~ 46. rész - utolsó előtti rész!

Sziasztok! Bocsánat a késésért! Utolsó előtti rész! Bocsánat nem tudom, és nem is akarom már tovább húzni. De ne csüggedjetek! Jövök még én meglepetésekkel számotokra! ;) Jó olvasást!

/ - Jó – Pár hónappal később /

Ismerős kórházi szag. Pulzus számláló ismerős - idegesítő – pittyegése toltötte be a szobát. A rossz lámpa néha felvillant, majd újra elsötétült. Félhomályban ülni, és reménykedni, hogy minden jól lesz. Nem a legkellemesebb dolog. Azt gondolná az ember, ha lelép a világ sztár barátja akkor egy kicsit rendeződik az élete. Én is ezt hittem. Hogy minden egyes nap kínszenvedés lesz Harry nélkül – jó, az is - , és hogy halálra fogom magam unni. De tévedtem,  nem hogy nem  rendeződött. De még kuszább lett – ha ezt lehet fokozni – Úgy érzem Harry nélkül üres vagyok. Hogy semmire nem tudok koncentrálni. Hogy semmi nem érdekel. Csak Ő. Ő jár a fejemben, hogy vajon mit csinál éppen. Bár úgy is gondoltam, hogy alszik. (idő eltolódás) Így nem sokat beszéltünk. Éjszakánként fent maradok, hogy tudjunk Skypeolni – ha csak perceket is. – Bár ez egyáltalán nem helyesíti az ölelését, a csókját, az érintését. Még is a szívem meg telik melegséggel, ha látom a mosolygós arcát. Néha azon kaptam magam, hogy az interneten Amerikába nézek  repülő jegyet. Egy a probléma: hogy fogalmam sincs, hogy hol vannak. Ha tudom, hogy jól van a többi nem érdekel. Ellenben ő, ő mindig tudja, hol vagyok. Tuti rám állított egy kémet, vagy mit. Na de erről később. Akkor elmesélem, mi történt velem ebben a pár hónapban, és hogy kötöttem ki éppen egy kórházban.

De hol is kezdjem ? Talán az elején kéne, hogy mi történt miután Harry elment. Akkor vette kezdetét életem robotoló időszaka. Az iskola nem sokkal azután elkezdődött, szerencsére nem kellett kollégiumba mennem, hisz egy 15 perces busz úttal ott is vagyok. De iskoláig rengeteg tenni valóm volt. Gitárom egy kicsit le amortizálódott az utóbbi időben, ezért kicsit fel újítottam. Vettem új húrokat, meg még pár dolgot, ami biztos kell majd év közben. Mivel zene szakra megyek, először meg kell mutatnom mit tudok. Mivel csak énekelni, és gitározni, illetve egy kicsit zongorázni tudok. El kell kápráztatnom őket. Úgy, hogy az iskola kezdés előtt teljesen kétségbe estem. Éjjel- nappal gyakoroltam. Nem akartam szégyent hozni senkire, sem Apára, sem a Smith névre, sem magamra. Ha már rendkívüli módon válogattak be, - nem kellett felvételiznem - amit még mindig nem értek, akkor az a legkevesebb, hogy össze szedem magam és oda teszem azt, amit tudok.

Aztán, próbáltam nem nagyon egyedül lenni, mert akkor beburkolózok a gondolatokba, és annak sosincs jó vége. Bár eléggé nehéz volt nem együl maradnom, hisz a fiúkon kívül nincs sok barátom. Eleanor, Dan, és Jessnek is sikerült elfoglalniuk magukat a munkával, vagy a sulival. Így alig láttam őket. Sokat voltam Katievel, akinek már szépen kerek a pocakja. Sok tenni való való van még, még mielőtt megszületik az öcsém. Meg kell csinálni a kisbaba szobáját, baba váró bulit tartani, bevásárolni, ami szükséges lesz neki. Jövőbeli nővérként kötelességemnek éreztem, ezektől a terhektől megszabadítani Katiet. Aki a döntésem hallatán örömében elkezdett sírni. Majd betudta annak, hogy az utóbbi időben, nagyon érzékeny. Úgy, hogy végre én is találtam magamnak elfoglaltságot. Festettem – halvány kékre- szobát. Összeszereltem egy babaágyat. Színes, vidám képeket tettem a falra. Majd több mint 1 órát álltam a pelenkák előtt a TESCO-ban, mert nem tudtam, hogy milyen kell. Az emberek, akik tudják ki vagyok furcsán figyeltek engem, azt hiszem páran még a telefonjukkal is felvettek. Nem kell mondanom, hogy a következő napokban kezdetét vette az a hír, hogy terhes vagyok. Mondanom sem kell, hogy mennyire elegem lett akkor a médiából.

Suli jól ment, leszámítva, hogy rengeteg lány utál a srácok miatt. Ami érthető. Így inkább fiúkkal vagyok.  Vagy egyedül. Jessicával, általában ebédnél találkozunk. Akkor részletesen kitárgyalunk mindent, mit két legjobb barátnő kitárgyalhat.

Mire feleszméltem a zsúfolt napok után, rá kellett jönnöm, hogy amíg én futkorásztam jobbra-balra és renováltam öcsém szobáját hónapok tettek el. De nem csak, hogy hónapok váltották egymást, de még évszakok is. Mire észbe kaptam, már a karácsonyi listát írtam – kinek, mit kell majd vennem -  egy forró kávé mellett, miközben kint hullt a hó. Felálltam és kinéztem az ablakon. London gyönyörű hótakaró borította. Az emberek lassan sétáltak, élvezték a gyönyörű időt. Kinyitottam az ablakot. Bár az arcomat megcsapta a hideg. Nem érdekelt. Olyan gyönyörű volt. Csak álltam a szobában, kávéