásomra - , meg persze szerveztünk egy búcsú bulit – én nem akartam, de a fiúk ragaszkodtak hozzá - , meg történt Niall és Jess első randija is – tökéletes időzítés, komolyan akkor kell randizniuk, mielőtt Niall elhúz Amerikába 9 hónapra. Logikus. Bár Niall megígértette Jessel, hogy eljön Eleanorral Amerikába. Engem nem tudtak rá venni. Akkor sem mennék vissza, ha az életem függne tőle, mellesleg. -  Szóval viszonylag, hamar – sajnos – eltelt ez a 3 nap.

Harry azt mondta, hogy el visz valahova – aranyos tőle, hogy nem a többiek előtt akar elbúcsúzni -, ezért a nappaliban hosszasan búcsúzkodtam a fiúktól. – Niall nem akart elengedni, mondván, hogy én vagyok a kabalája (?), Liam azt mondta, hogy hiányozni fog neki a palacsintám. Zayn is megölelt, és megígérte nekem, hogy figyel Harryre, és végül Louis, akitől igen, sírva köszöntem el, megígértette velem, hogy nem fogok bajba kerülni és az időeltolódás ellenére, naponta le kell jelentkeznem nála, hogy minden rendben van-e. -

Majd miután könnyes búcsút vettem tőlük Harryvel felmentünk újra a hegyre, ami igazából nem is egy hegy, hanem egy magasan fekvő tér, ahonnan látni egész Londont. Vannak padok, és vannak ilyen távcsövek is. Elég korán volt, körülbelül reggel fél 7, ezért senki nem volt ott rajtunk kívül. A hideg szél csípte az arcom. Bár már rétegesebben öltöztünk fel, mint a múltkor.
- Karácsonykor haza jövünk – mondta, mire bólintottam. Bár akkor is a családját fogja meglátogatni, remélem azért lesz időnk találkozni. – De persze, te is felpattanhatsz egy gépre, ha majd hiányzom. – mosolygott.
- Hát nem hiszem, hogy ez megfog történni. – mondtam.
- Tudom, de egy próbált azért megért. – vágta rá azonnal, majd megcsókolt. 
Még beszélgettünk sok mindenről, hogy majd írjak neki bármikor, amikor szeretnék, még ha náluk éjjel is van akkor, majd reggel válaszol rá. Meg, hogy ne beszélgessek semmilyen fiúval, amíg távol van. Persze, ezt viccnek szánta. Aztán egy fekete kocsi fordult be, majd megállt tőlünk, úgy 20 méterre.
- Mennem kell. – mondta, majd szorosan magához húzott, és el sem hittem, hogy eljött az az idő is, amitől hónapokig rettegtem és azt kívántam bárcsak itt és most megállna az idő, és itt maradhatnék örökre Harry karjaiban. Persze, nincs illyes fajta képességem, még. Szóval, miután megszólalt a duda – mire úgy megijedtem, hogy a szívem ezerrel lüktetett – Harry megcsókolt hosszan, szenvedélyesen, éreztem, amit ő érzett. Éreztem a szomorúságot, és, hogy nem akar elengedni. De nem akartam megkockáztatni a második szívinfarktust, szóval megszakítottam a csókot (?!) és az autó felé biccentettem, ahol már Paul hadonászott, hogy lekésik a gépet. Harry még vissza fordult hozzám, és adott egy búcsú puszit a homlokomra és elment. Még intettem neki, mikor elhajtottak kocsival. És ennyi. Elment és én úgy álltam ott, mint egy lecövekelt oszlop. Nagyszerű. 

Miután észbe kaptam, hogy itt állok a semmi közepén, egyedül. Elkezdtem pánikolni, hogy hogy jutok haza. Beledugtam a kabátom zsebébe a kezem és Harry kocsikulcsa volt benne. Biztos akkor tehette bele, mikor ’’búcsúzkodtunk’’. Így beszálltam a kocsiba, beindítottam a fűtést, mert megfagytam. Majd a szemem, a kesztyűtartóból kiálló papírra szegeződött.  Egy kis doboz és egy levél volt benne. A levelen ott láttam a nevemet. Így hát elsőként azt bontottam ki. Rögtön láttam a férfi kézírásán, hogy ezt Harry írta nekem.

„ Kedves Alex,

Először is, szeretlek. Mindennél, és mindenkinél jobban. Ezt gondoltam tisztázom. J
Másodszor, tudom, hogy az elkövetkező hónapok, neked is kínszenvedés lesz és bár mindennél jobban szeretném, hogy itt legyél mellettem, megértem, miért nem akarsz vissza térni Amerikába, így ezt nem is erőltetetem. Amúgy nyugodtan nyisd ki a dobozt. Remélem tetszeni fog neked! ’’

Amúgy a dobozban egy karkötő volt, sima egyszerű ’love’ feliratú karkötő. (kép) Mosolyogva, lassan már könnyeimmel küszködve olvastam tovább. Ahol sok sikert, kívánt a sulihoz. És. És amin teljesen kitört belőlem a sírás. Az, amikor leírta, az Ő szemszögéből, mit érzett, amikor először meglátott, hogy egyből belém szeretett a reptéren, hogy bár Louis mennyire ellenezte, hogy mi össze jöjjünk, Ő nem adta fel, mert tudta, hogy ez a valami, ami közöttünk van, különleges. Hogy bár veszekedtünk sokat, de mind megérte, azokért a pillanatokért, amiket békében, szerelmesen együtt töltöttünk. Szóval teljesen őszintén leírt nekem MINDENT. Sírva tettem le a papírt. És az kezembe temettem az arcomat. Harry csupán 5 perce ment el. De én máris bőgők. Mi lesz velem, ebben a 9 hónapban, ha már most sírok? Jó kérdés.  

~ 44. rész

Szörnyen szégyellem magam, hogy csak most, ilyen ritkán hozok részt. De a suli kikészít. Délutánonként erőm sincs megírni. Meg tanulok is. De igyekszem ígérem! Remélem azért tetszik! Várom a kommenteket! Ha tetszett iratkozzatok fel a blogra és kíváncsi kinek ki a kedvenc szereplője, erre itt oldalt tudtok szavazni!

Elég sokáig ültem egyhelyben, már kezdett sajogni a fenekem is. Felálltam, sétálni kezdtem. Bár nem volt hova. Nem kaptunk nagy cellát. Épp akkorát, hogy 4-en kényelmesen elférjünk és ne zavarjuk egymás szféráját, így elkerülve a verekedéseket, stb. Marie és Jenna a két lány, és egy full emós fiú – aki a sarokba kuporodva hallgatta a beszélgetéseinket, és semmihez nem szólt, hozzá. Még akkor sem, amikor kérdeztem, hogy miért került ide. – volt velem egy cellában. Marie és Jenna a rocker csajok, akik kisebb lopás miatt kerültek előzetesbe, a fiú – akinek, a nevét sem tudjuk, sem hogy miért került ide. – némán ült még mindig a sarokban és találkozott a tekintetünk. Elmosolyodtam. Nem volt sem ilyesztő, sem depressziós. Vagyis a szeméből ezt tudtam ki olvasni.
- Szóval az ex pasid jutatott sitre, hogy együtt legyetek az idők végezetéig? – szólalt meg végül. Mi mind hárman – én, Jenna és Marie- döbbenten, kikeredett szemekkel bámultunk a srácra. Mintha, csak csoda történt volna és a néma, végre újra megszólalhatott. Erre elnevette magát. Hangja tiszta volt, haja korom fekete, szeme mély kék. Kizárt, hogy ez a valaki valami rosszat tett volna.
- Hát igen. – mondtam zavaromban. Erre újra elnevette magát.
- Ez jó. Jó törénet lenne belőle. – felelte.
- Talán egyszer kiadom egy könyvként. – feleltem nevetve. Erre mindannyian elnevettük magunkat.

Vagy 5 órája ültem bent a hideg cellában. Nem lehetett több este 11- nél, fáztam– ugyan is mindent elkoboztak tőlem – így nem tudtam aludni sem. Jenna Marie ölében aludt. Marie Mark – ugyan is így hívják az emós srácot, akit ugyan úgy véletlenül hoztak be. – vállán pihentette fejét. Mark pedig a falnak döntve szusogott. Lefotóztam volna, de hát ugye elvették a rendőrök a telefonomat. Unatkoztam, nem tudtam senkivel sem beszélni. Csak az óra idegesító kattogását lehetett hallani.  Aggódtam Jessicáért, pedig én vagyok rács mögé zárva. Reméltem, hogy a srácok nem aggódják magukat halálra, hogy nem mentem haza. Imádkoztam, Katie-ért, aki 5 hónapos terhes az öcsémmel. Imádkoztam, az öcsémért is. Imádkoztam, hogy ne úgy nöjjön fel , hogy én itt bent vagyok.Magamban imádkoztam egy jelért. Akár miért, csak tudjam, hogy mindenki jól van-e. Ekkor ía távolból cípő kopogást hallottam, nem erősen, de tisztán kivehtő volt, hogy jön valaki. Szívem a torkomban dobogott, pedig valószínű, hogy csak járőröznek. Fejemet lassan a rács felé fordítottam. Többre nem tellet, fáradt voltam, éhes, vacoktam, pisilnem is kellet. Egyszóval, minden bajom volt.  Akkor egy kövérkés, kopaszodó férfit véltem felfedezni, ahogy engem nézz.

- Smith! Jöjjön! – szólt, én meg lassan, komótosan megmozdultam. Mit akarnak már megint?
- Telefonon keresik! – tette hozzá, remélve, hogy átkapcsolok nagyobb sebességre és hát úgy is lett. Tudtam, hogy valaki otthonról. Szívem a torkomban dobogott. Az őr lassan elvezetett egy telefonfülkéhez. Poros volt, valószínűleg, nem sokan használhatták előttem.
- 5 percet kap! – mondta hatérozottan és nekem eszembe se jutott ellenkezni, bólintottam. Majd a fülemhez tettem a telefont és rekedtesen beleszóltam.
- Ne aggódj, mindjárt kihozunk. – szólt egy nyugodt férfi hang. Szívemet melegség járta át.
- Liam. – mosolyodtam el.
- Jól vagy? Mi történt pontosan? Jessica nem sok mindent tudott elmesélni, csak azt, hogy rátok tört az FBI és elvitt.
- Ott van nálatok Jessica? Jól van. Kérlek, mond, hogy semmi baja. – könyörögtem a telefonba.
- Igen, itt van ne aggódj. Niall foglalkozik vele. – automatikusan elmosolyodtam.
- És Harry? – kérdeztem halkan.
- Telefonál. Próbál minnél előbb kihozni téged. Ne aggódj. Csak gondoltam, hívlak. Hogy ne ess pánikba. Bár az nem a te stílusod. – nevetett bele. Én is elnevettem magam.
- Smith! 1 perc! – üvöltött rám az őr, mire kicsitt meg állt bennem az ütő. Majd engedelmesen bólintottam, hogy értettem. És mély levegőt vettem.
- Figyelj, ha ez segít, akkor Stan tette. Rám akarja kenni az ügyét. Találkoztam vele. Azt hiszi, itt együtt lehetünk.
- Nem fogjuk neki hagyni! – szólt bele Louis.
- Köszönöm. – hallottam, hogy az őr meg indul felém.
- Adjatok Jessnek meleg teát, attól megnyugszik. Mennem kell.
- Ne aggódj, kihozunk. – szólt bele Zaynt utoljára.

Majd az őr lenyomta a telefont. Megköszönve oda adtam neki a telefont. És vártam, hogy vissza kísérjen a cellámba. Végre nyugodtan tudtam gondolkodni, mert még mindig vacoktam a hidegben.
Volt időm, szóval miért ne.
Vajon mivel érdemelhettem ki ennyi jóságot? Vegyük sorba, az elmúlt pár hónapot. Eseményekben volt rengeteg. 

Kezdve azzal, hogy idejöttem. Aztán, megtudtam, hogy Apának mennyaszonya van. Majd eljutottam a srácokig. Befogadtak. Ápoltak. Bulit szerveztek nekem. Megtudtam, hogy lesz egy öcsém. Majd összejöttem Harryvel. Megannyi veszekedés, de annál is több szeretetet kaptam tőle. Végre, érzem, hogy élek. Hogy ide tartozom. Kiegészít. 

Majd Apu betegsége, Harry megcsalt, elment turnéra. Közben Apa állapota nem hogy javult volna, inább csak rosszabodott, míg végül elment. Majd modell felkérés. Párizs, Eleanorral. Megismertem Jean-t, akit elfelejtettem felhívni. Majd az újra találkozás Stannel. Verekedés, Harry és Stan között. Kiderült, hogy Stan újra füvezik. És innen kezdődött a háború, ami végül ide vezetett. Hogy bizhattam egy ilyen emberben? De, ami még rosszabb, hogy szerethettem egy ilyen embert?  Fene tudja, mi vakított el Amerikában. De más vagyok már. Az az Alex már nincs többé.

Másnap arra keltem, hogy Marie ordíbál Jennával, hogy összenyálazta a gatyáját. Fáradt, nehéz szemhélyamat felhúztam és kérdő tekintetekkel találtam szembe magam.
- Csak hogy felkeltél. Le késtél a reggeliről. – mondta Márk.
- Miért mennyi az idő?
- Úgy 11 óra. Nem tudtunk felkelteni. Azt hittuk, hogy elájultál vagy valami. – vonta meg a vállát. Én meg elmosolyodtam, ahogy elképzeltem, ahogy rázogatnak, hogy ébredjek. De semmi reakciót nem mutatok. Tipikus Alex.

Egy ideje már hallgattuk, ahogy Márk meséli az élet történetét. Hiszen az múlt éjjel, szinte meg se szólalt. Szóval, most ő volt soron. Azt mondta, tanu volt egy bolti rabláson és mivel ugyan olyan ruhát viselt, mint a rabló – fekete – ezért azt hitték, hogy ő az. Ezen nagyon nevetettünk a lányokkal. Viszont a lányok tényleg loptak. Bár csak ételt. Ezért nem zárják őket évekig börtönbe. Szerencsére. Eléggé megszerettem őket,  már ahogy meg lehet szeretni egy embert 6 óra alatt. Szóval eléggé.

Egyszer egy őr lépett a cellánkhoz és hangosan megütögette a rácsokat, hogy rá figyeljünk. Mind elnémultunk és oda kaptuk a fejünket. 

- Smith! És Darwin! Jöjjenek, szabad lábon elmehetnek. – szólt a rendőr. – Én és Márk felálltunk, majd elköszöntünk a lányoktól. És kimentünk. Bilincset szerencsére már nem kaptunk. Mivel szabadok voltunk. Hú, de fura ezt így kimondani.  Megkaptuk  a telefonjainkainkat, és apróbb dolgainkat – mint például a Harrytől kapott lánc. –Markkal elkértük egymás telefonját és beíruk a saját számunkat. Majd vissza cseréltü k.
- Majd hívj. –ölelt meg végül.
- Rendben. – nevettem. – Úgy is hallani akarom, mi lett a kis fiúval a mesében. – nevettem. Mire elmosolyodott. Majd bólintott és zsebre dugott kezekkel elindult. Távolodó alakját nézve rádöbentem, hogy pozitívan csalódtam benne. Másnak képzeltem. Lassan én is kiértem az előtérben. Azt hittem, hogy lesz időm még gondolkodni, mit mondok a többieknek, vagy, hogy mit mondok Anyának, vagy Katie-nek. Mikor egy zokogó szőke hajú lány ugrott a nyakamba. Előszőr csak, dermedve engedtem, hogy megfujtson, vagyis, hogy a nyakamat átölelve, húzzon magához. Majd láttam, hogy a srácok vigyorogva intettek nekem egyet. 

Leesett, hogy ők intézték el, hogy most kitudjak jönni. Így magamhoz szórítottam Jess-t. Hallottam, ahogy szipog. Én meg csak azt suttogtam a fülébe, hogy minden oké, itt vagyok és hogy hagyja abba a sírást. Szerencsére hatással voltam rá, így szinte azonnal befejezte és megjegyezte, hogy csak örömében sír, hogy újra láthat. Fiúk is sorban megöleltek, de valaki hiányzott. Harrry lehajtott fejjel nézte fehér converse cípőjének az orrát. Mikor elé értem, rám nézett, mélyen bele a szemeimbe. Még sosem láttam volna, hogy így nézett volna rám. Nem bírtam már várni, muszáj volt éreznem újra az illatát. Szinte a nyakába vetettem magam. Ő azonnal átölelte a derekamat és erősen tartott magánál. Homlokát a vállamba furta. Illatát magamba  szívva elkapott az az érzés, hogy most nem számít az idő, nem számítanak a körülöttünk lévő emberek. Senki. De persze ez nem volt így. Volt körülöttünk 4 fiú + 1 lány, ki türelmetlenül nézték,ahogy mi hosszú percegik ölelkezünk. Majd Louis megköszörülte a torkát, hogy most már elég lesz. Vettük az adást, lassan elszakadtunk egymástól és elindultunk a kocsihoz. 

~ 43. rész

SZIASZTOK! :) Hát sikeresen megírtam az újabb részt remélem tetszik majd nektek és továbbra is hű olvasóim maradtok. Imádlak titeket. Csók, Puszi ~A

Utobbi időben hetekben bármikor faggattam Harryt, sosem árulta el mi történt a megbeszélésen. Mindig mikor rákérdeztem, azt mondta ’’Semmi. ’’ vagy ’’ Nem lényeg. ’’  De kezdett elegem lenni a titkolózásból.
- Átmegyek Jessicához. – mondtam, megse várva semmi féle reakciót. Becsaptam magam mögött az ajtót. Beszállva a már házhoz hívott taxiba és bemondtam Jess címét.  Mit sem tudva, mi vár rám otthon.
- Szia. – köszöntött barátnőm, mikor kinyította az ajtót. Megöleltem, majd beinvítált a lakásába. Igen, anyukája tekintettel volt arra , hogy én a szomszédban lakok,  és inkább ő költözött el. Mintsem, hogy Jessica. Így ’együtt’ tudtunk maradni. Nagyon aranyos gesztus volt, szerintem. Leveleimet olvastam. Mivel, mióta nem lakok itthon. Jessica gyüjti a postámat. És mikor átjövök hozzá, elolvasom. Jó programm.
- Szerinted mikor csinálja meg a godnok a zárat? – kérdezte Jess.
- Már megcsinálta azt, akkor este, mikor elköltöztem Harryhez. Hogy ne vigyenek el több dolgot tőlem. – feleltem.
- Mit vittek el?
- Csak a laptopomat. De majd vissza fogom kérni. – Jessica kikerekedett szemmel nézett rám. Valószínűleg, ő még nem tudja, hogy Stan tört be hozzám akkor este. Így elég viccesen és furán hangozhatott ez a mondat.
- Ö.. – kezdtem – Stan. – feleltem vállrángással.
- Stan? Miért tette volna?
- Nem tudom. Bosszúból? Fenyegetésből? Nem nagyon tudok kiigazodni már rajta. – húztam a számat.
- És honnan tudta, hogy hol laksz.
- Vannak kapcsolatai. Ha valamit akar, általában megszerzi.
- Kívéve Téged. – javított ki Jess.
- Kívéve Engem. – ismételtem meg. Csak, hogy nyomatíkosítsam, hogy Stannal már minden lehetséges kapcsolatom – legyen az baráti vagy szerelmi – rég megszünt. Ő a múlt. Harry jelen és jövő.

- És akkor most tulajdonképpen miért is nem vagy a szomszédom?
- Mert Stan, vagy akiket felbérelt hihetlenül jó munkát végeztek. Összesablakom kitört. Ajtókat beverték. Kikell cseréltetni őket. Bár a gondnok szerint ez már nem annyira sürgős, mint mondjuk a zár. – hadartam – Amúgy nincs sok kedvem újra itt lakni egyedül. Meg Harry sem akarja, hogy az ő szavaival éljek ’ hogy veszélynek legyek kitéve ’ –  nevettem . Jess meg csak egy ’ mennyire aranyos már ez ’ mondattal reagált, amivel teljesen egyet értettem.
- Aprópó..– néztem fel a levelekből. -.. mi ez az egész közted és Niall között?
- Á semmi különös. Csak amikor zaklatott voltál a felvételi miatt és fiúknál voltunk, ott hagytál a fiúkkal én meg mivel nem vagyok sem antiszociális, sem hülye, hogy nem használom ki az alkalmat, beszélgettem velük. Aztán Niall pár napra rá kért egy randit.
-O.. értem. – bólogattam. Durva Niall sosem szokott ilyen hamar randit kérni. Bár lassan egy hónapja, hogy ismerik egymást. Mindegy.

- Hé, Jess. – néztem rá boci szemekkel.
- Mi az? – kérdezte már nevetve, mikor meglátta, hogy milyen arcot vágok.
- Nem megyünk át, kicsit rendet rakni? – utaltam a lakásomban uralkodó káoszról, amit otthagytam hetekkel ezelőtt.
- De, mehetünk.

A lakás rosszabb állapotban volt, mint ahogy emlékeztem rá. És ezt Jess is megjegyezte egy ’ Jézusom’ – mal. Aranyos. Ő elment a konyhába, összeszedni a széttört tányérokat és poharakat. Mert igen, azokat sem kimélték. Én meg a nappaliban maradtam és a Tv maradványait a kanapéból származó szivacsot a a parnából kihullot tollakat szedtem össze. Szörnyen fárasztó volt. És úgy tünt, mintha soha nem lesz rend itt, újra. Jessicával egyszerre döltünk le a leamortizált kanapéra és bár kényelmetlen volt, jobb volt, mint a semmi. Én személy szerint kezdtem álomba esni. Mikor hirtelen ilyesztő hangos ajtó csadást hallottunk az bejárat felől. Mindketten ilyedten ugrottunk fel, végig futott az agyamon, mi van, ha megint rám akar ilyeszteni  Stan. Bár ő börtönbe van. Lehet, hogy felbérelt valakit, hogy öljön meg. Reménytelen.  Majd körülbelül 20 egyenruhás férfi szabadult be a kis lakásba és mind fegyvert szegezett ránk. Adrenalinom hirtelen ugrott, a sokktól levegőt elfelejtettem venni. Torkomban hatalmas gombóc keletkezett, mitől fájdalmassá vált a nyelés.
Egy újabb rendőr lépett ki a sok közül, ennél szerencsére nem volt fegyver. Ennél egy számomra ismerős tárgy volt. Egy bilincs.
- Alexandra Ashley Smith! Letartóztattom kábítószer bírtoklásáért és annak forgalmazáséért.  – mondta el a sablon szöveget, miközben mögém lépett és jó szórosan megbilincselt. Teljesen sokkban voltam . Mire kiudtam nyögni a rendőrnek egy  ’ Tessék? ’ –et, addigra a többi pisztolyos férfi gyorsan végig kutadta a házat.
- Megvan főnök. – mondta egy mély hang a tömegből és oda dobott egy kis zacskó valamit a mellettem álló ’ főnöknek ’, aki hosszasan tanulmányozta.
- Igen, azt hiszm ez mindent elárul. Vigyétek be fiúk! – lökött rajtam egyett és két erős kéz ragadta  meg a karom. Gyorsan rá pillantottam egyet Jessicára és láttam mennyire megrémült, és kétségbe esett. Akár csak én. De kettőnk közül, valamelyikünknek észnél kellett maradnia.
- Nem lesz semmi baj. – mondtam neki utolsó szavaim.

 Majd kicipeltettek a házból, be egy rendőr autóig. Kint hatalmas káósz fogadott. 6 villogó lámpájú rendőr autó állt a ház előtt. A utcán lévő bámészkodok megálltak és végig nézték a jelenetet, ahogy elhurcolnak. Némelyik talán meg is örökítette azt. Csodás. Tiszta deja vu. Bár én tudtam, hogy nem követtem el semmit. Főleg nem, ha drogokról van szó. De ezt csak én tudtam.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer tényleg fogok rács mögött ülni. Apa szégyenkezne , ha ezt látná. Hova jutott, az egyszem pici lánya. Drog üzletbe keveredett. Bár csak előzetes letartóztatásban voltam. Egy közös cellát kaptam néhány igen fura és ilyesztő emberrel. Voltak itt punk-ok, akiket randalizmusért, volt aki csendháborításért tartóztattak le. Mikor megkérdezték, én ugyan miért kerültem ide, és elmondtam mert rám fogtak egy drogos ügyet,c sak lestek. Majd kiröhögtek, hogy mekkora szerencsétlen vagyok. Ezzel nem mondtak sokat. Sarokban ülve vártam a megváltást, mikor néhány narancssárga egyenruhás rabot vittek el elődtünk. Néhány füttyögetett, néhány csak elsétált elődtünk. De felismerem egy ismerős arcot.
- Á szóval igaz a hír, tényleg vissza eső bünöző lennél? – állt meg előttem a gúnyos arcával.
- Komolyan azért törtél be a házamba, hogy engem is belekeverj? – akadtam ki.
- Mindig meg kapom azt, amit akarok, szivi.
- Csak Engem nem ! – mondtam nevetve, majd az örök vissza vitték őt a celájához. Többiek csak furcsán néztek rám, és követelték, hogy mondjak el mindent. Hát mivel nem volt jobb dolgom, jól van elmeséltem nekik a történetem.

~ 42.rész

Na sziasztok! Először is bocsánat a késői részért. Ne haragudjatok. Rengeteget gondolkodtam, hogy mit írjak ebben a részben. És hát ez lett belőle. Remélem tetszik nektek. :) Még lehet szavazni ( szeptember 25.-ig ) a blogra. -> itt. Ne felejtsetek el kommentelni, értékelni és szavazni itt oldalt. :) Köszönöm, imádlak titeket! <3

Eleinte azt hittem az ’’oda költözés’’ Harryhez, jó dolog lesz. Eleinte az is volt, hisz a nap minden óráját, minden percét együtt töltöttük. De tudjuk, hogy az idő gyorsabban halad, mikor boldogok vagyunk és jól érezzük magunkat. Az első hetek fiúk hatalmas villájában örült gyorsan teltek. Átestünk néhán hullám völgyeken. De ki nem? Az utóbbi időben, nem nagyon látom a fiúkat.  Dolgoznak. És mivel teljesen egyedül vagyok egy hatalmas házban. Mit csinálok? Beburkolozok a gondolatokba. Mi lesz velem az egyetemen? Mi lesz velem és Harryvel, mikor ő turnézik? Mi lesz velünk? Turné vészesen közel van. 1 hónap és újra neki vágnak Amerikának. Nem akarom. Nem akarom, hogy elmenjenek. De gondolom ugyan úgy nem akarja se Danielle, sem Eleanor, hogy elmenjenek a srácok. De ebből élnek. Ők híresek és ezt nekem el kell fogadnom. Bár mennyire is nehéz.

A sok otthon töltött órában – napban – rájöttem, hogy ki se tettem a házból a lábam. Gondoltam elmegyek kicsit sétálni. Régen mozogtam valamit is. Itthon, vagyis fiúknál a kanapéból csak akkor keltem fel, ha elmentünk aludni Harryvel. És ennyi. Felvettem egy jeggingset és egy nagy kötött pulcsival, mivel elég hideg volt ma Londonban.  Kilépve a házból megállapítottam, hogy hidegebb van, mint gondoltam. Ezért vissza szaladtam egy sálért. Nem fáztam vele kevésbé, de legalább nem fogok megfázni. Az a jó a kertvárosban, hogy jó nagy. Így órákra eltudtam tünni. Gondolkodni.  Mindennen. Az életemen. Itt álok 19 évesen és nem tudom mi akarok lenni, mit akarok dolgozni. Zene a mindenem. Mi lesz velem, ha végzek a sulival? A zenei kurzusom csak 2 éves. Utána? Ahj.

Kicsit elővettem a telefonomat, twittereztem. Néztem, hogy miket írtak nekem fiúk rajongói.  Fogalmamsincs miért. Mindig, mikor felnéznek szitkoznak. De fél perc után már meguntam. Egy embert akartam megnézni még. Harryt. Utolsó tweetje pár órája volt. 

’’ Hagyjátok abba a gyülölködést. Szeretem @AlexS –t ’’ - ez a twitter nevem - Miután elolvastam automatikusan elmosolyodtam. Szívemet melegség járta át. Harry mindig vigyázz rám, megvéd a rajongóktól, vagyis megpróbál. És ezt mindig értékeltem benne. A figyelmességét, és hogy odaadással tud szeretni valakit. Mi lesz velünk egy hónap múlva? Harry turnén lesz Amerikában, én az egyetemen. Nehéz lesz a távkapcsolat. De túljutunk azon is egyszer, ahogy mindenen.

Egy ideje már mászkáltam össze vissza a kert városban és fogalmam sem volt, hol lehetek. Pedig Harryvel számtalanszor körbe jártuk esténként. Jaj, azok az esték. Imádtam mindet. Egy elhagyatott játszótéren kötödtem ki. Egy lélek sem volt. Pedig nem volt késő. Délután 4 óra lehetett. Hirtelen a szél a lábahoz fújt egy újságot. Alapból nem vettem volna fel a földről, de megláttam egy ismerős arcot. Bár ezen sem kellene meglepődnöm, hisz Louisék szinte napi szinten szerepelnek benne, de ez más arca volt. Stan-é.
’’ Elkapták a több országban keresett dreog csempészt’’ – olvastam magamban a sorokat. A hír annyira lesokolt, hogy muszáj volt leülnöm egy padra.
Sorokat olvasva semmilyen érzelmet nem váltott ki belőlem. De miután végeztem vele, magam elé képzeltem a szituációt, ahogy elkapják a rendőrök. Szívem összeszorult. Nem tudom, hogy boldognak kéne lennem, mer nem nekem kellett lebuktatnom és végre kiszáll az életmből, vagy  sírnom, mert végülis barátom volt, barátok voltunk.
- Khm.. – hallottam egy férfi torokköszörülést. Először megijedtem, majd felnéztem az újságból és megláttam Harryt.
- Mit keresel itt? – kérdeztem szórakozottan. De ő csak komoran nézet rám. Mit tettem?
- Nem voltál otthon.  Agódtam érted. – felelte, közben az arcomat fürkészte.
- Csak sétálni indultam Harry. – nevettem zavarómban – unatkoztam otthon.
Harry mély levegőt vett, majd kifújta. Valami nincs rendben.
- Mi a baj?
- Semmi.
- Harry..
- Mondom, nincs semmi. Mehetnénk? Teljesen átfagytál már. – mondta idegesen. Meglepett a viselkedése. Nagyon. De nem kérdeztem semmit. Csak engedelmeskedtem. Majd elmondja, mindig elmondja. De miért viselkedik így? Mi történthetett? Csendben sétáltunk haza. Még a kezemet se fogta meg. Ő a zsebei dukta én meg a pulcsi végével játszottam. Mindketten gondolatainkba burkolóztunk. A nap már kezdett lemenni. Eddig el lettem volna? Észre se vettem.

Haza érve ugyan olyan fagyott volt a hangulat, ahogy Harry volt. Mi van mindenkivel? Mindenki a Tv előtt feküdt. Eleanor Louis válára tette a fejét és amikor kérdően ránéztem és csak lehunyva szemét rázta a fejét. Kérdezték, hol voltam. Csak egy váll rántással közöltem, hogy sétáltam. Idegesen  efújtattam, hogy senki nem hajlandó semmit mondani. Majd a konyhába mentem, hogy csináljak magamnak valami ételt. Pár perccel később Niall lépett be a konyhába.
- Mi van mindenkivel? – kérdeztem idegesen.Majd leültem a konyha asztalhoz. Csak felhúzta a szemöldökét.  És leült velem szemben.
- Harry nem mondta el?
- Nem mond Ő azt semmit.. – sóhjatottam.
- Majd elmondja, nem szeretném én elmondani.
- Jó – mondtam szomorúan
- Kérhetek valamit? – kérdezte Niall.
- Ühöm. – mondtam, miközben nagyott haraptam a szendvicsembe.
- Hétvégén randim lesz Jessicával és.. – szemem elkerekedett és egy hajszál választott el, hogy ne nyeljem félre a szendvicsemet. Mély levegőt vettem.
- És? – kédeztem.
- És kéne egy kis segítség. – értetlenül néztem – Főzés terén.
- Hogy van az, hogy imádsz enni. De főzni nem tudsz? – tettem fel a költői kérdést. És minketten elnevettük magunkat.
- Na segítesz?
- Igen. 

~ 40. rész

Remélem tetszeni fog nektek, ez a rész is. Ha tetszett, szavazz alul, írj kommentet és ha még nem tetted volna meg iratkozz fel rendszeres olvasónak. Köszönöm a vissza jelzéseket! Tényleg sokat jelent nekem <3

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=293558034093633&set=a.291735647609205.62949.256207541162016&type=1&theater
ha megtennétek nekem, hogy nyomtok egy lájkot a képre? sokat jelentene nekem <3

Jó olvasást!

Másnap egyedül ébredtem Harry ágyában. Kómásan megtöröltem a szememet, hogy megszokjam az ablakon beszökő napfényt. Harry része, mellettem, szépen bevolt takarva.
A párnára egy kis ceti volt elhelyezve:

'' Sajnálom, tudom, hogy azt ígértem együtt töltjük a mai napot kettesben. Hirtelen behívtak minket egy megbeszélésre, a turné miatt. Érezd otthon magad! Sietek haza. Szeretlek. 
                                                                                                                              H.''

Csalódottan sóhajtottam fel, de hát mit tehetnék? Ez a munkája. Ez az élete, hogy énekeljen.
Megértem, hisz mindketten épp ugyan úgy szeretjük a zenét. Kicsit még feküdtem, mélyen magamba szívtam Harry illatát. Hihetetlen, hogy minden, még a szóba levegője is teli van Harry bódító illatával. Majdnem olyan, mintha itt lenne. Na jó nem. Lassan kikászálódtam az ágyból és felvettem Harry egyik ingjét. Éhes voltam és ezt a hasam percenkénti korgása is megerősíti, így a konyhába mentem. A mosatlan edények, már kiestek a mosogatóból és a mosógatógépből. Azon gondolkodtam, hogy amilyen korán hívták be őket reggel, biztos nem volt alkalmuk rendesen megreggelizni. Ezért, gondoltam, hogy össze dobok nekik valami finomat. Mi mást, mint palacsintát.
- Khm.. - hallottam torok köszörülést a hátam mögül. Kisebb fajta szívrohamot kaptam. - Ne haragudjon kisasszony nem akartam megijeszteni. - kezdett mentegetőzött a házvezetőnő. Olyan 40-es évei végén járhatot. Kicsit hasonlított is Berthára. Sötét barna és fekete szín között volt festve a haja. Arca kicsit nyúzott  volt a sok munkától. Sötét karikák éktelenkedtek a szemei alatt.
- Semmi baj. - kicsit zavarban voltam, mert csak egy ing volt rajtam, ami hát valjuk be, alig takart valamit. - Szólíts  nyugodtan Alexnek! - mosolyogva, kezet nyújtottam neki. Kicsit meglepődött, hogy ilyen közvetlen vagyok vele.
- Én Esther vagyok. - mosolygott kedvesen és megfogta a kezem. - Örülök, hogy megismerhetlek.
- Úgy szintén. - húztam ismét mosolyra a számat. - Esther át tudnád venni, addig a palacsinta sütést, míg én gyorsan átöltözöm. - mutattam a sülő palacsintákra. - Gondoltam csinálok a fiúknak valami finomat, úgy is biztos éhesek lesznek, ha haza érnek.
- Persze, menj csak.
Gyorsan vissza mentem Harry szobájába. Elég meleg volt ma Londonba, szóval kihalásztam a táskámból egy szagatott rövidnadrágot, és egy fehér tank topot, cípőnek egy fehér rövidszárú converset választottam. Hajamat összefogtam egy hajgumival, és még elszaladtam gyorsan fogat mosni. Mire vissza értem a konyhába, Esther már a maradék palacsintát is kisütötte és már a nappali takarításával fáradozott.
- Befejeztem volna a palacsintákat. - mondtam, a végén kínosan nevettem.
- Ugyan - legyintet. - szívesen segítettem neked befejezni. Egyél csak nyugodtan. - majd folytatta is tovább. Egyetértően bólintottam és vissza mentem a konyhába. 5 perccel később, már jóllakottan jöttem ki.
- Na, akkor hol kezdjem? - fogtam meg egy rongyot. Esther nem értette, mit beszélek.
- Te segíteni akarsz nekem? - szemei elkerekedtek.
- Igen, te segítettél nekem. Én segítek neked. - mosolyogtam. - Meg amúgy is csak unatkoznék itt, és ezért ekkorra házat nem lehet egyszerű kitakarítani.
- Hát nem. - felelte. Majd elnevette magát, mire én néztem rá értetlenül.
- Csak.. olyan másvagy, mint Harry előző barátnői. - ezen elmosolyodtam, majd azonnal le is fagyott a mosoly az arcomról.
- Honnan, tudod, hogy Harry barátnője vagyok?
- Először is az ő ruhájában voltál, kettő az ő szobájába mentél be, három ne hidd hogy nem szokott mesélni rólad.
- Szokot mesélni..rólam? - teljesen meghatót, hogy miért? Nem tudom.
- Állandóan. - mosolygott. Innen meg is szünt a beszélgetés, mindketten takarítottunk én törölgettem, míg Esther össze szedte a ruhákat. De közben az arcomról nem lehetett le vakarni azt a sunyi mosolyt. Hogy lehet valaki ennyire édes, hogy még a házvezetőnőnek is rólam áradozik . Gondolat menetemet, hangos zaj csapta meg. Kis idő után rájöttem, hogy ez a mobilom csengőhangja. Rohantam, vissza szobába a táskámhoz és persze, hogy nem találtam.
-Hallo?! - szinte ordítottam a telefonba, meg se néztem, hogy ki hív.
- Alex, ha süket leszek az a te hibád lesz. - morgólodott a telefonba Jess.
- Szia. Mizu?
- Izéé, kihalászam a postádat és ezt látnod kell. Ide tudsz jönni? 
- Ö igen. - feleltem
- Oké, várlak. Szia. 
- Rendben, sietek. Szia. - majd letettem.
Nem értettem belőle semmit, mit kaphattam, ami ennyire fontos. Miközben kihalásztam a táskámból a farmer mellényem, eltettem a telefonom azon gondolkodtam, hogy minden számlát rendesen befizettem-e, és nem és nem felszólítás jön, hogy nem lesz víz, gáz vagy esetleg villany.
- Esther! El kell mennem! Többit nem baj, ha egyedül kell megcsinálnod?
- Nem! Menj csak nyugodtan! Így is sokat segítettél, köszönöm. - megöleltük egymást, búcsúzóul.
- Ha esetleg Harryék előbb érnének haza, mint én, megmondod neki, hogy dolgom volt és hogy sietek vissza.
- Persze - persze, menj csak. - mosolygva integedtem majd kiléptem a házból. Úgy 15 percet gyalógoltam, a legközelebbi buszmegállóig. Szerencsére, olyan 10 perc múlva már jött is egy, amire fel tudtam szállni, így 20 perccel később már Jessicáéknál voltam.
- Gyere be, ezt látnod kell - húzott be a lakásba és szinte beestem.
- Csókolom. - köszöntem a tévé előtt ülő apukájának, ki kedvesen vissza köszönt nekem. Majd Jessica behúzott a hálószobájába. Kicsit változott, mióta itt voltam. A falak kékes zöld színben úsztak. Jessica kezembe nyomott egy nagy fehér borítékot.
- Londoni egyetem? - olvasom fel halkan a feladót.
A vérem megfagyott. Miért küldtek nekem ilyen vastag levelet? Mindenki tudja mit jelent a vastag levél. Szaggatottan vettem a levegőt. Kicsit el is szédültem. Le kellett ülnöm. Jessica az ágyon ülve várta, hogy mi áll abban a bizonyos levélben. Vettem egy mély levegőt majd felbontottam.
- Kedves, Alexandra Ashley Smith. Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a London városi egyetem zene szakára.

~ 38.rész

Hellohello! Ez egy ilyen kis rövidke lett. Azon gondolkozom, hogy nem nagyon húznám felesleges részekkel a történetet, szóval hamarosan itt van a történet vége. Hamarosan az iskola is kezdődik. Nem lenne sok időm írni. De addig még hátra van pár rész. Szóval ne csüggedjetek. Inkább olvassátok a részt! :) jó olvasást <3 ~ A.

A családi idillt, hangos kopogás - inkább dörömbölés - zavarta meg.  Niall lovagiasan felállt, és az ajtóhoz ment, hogy kinyissa. Többiekkel egymásra néztünk.
- Alex, szerintem téged keresnek! - kiabált oda Niall. Lassan feltápászkodtam a kanapéről, gyürödt ruhámat megigazítottam magamon, és az ajtóhoz sétáltam.
- Szia. - mondta szőke hajú barátnőm.
- Jessica. Jó ég, de rég láttalak. - borultam a nyakába. Magamba szívtam szőke haja édes - szó szerint, édes - illatát. - Mikor érkeztél Londonba? - kérdeztem kiváncsian, miután elengedtük egymást.
- Körülbelül 3 órája. Aludni akartam. De olyan hangosak vagytok, hogy nem tudtam. - nevetett.
- Jaj, ne haragudj. - mondtam zavartan. Egy halk köhintést hallottam mellőlem. Niall volt az.
- Elisfelejtettem, Jessica ő Niall, egy barátom. Niall, ő Jessica, szomszéd és egyik legjobb barátnőm. Jess elővette angyali fehér mosolyát és Niall felé nyújtotta kezét, hogy kezet rázzanak. Niall lepillantott a kezére, zavarban volt. Próbálta nem mutattni, de én már elég ideje ismerem, hogy ezt lássam. Halkan elmosolyodtam.
- Örülök, hogy megismerthtlek Niall. - mondta kedvesen Jess. Valószínűleg neki is türtőztetni kell magát,hogy ne vesse rá magát. Hisz valójában ő is egy rajongó. De nem Jessicán egy cseppet sem látszik, hogy ideges vagy izgatott lenne.
- Én is örülök, Jessica. - mosolyog.
- Szólíts nyugodtan Jess-nek.
- Nem akarsz bejönni? Megismerhetnéd a többieket. - invitáltam be barátnőmet az oroszlán barlagba.
- De, szívesen. - jött be. Lassan bementünk a nappaliba, ahol jó pár kiváncsi szempárba ütköztünk.
- Srácok. Ő itt Jessica.  - Jess félénkenköszönt a srácoknak. Majd mindegyikük felállt és
 egyesével bemutatköztak neki. Bár, nem mintha szükséges lett volna. Jess mindenkit
ismert. Csupán formalitás kedvéért.

Miután megvolt a nagybemutatkozás, mindenkinek csináltunk kávét. Majd leülve Harry
mellé, hallgattuk Jessica élmény beszámolóját New Yorkról. Emlékszem, miután elmentem
pár hétre rá, közölte velem Jess, hogy szülei válnak. Ismerős történet. Bár náluk Anyja Londonba, míg Apja New Yorkban lakik. De mivel Amerikában 21 év a felnőtté válás határa
a bíróság, még könnyű kézzel beleszólhatott Jess életében. Minden iskolai szünetet Apjánál,
New Yorkban kell töltenie. Míg az iskolás napokat Londonban, az Anyjánál. Azt mondta,
ha szülei ettől boldogabbak, akkor örömmel fog ingázni a világban. Valahogy nekem is így
kellet volna felfognom a dolgokat Anyám és Apám válásakor. Harry látva, hogy nem nagyon
figyelek Jess mondanivalójára megpuszilta a hajam. Jól tudta, hogy ez a gyengém. Ránéztem, mire elmosolyodott, majd adott egy puszit arcomra. Majd, mintha mi sem történt volna
figyeltük, hogy Jessica az amerikai divatról beszél. Még beszélgettünk, tv-t néztünk, Niall
még zenélt is a gitáromon. Zenét az utóbbi időben teljesen el is felejtettem. Pedig
Amerikában semmi másom nem volt csak a zene szeretette és a gitárom. Hamarosan
viszont mindenki szállingozott aludni. Niall úriember módjára hazakísérte - a szomszéd
ajtóig- Jess-t. Megjegyeztem Harrynek, hogy itt még valami lesz köztük.
- Tudod - húzott magához közel. - Niall nehezen bízik meg emberekben. Sokáig fog tartani,
míg megtalálja azt akire az életét is rá bízná. - nézett a szemembe
- Te rám bíznád az életed? - mosolyodtam el.
- Igen.

~ 37. rész

Sziasztok! Remélem tetszeni fog nektek ez a rész is. Bocsánat a késésért, de csinálták a laptopomat és egy kicsit tovább tartott mint terveztem. :\:) Egyébként az oldal megint kapott egy díjat, amit szívből köszönök Petrának ! Köszönöm még egyszer! :) Jó olvasást! Várom a kommenteket! 

Ránéztem, Haján sapka volt. Szeme ugyan úgy csillogott, mint mindig. Szemei alatt, hatalmas karikák voltak. Szemeibe néztem. Szívem gyorsan vert. Lélegzetem felgyorsult. Illata teljesen megőrjített.
- Harry..
- Minden rendben lesz. – húzott közel magához. Mellkasába fúrtam a fejemet, és beszívtam nyugtató illatát. Gyengéden a hajamat simogatta, majd meg is puszilta.
- Sajnálom. – mondtam halkan. Lassan elváltunk, de Harry még mindig az arcomat nézte.
- Ne itt beszéljük meg, jó? – bólintotam. Keze lassan lecsúszott az én enyémhez. Kezünket összekulcsoltuk. Lassan kisétátunk az épületből. Némán követtem Harryt. Gondolataim kavarogni kezdtek bennem. Nem tudtam az utat nézni, hogy hova visz Harry. Nem érdekelt. Végre itt van velem. És egyszerűen nem tudok mit mondani neki.
- Mi lesz a megbeszéléssel? Nem kellett volna bent maradnod? – bukott ki belőlem az első kérdés kérdés, ami eszembe jutott . Még csak az kéne, hogy Harry-t miattam szidják le. Fejét rázta.
- Különösebb képen nem érdekel. – meg állt majd szembe fordult velem. Nem volt közöttünk nagy távolság. Arcomat kezdt fürkészni.
- Hol voltál? – kérdezte komoran. Félőn néztem a szemébe. Láttam, hogy aggódott értem. Nyeltem egyet.
- Haza mentem, Doncasterbe. – kis szünet – Sajnálom, hogy nem hittem neked.
Nem felel.
- Sajnálom, hogy elmenekültem. Ígérem, többször nem megyek el. Én.. – elcsuklott a hangom. Nem sírhatok. Nem oldok meg azzal semmit. Megpróbálok erős maradni, amennyire tudok. Lehajtottam a fejem és a bakancsomat a kémleltem. – sajnálok mindent Harry. – fejeztem be végül halkan. Éreztem, hogy közelít. Közel húzzot magához, és megölelt. Úgy ahogy még soha azelőtt. Teste melegséget árasztott. Karjai védelmezően tartottak, és nem engedtek. Mellkasába fúrtam a fejem és mélyen beszívtam az illatát, ami teljesen megnyugtatott.
- Többször nem hagyom, hogy elmenj. – suttogta bele a fülembe. Leheletétől kirázott a hideg. Erősen öleltem a derekát és húztam magamhoz. Apró puszit ad ott a hajamra, mire megremegtem. Mindig erről álmodtam, hogy olyan szerelmem legyen, mint a filmekben. Igazi, és végett nem érő.
Percekig így álltunk, majd miután már az emberek már elkezdtek furán nézni ránk, hogy mit ölelkezünk itt már percek óta, elválltunk. Kéz a kézben, mentünk el egy közeli parkba.  Ott leültünk egy hintánál.
- Biztos nem lesz gond, hogy nem vagy a megbeszélésen?
- Nem, majd a srácok úgy is elmondják, amit tudnom kell. – rázta le ennyivel. Megkönnyebbültem.
- Mikor kezdődik a turné? – bukott ki belőlem a kérdés. De azonnal megbántam.
- November elején. – felelte halkan, maga elé meredve. Az azt jelenti, hogy több mint 3 hónapot még együtt tölthetjük, ha minden jól megy.
- Meddig?
- Tudod, hogy velem jöhetsz, igaz? – rám meredt. Nem feleltiem nek. Nem tudtam felelni. Teljesen belém folytotta a szót. Persze, hogy tudom. Lassan bólintottam.
- Csak talp alatt lennék.
- Dehogy..
- De Harry, és ezt te is tudod. Majd, Eleanorékkal el megyek meglátogattni. - felálltam a hintából és Harry elé sétáltam, aki még mindig a hintán ült. Így  magasabb voltam nála, egy fejjel. Közel hajoltam hozzá, hosszú barna hajam csiklandozta a nyakát. Szememmel az arca összes szegletét végig pásztásztam. Harry kezét derekamon pihentette. Szám lassan közelített az ővéjéhez. Bódító illatát magamba szívva, ismerős érzés kezdett hatni a gyomromba. Rájöttem, ilyet eddig ilyet csak Harry tudott elérni. Ha még nem is önszántából.  Harry tekintette felváltva volt az ajkaimon és a szememen. Lassan, de magabiztosan csókoltam meg. Elmosolyodott, majd ő is vissza csókolt. Valahogy így telt a délutánunk.

Este  a fiúk 'pizsi bulit ' szerveztek nálam. Mások talán meglepődnek, ha 6 ember lenne a lakásán mikor hazaér. De ez nálam már természetes. Csak nem értem, miért az én kis lakásomban nyomorgunk, mikor a fiúknak körülbelül háromszor akkora a házuk.
Ez szeritem örök rejtély marad. Mindenesetre az este nagyon jól telt. Rendeltünk pizzát.
Fiúk söröztek, még Liam is. Mire rászoltam, hogy azonnal tegye le. Hisz egy vesével még
sört is veszélyes innia. Megnyugtatott, hogy a dokik szerint már ihat alkoholt, mert meggyógyult. Ennek örömére gondoltam, hogy ihatnánk valami ütösebbet is. Mindenki egyetértett. Persze, csak mértékkel. Aha. Persze. Vége az lett, hogy Louis a dohányzóasztalomon táncolt félpucéran, Zaynnel. Mondanom sem kell, hogy pár percen belül mind a kettőjük a földön hevert. Mert az asztal nem bírta el a súlyukat, így az összetört. Én Harry mellkasán pihentettem a fejem. Egyik kezét áttette a vállamon és
úgy kulcsoltuk össze a kezünket. Nevettünk. Istentelenül nevettünk a történteken.
Niall melletem falta a maradék pizzát és majdnem megfulladt, mikor látta Louist és Zayn leesni. Liam meg Danielle is összebújva figyelték az eseményeket. Míg Eleanor röhögve próbált segíteni a fiúknak. Így végig nézve mindenkin. Végre, tudom, hova tartozok.

~ 36.rész (+ díj )

 Sziasztok! Itt a következő rész! Remélem tetszeni fog. Jó olvasást! Várom a kommenteket! Köszönöm a díjat Elenának !

10 KOMMENT!

Másnap a kanapén találtam magam, betakarva. Gondolom Louis takart be az éjjel. Körbe néztem. Láttam Louis már a tv-t nézi.
- Jó reggelt. – mondom rekedtes álmos hangon.
- Neked is. – mosolyog kedvesen. Végig nézek a ruháján. Már nem az általam kapott ruha volt rajta, gondolom átöltözött.
- Elmentem a boltba, csináltam reggelit és elvittem a kocsit a szerelőhöz is. Pár óra és már mehetünk is vissza Holmes Chapelbe. – ámultam.
- Hány óra? Mennyit aludtam?
- Délután fél három van. – kipattantak a szemeim. Hogy aludhattam ennyit? Soha életembe nem keltem délután, de még délbe sem. Valószínűleg betudható annak, ami az elmúlt napokban elég megviselt voltam.
- Felmegyek, átöltözök. – bólintott. Szobámban átvettem a kicsit még nedves ruhámat. Majd körbe néztem, mit szeretnék hazavinni a régi szobámból. Közös képünk Louissal elsőkén került a táskába. Miközben kutattam, mit érdemes haza vinnem. Szemem megakadt egy fehér borítékon, az íróasztalomon. Ezt eddig észre sem vettem. Apa kézírásával rá volt írva a nevem. Mélyet sóhajtva csúsztattam bele a táska legaljára. Louis hangja csapta meg a fülemet.
- Kész az autó. Mehetünk. – mondta halkan. Bólintottam. Felkaptam a táskámat, még egyszer utoljára visszanéztem a szobámra. Mélyet sóhajtok, lassan becsuktam az ajtót, majd lementem Louishoz, aki az előszobában várt rám.
- Minden rendben? – kérdezte, szemében láttam, hogy aggódik. Bólintottam. Olyan jó érzés, hogy újra itt van mellettem és úgy törődik velem, mint senki más.
Gyalog elmentünk az ismerőséhez, aki megjavította az autót. Úgy látszik régen, jó barátok lehettek, mert elég jól elbeszélgettek. Én hátul meg húztam magam. Szokásosan Harryn gondolkodtam, vajon meg fog nekem bocsájtani? Remélem. 

A kocsiban csak a rádióban beszélő pasit, illetve néha egy- egy számot lehet hallani. Nem sokat beszéltünk. Louis a vezetésre koncentrált, én meg próbáltam magam nem halálra idegeskedni. Lábamat automatikusan elkezdtem dobogtatni, ujjaimat tördelni, hogy így vezessem le a feszültséget.
- Jól vagy? – kérdezi, miközben felém néz.
- Persze...csak tudod, félek.
- Ugyan mitől? Harrytől? – kérdezi szórakozottan.
- Is, tudom, hogy ezt most nagyon elcsesztem. És kicsaptam mindenkinél a biztosítékot, hogy elmenekültem.
- Az biztos. – váltott komoly hangra
- Ne haragudj.
- Én megértem, hogy kiakadtál. De nem futhatsz el, bármikor, amikor gondod van.
- Tudom. De nem csak ezért kérek bocsánatot.
- Hanem, még miért? –kérdezi meglepetten.
- Hogy nem álltam melletted ki az X-faktor alatt. Hogy egyszer sem hívtalak fel. Szükséged volt rám. Én meg önző voltam.
- Nem számít. – rázta le ennyivel. De én nem akartam ennyivel lezárni, évekig mardosott a bűntudat. Mire azt felelte, mind ketten hibáztunk. De most itt vagyunk egymásnak és csak is ez számít. Igaza van. Így egy kicsit nyugodtabb voltam, de még csak most jön a neheze. 

Pár órával később végre vissza értünk Holmes Chapelbe. Anne épp a ház előtt locsolta a virágait. Arcáról nehezen tudtam leolvasni, mit érzett mikor meglátott.  Kipattantam a kocsiból és elé siettem.
- Örülök, hogy visszajöttél. – ölelt meg. – Sajnálom.  – Fejemet ráztam.
- Nem kell sajnálnod, Harrynek nincs gyereke. – mosolyogtam.
- Mi? Ezt honnan tudod? – kérdezte meglepetten.
- Hallottam, mikor Caroline beszélt valakivel telefonon, rá kérdeztem, és elmesélte, hogy megzsarolták, hogy hazudja, Harrytől gyereke van. – fejezte be Louis helyettem.
- Értem. –látszott rajta a megkönnyebbülés.
- Sajnálom, hogy felfordulást okoztam.
- Ugyan szívecském teljesen megértem. – mosolygott, miközben együtt érzően végig simította a karomon a kezét.
- Nem látom a fiúk kocsiját, hol vannak? – kérdezte mögöttem Louis, körbe néztem, nem láttam a kocsit.
- Visszahívták őket Londonba reggel. – felelte halkan. Összenéztünk Louissal. Nem feleltünk, de én belül tomboltam.
- Akkor irány London. – mondtam mosolyogva.
- Egyetek mielőtt indultok. – invitált be a házba minket Anne, nem ellenkeztünk mindketten éhesek voltunk. Szóval elfogadtuk az ajánlatot. Louis hirtelen megfogta a karom, értetlenül rá néztem.
- És mivel megyünk vissza Londonba? A kocsit Joe-tól kértem kölcsön. – suttogta, fogalmam sincs miért Anne nem volt hallótávolságon belül.
- Vonat?  – Bólintott. 

Anne finom levest adott nekünk. Közben mesélt, hogy Gemmaék hova mentek nászútra. Közben Joe is megjelent. Mosolyogva köszönt mindkettőnknek. Én hálás pillantásokat vetettem felé, hogy kölcsön adta Louisnak a kocsit, hogy utánam tudjon jönni. Mire csak legyintet. Anne csomagolt el nekünk egy kis ételt az útra. Majd Joe felajánlotta, hogy kivisz minket a pályaudvarra. Próbáltunk nem feltűnést kelteni, de egy világ sztárral az oldaladon ez elég nehéz. Egy két rajongó oda jött Louishoz. De hamar lerendezte őket. Így még időben értük el a londoni járatot. Louis mellettem hamar elaludt, gondolom nem aludhatott sokat múlt éjjel. Fejét a vállamra döntötte, amit én egy mosollyal nyugtáztam.

Hamar Londonba értünk, olyan hamar, hogy a gyomrom automatikusa görcsbe rándul, ha csak eszembe jut, hogy pár perc múlva találkozok Harryvel.
- Szerinted hol vannak? – kérdezem Louist. Mire csak egy váll rántással válaszol. Mélyet sóhajtok a londoni levegőből.
- Haza kéne mennem, átöltözni. – mondom, közben a piszkos nedves ruhámra mutatok. Egyetértően bólint.  Gyorsan fog egy taxit, meg adja a címet és már megyünk is. 10 perccel később már a lépcsőházban vagyunk és lassan sétálunk fel a lakásomhoz. Táskám mélyéről kihalászom a kulcsot és még szerencsétlenkedek a zárral, mire rájövök, hogy nyitva van. Kihúzom a zárból a kulcsot és benyitok. Félőn nézek Louisra. Betörtek volna? Louis kötelességtudóan megy be elsőnek. Szorosan a nyomában vagyok. Megnyugodtam mikor észre veszem, hogy Danielle és Eleanor ül a konyhában.
- Alex! Jaj de jó, hogy végre meg vagy. – ölel meg Danielle. Azonnal visszaölelem. Majd Eleanor is ugyan így tesz.
- Többet ne csinálj ilyet, jó? – suttogja a fülembe.
- Megígérem. 

Szobám felé vettem az írányt. Kék szaggatott csőfarmert, egy szürke pólót és a fekete bőrdzsekimet vettem fel, a fekete bakancsommal. Lányok elmondták, hogy a menedzsment behívta őket egy megbeszélésre az új turnéval kapcsolatosan, így Louisnak is oda kell mennie. Így mindannyian oda mentünk. Én Daniellel és Eleanorral kint vártam. Leültünk a fekete bőr fotelekbe és vártunk. Közben persze folyamatosan kérdeztek, mi történt velem. Így elmeséltem mindent. Hirtelen egy ismerős mély hang csapta meg a fülemet.

- Stan.. – suttogom.  Felpattanok és elindulok a hang irányába. Lányok értetlenül néznek utánam. Hamar meg is találom őt. Egy öltönyös férfival beszélgetett, de mikor észrevette, hogy idegesen tartok felé elköszönt tőle. Ott állt önelégülten, majd kitárta a karját, mintha annyira meg akarnám ölelni. Hihetetlen düh volt bennem, amit Stan váltott ki. Kezem a mellkasára tettem és úgy próbáltam fellökni. Persze nem voltam olyan erős, hogy a földre essen, de elvesztette az egyensúlyát és hátrált pár lépést. Megint neki mentem.
- Mégis mi a francot képzelsz magadról?! – ordibáltam. Legkevésbé sem érdekelt, hogy figyelnek.
- Meg mondtam, hogy szétválasztalak titeket, nem?
- Menj a pokolba! – ütni kezdtem. Hirtelen két kéz fonódott a derekamra és elemelt Stan közeléből. Míg a biztonsági őrök kikísérték Stan az épületből. A titokzatos kéz megfordított. Ránéztem, Haján sapka volt. Szeme ugyan úgy csillogott, mint mindig. Szemei alatt, hatalmas karikák voltak. Szemeibe néztem.Szívem gyorsan vert. Lélegzetem felgyorsult. Illata teljesen megőrjített.
- Harry..

~ 35.rész

 Sziasztok! A sok pozitív vissza jelzésnek hála, már itt is van a következő rész! :) Remélem tetszik, ez most hosszabb, mint a többi. Pusziiiiikah <3

12 KOMMENT!

Elszánt voltam. Látni akartam Harry-t. Bár nem tudom, hogy ezek után akar-e engem látni. Behuppantam a fekete Range Rover-be. Louis is beszállt, gázt adott. De az autó nem indult.
- Gyerünk már. – mondta, majd újra próbálkozott elindítani az autót. De semmi. Louis kiszállt, motorháztetőt felnyitotta és próbálta meg találni a hibát.
- Jaj, ne már. –döntöttem hátra a fejtámlának a fejem. Kiszálltam én is a szakadó esőbe, avval a céllal, hátha tudom valamit segíteni Louisnak.
- Mi a baja? – kérdeztem.
- Fogalmam sincs. – lehajtotta a motorháztetőt. Majd gyengén rácsapott egyet. – Úgy tűnik itt maradunk ma estére. Holnap felhívom egy haverom, ő majd megoldja.
- Oké. – feleltem halkan, majd zsebre tett kézzel indultam el a haza vezető irányba. De Louis nem jött. Megfordultam.
- Gondolom, nem az utcán akarja a sztár tölteni az éjszakát, nem? – mosolyogtam, majd intettem, hogy jöjjön.
- Hova megyünk? – kérdezte, mire oda ért mellém.
- Majd meglátod. – húzott mosolyra a szám.
 Majd csendben haza gyalogoltunk az esős éjszakában. Nem nagyon beszélgettünk, élveztük az eső hangját.
- Tudod.. – szakította meg a csöndet – nyugodtan elmondhatnád, hova megyünk. – nevetett.
- Abban mi az élvezet Tommo? – nevettem. Sosem, vagyis nagyon ritkán hívtam Tommo-nak.  Csak mosolygott.
- Otthon, édes otthon. – mondtam halkan, miközben a házat néztem.
- Azt hittem eladtátok.
- Nem. Apa tudta, hogy vissza fogok ide jönni. – majd át másztam a kerítésen. Mint egy gyerek.
- Gyere már Louis. – nevettem.
- Tudod.. – kezdte, miközben úgy mászta át a kerítést, mint egy öregember- feltalálták a kulcsot is.
- Aha, jó tudni. – mosolyogtam, majd kinyitottam a bejárati ajtót.
- Csináljak valami kaját? Éhes vagy?
- Éhezem.
- Palacsinta? – húzogattam a szemöldököm.
- Jöhet. – mosolygott. – addig elmegyek fürödni. –bólintottam.
Felmentem apa szobájába, keresni Louisnak valami szárazat, Apa mackó nadrágja akadt a kezem közé. Megszagoltam.
- Hiányzol. – mondtam halkan, mintha meghallaná. Fölsőnek egy sima fehér pólót választottam. Letettem az ajtó elé a ruhákat, hogy Louis megtalálja, majd visszamentem a földszintre. Elővettem egy műanyag edényt és elkezdtem összeállítani a tésztát. Hihetetlen gyorsasággal törtek fel belőlem az emlékek. Amikor együtt csináltuk a fiúknak a reggelit. Ahogy rám nézett a szemeivel. Ahogy megérintett, kirázott tőle a hideg. Görcsbe rándult a gyomrom és sírni kezdtem. Hogy tehettem ezt mind tönkre? Hogy nem bízhattam Harry hűségében? Talán, azért mert úgy érzem, nem érdemlem, hogy szeressen. És tényleg, nem.  Előkaptam a telefonom. Hallanom kell hangját. Tárcsáztam és rámentem a hívásra. Búgott egyszer, kétszer, háromszor majd némaság. Lemerült a telefonom. Lecsúsztam a földre és zokogtam tovább. 

*Louis szemszöge*

 A meleg zuhany, hideg bőrömön életmentő volt számomra. Szomorúság, boldogság, düh és tehetetlenség egyszerre keveredett bennem. Szomorú voltam, mert nem voltam Alexel mikor szüksége volt rám. De boldog voltam, hogy nem haragudott rám soha. Dühös vagyok Stanre, mert megbántotta Alexet. És tehetetlennek érzem magam, mert fogalmam sincs, hogy jussunk vissza Holmes Chapelbe. Előhalásztam egy törölközött majd kimentem, hogy kérjek valami száraz ruhát, mikor bele rúgtam valamibe. Lenéztem és láttam, hogy egy gatya és egy póló hever a földön. Elmosolyodtam, majd felkaptam és felvettem őket. Körbe néztem egy kicsit az emeleten, meg akadtam egy ajtónál. Nagy betűkkel volt ráírva az, hogy ’’ ALEX  ’’. Benyitottam. Rózsaszínes falon akadt meg legjobban a szemem.  Annyira nem Alex stílusa. De hát amikor ide költöztek még csak 4 éves volt. Azóta nem festették át. Viszont csupa poszterrel és képpel próbálta meg elfedni a rózsaszínt. Meg akadt a szemem egy képen. Én és Alex voltunk rajta. Elmosolyodtam.
Hirtelen, az orromat füst szag csapta meg. Azonnal kapcsoltam. Lefutottam a lépcsőn. Alex a hideg konyhapadlón sírt. Gyorsan elzártam a palacsinta alatt a gázt. Majd lehajoltam Alex mellé.
- Mindent elcsesztem . – zokogott és csak ezt hajtogatta. Szívem összeszorult, hogy így látom. Vizes volt, de nem érdekelt. Jó szorosan magamhoz húztam és megpusziltam a haját.
- Minden rendbe fog jönni, meg ígérem.

*Alex szemszöge*

Louis közelsége, és megnyugtató szavai segítettek, hogy abba hagyjam a hisztérikus sírásomat. Alig kaptam levegőt. Szédültem. Fel akartam állni, de nem ment. Louis persze, mint egy igazi úriember segített.
- Menj fürödni, meg öltözz át. Palacsintát megcsinálom én. – mosolygott. Bólintottam.
Lassan lehámoztam magamról a vizes ruhákat, majd Louis cuccai mellé terítettem ki. Zuhanyzóban is éreztem, ahogy a könnyeim égetik az arcomat. Miután teljesen felmelegedtem és a bőröm már úgy nézett ki a sok víztől, mint egy öregemberré elzártam a csapot. Törölközött magamra terítettem és kimentem, hogy keressek valami még használható ruhát. Szekrényembe kutatva meg akadta a kezem Louis régi Superman-es pólójánál. Meg egy fekete melegítő gatyát választottam. Lassan mentem le a lépcsőn és már éreztem az illatokat.
- Azt hittem el fogod égetni mindet. – mosolyogtam, úgy mintha az előbbi sírógörcsöm meg sem történt volna. Louis vette a lapot, és ő sem hozta fel csak vállat rántott.
- Tudod, legidősebbnek lenni egy bandában nem olyan könnyű, mint hinnéd. – mosolygott. - Meg kellett tanulnom főzni.
Egy halom palacsintával, ültünk le a tv elé. Nem akartam romantikus filmet nézni, főleg nem a bátyámmal. De semmi elfogadható film sem volt a tv-ben. Úgy hogy hamar elaludtunk.

~ 34. rész .

Sziasztok! Ez a rész Louis és Alex újbóli egymásra találásáról szól. Végén egy kis csavarra. Remélem tetszik. Elég érzelmesre sikeredet.. :) Jó olvasást.! <3
11 Komment

ajánlott zene: http://www.youtube.com/watch?v=ZuwTY4gqu0Y

Másnap már 7kor talpon voltam. Arra jutottam kicsit itt maradok Doncasterben. Úgy, hogy első utam a bevásárló központba vezetett persze álruhában. Semmi kedvem lebuktatni magam, hogy itthon vagyok. Miután haza értem, összeütöttem egy kis kaját. Majd egy kicsit kitakarítottam a házat. Hisz é a bútorokhoz évek óta nem nyúlt senki hozzájuk. 

Miután nagyjából kitakarítottam, sétálni indultam. Imádtam két lábamon bejárni Doncastert. A szívemet melegség járta át, mikor láttam, hogy alig változott valami. Egy helyre akartam most nagyon elmenni. A régi törzshelyünkre. Louis és az én törzshelyemre. Egy esőcsepp az orromra esett, felnéztem az égre és mélyet szippantottam a friss eső illatából, mintha csak magamba szívnám és feltöltődnék.
Kapucnimat felkapva, indultam el a régi sulinkhoz. Bár hétvége van, hátul lévő focipálya mindig látogatható.  Így hát szép lassan hátra ballagtam. Átvágtam a füves placcon és a lelátóhoz igyekeztem. Majd felfutottam a legtetejére, ahonnan be tudtam látni az egész várost. Ismét egy mélyet szippantottam a levegőből. Végre itthon vagyok.  Leültem, hát a legutolsó sor legkülső székére. Igen, bármi meglepő ez volt a törzshelyünk. Mindent itt beszéltünk meg régen. Sulit, csajokat, pasikat, szülőket, a zenét. Louis itt mondta el, hogy jelentkezni fog az X-faktorba. És mivel tudtam, hogy egy őstehetség, tudtam, hogy be fog kerülni, tudtam, hogy sokra fogja vinni. Így teljesen kiakadtam és elmentem. Akkor is menekültem. Sokan nem értik, hogy lehet fiú és lány ilyen jóban, anélkül hogy egymásba szeretnének. Ez egyszerű Louis és én köztem 3 év korkülönbség van. Mikor megismerkedtünk én még csak 4 voltam, ő 7. Így persze, hogy Louis mindig a kishúgaként nézett rám. És nem úgy, mint egy barátnő jelöltre. Louis volt a legjobb barátom, de most már csak a bátyám. 

- Tudtam, hogy itt megtalállak. – mondta halkan.
Lassan hátra néztem, rá. Louisra. Sminkem lefolyt, szemem pirosak voltak a sírástól. Louis aggódó pillantásával találtam szembe magam. Csöndben leült mellém, a helyére.  Karját a vállamra tette és úgy húzott magához. Vállának döntöttem a homlokom és úgy sírtam. Louis nem próbálkozott csitítgatni, együtt érzően simogatta a vizes hajamat. Miután úgy éreztem eleget sírtam, elhúzódtam Louistól, hogy a szemébe tudjak nézni. Kezével óvatosan törölte le a könnyeimet az arcomról.
- Honnan tudtad, hogy itt leszek? – kérdeztem halkan.
- Tudtam, hogy egyszer vissza fogsz majd ide jönni. Én is visszajöttem párszor, ha elegem volt a világból. – mosolyodott el, mikor látta a meglepett arcomat. -  Mindig elképzeltem, hogy itt vagy velem. Próbáltam elképzelni, hogy mit mondanál. Vagy, hogy milyen rémesen próbálnál felvidítani. – nevetett, erre nekem is nevetnem kellett.
- Hát igen, a felvidítás, mindig a te reszortod volt. – mosolyogtam.
- Emlékszem, amikor utoljára voltunk itt.. – kezdte Louis. Ránéztem. Ő nem nézett rám, a foci pályát kémlelte, szeme megtelt könnyel.
- Hé. – fogtam meg a kezét. – Nem számít. – mondtam halkan.
- Már hogyne számítana Alex. – mondta a szemembe. – Önző módon viselkedtem. Elhagytalak. Semmit nem tudtam rólad X-faktor alatt. Mikor visszajöttem. És becsöngettem hozzátok, senki nem nyitott ajtót. A szomszéd mondta, hogy már nem laktok itt. Hogy elköltöztettek, azt se mondta meg hova. Először azt hittem viccel, ide jöttem, de mikor nem találtalak itt tudtam, hogy nem vicc és hogy tényleg elvesztettelek. Összetörtem. 2 évig csak arra vártam, hogy újra lássalak. Vártam a napot, hogy mikor hozz minket újra össze a sors. Mikor találkoztunk a repülő téren New Yorkban, először azt sem tudtam, hova kapkodjak. Olyan gyorsan történt. Láttam mennyit nőttél, hogy felnőtt nő lett belőled.– mondta, egy pár könnycsepp folyt végig az arcán, én már rég sírtam. – Azt hittem utálsz, amiért elhagytalak, és hogy híres lettem. – megráztam a fejem.
- Sosem tudnálak utálni Téged, Louis. –feleltem, alig hallhatóan. Erre elmosolyodott. Beállt a néma csönd. Tisztán lehetett hallani, hogy kopog az eső a műanyag székeken.
- Nem Harry az apja annak a gyereknek. – bökte ki komolyan Louis. Értetlen képet vágtam. Teljesen Össze voltam zavarodva.
- Ezt hogy érted? Honnan..
- Miután elmentél és hallottam telefonon beszélni Caroline-t. Miután letette, megzsaroltam, hogy úgy is elmondom mindenkinek, úgy hogy mondja el mi volt ez az egész és legalább tisztázhatja magát. – mély levegőt vett, és én is.
- Ki vele Louis.
- Stan zsarolta meg őt valamivel, hogy hazudja, azt Harrynek tőle van a gyerek, és így elérje, hogy szakítsatok. – lefagytam.
Ennyire félre ismertem volna Stant?  Mikor megismertem egy aranyos félénk srác volt.  Most meg. Most meg egy elmebeteg, ki fejébe vette, hogy visszaszerezz és minden követ meg fog mozgatni, hogy elérje azt, amit akar. És, hogy ennyire nem bíztam Harryben. Hogy tehettem ez vele?
- Alex! – ordított Louis, mire észhez tértem – rajtad kívül még senki nem tudja.
- Mi?
- Azt akartam, hogy tőlem tudd. Így azonnal ide jöttem kocsival.
- Vissza kell mennünk Holmes Chapelbe! – pattantam fel. Lenéztem a még mindig ülő Louisra, aki csak mosolygott. Lassan felállt.
- Mi az?
- Sosem láttalak még ilyennek.
- Milyennek?
- Ilyen szerelmesnek.

~ 33. rész

HelloHello :D Itt is van a következő :) Remélem tetszik. Ha igen írj kommentet
11 KOMMENT

Nem tudtam, hova csak el. El onnan, abból a házból. Gondolkodtam, hova kéne mennem vissza Londonba? Ott hamar rám találna Harry. Egyedül akarok lenni. Valahogy, nem tudom, hogy de kiértem a busz állomáshoz. Vettem egy jegyet és felszálltam a Doncasterbe tartó járatra. Még volt egy ’kis’ idő indulás előtt, úgy hogy felhívtam Katie-t. Teljesen elhanyagoltam mostanában.

- Hallo?
- Szia, Katie én vagyok.
- Jaj, Alex olyan jó hallani a hangod. Hogy vagy?
- Mélyponton is mélyebben. – nevettem a telefonba. – De te, ti hogy vagytok?
- Megvagyunk. Orvos azt mondta minden rendben van eddig.
- Akkor jó. – meg könnyebbülve fújtam ki a levegőt.
- És veled mi történt?
- Azt hiszem megint szakítottunk Harryvel. – mondtam halkan a sírás határán. – Vajon miért nem tudunk soha boldogan együtt lenni? Miért kell mindig történnie valami szörnyűnek, hogy ne tudjunk együtt lenni? – mire végig értem a költői kérdések feltételével a telefonba, már patakokban folytak a könnyeim.
- Jaj, kicsim. A szerelem sosem egyszerű. Most hol vagy?
- Menekülök. – szálltam fel a buszra. – Haza megyek egy kicsit Doncasterba. Csak azért hívtalak, hogy ne aggódj meg vagyok.
- De ott hol fogsz lenni Alex?
- Ne aggódj, megoldom.
- Kérlek, csak vigyázz magadra.
- Rendben. De te is. Hiányzol.
- Te is én nekem.  Mikor jössz vissza Londonba?
- Nem tudom. Egy kicsit ki kell szelőztetnem a fejem.
- Rendben. Most leteszlek. Szeretlek. Siess haza.
- Rendben. Szeretlek. 

Fülhallgatómat bedugtam a fülembe. A másfél órás út során Harry 67x Louis csupán 50x többiek meg olyan 20x hívtak. Úgy hogy zenét hallgatni nem tudtam, mert idegességembe kikapcsoltam a telefont. Majd azon kezdtem el gondolkodni, mennyivel jobb hogy megint elmenekülök.
Vajon attól jobb lesz, ha valami rossz történik, a jelenbe mindig vissza kívánkozok a múltba? Rájöttem, hogy igen. Mármint csak nekem jó. A múlt szép emlékei sosem változnak, míg a jövő kiszámíthatatlan lehet. Elég sötét volt mire Doncasterbe értem. Azonnal a régi házunkhoz mentem. Apa ’sajnos’ nem tudta eladni. Kerítést, ahogy mindig szoktam átmásztam. Ajtóhoz érvén , a szokásos ajtófélfába rejtett kulcs segítségével bejutottam.  Villanyt felkapcsolva láttam,hogy semmi nem változott. Végig jártam a házat. Majd egyszer csak a régi szobámban találtam magam. Apa nem pakoltatta ki. Talán tudta, hogy egyszer majd vissza fogok jönni. Talán ezért nincs kint az eladó tábla. Kitudja. Régi képek rólam és Louisról porosak a polcon. Ahogy a zenei díjaim is. Fáradtan dőltem le az ágyra. Az se érdekelt mennyire poros. Végre minden olyan mint régen. Vagyis majdnem. Bekapcsoltam a telefonom. Csupán pár tucat SMS jött, köztük Anne-től is egy.
Azt nyitottam meg elsőnek.
,, Sajnálom, hogy így kellett megtudnod. Kérlek, gyere vissza. Harry teljesen ki van borulva.’’
Majd megnyitottam Louisét.
,, Azonnal hívj fel, ha látod ezt az üzeneted. Ne tedd, ezt velünk Alex kérlek!’’
Eleanor:
,, Harry teljesen kész, sír, ordibál felváltva. Teljesen biztos benne, hogy nem ő az apja. Hívj, fel minket kérlek’’
Találomra rámentem egy Harry-sre is.
’’ Kérlek, hívj, írj akármi. Tudnom, kell, hogy jól vagy-e. Nem veszíthetlek el újra. Szeretlek. ’’
Körülbelül két óra alatt végig olvastam az őszeset.  Írnom kéne neki valamit. Bár megérdemelné, hogy aggódjon. Ha tényleg ő az apja, annak a gyereknek megérdemli. Úgy döntöttem írok neki. Egy egészen rövidet, tömöret.
,, Jól vagyok. Csak gondolkodnom kell’’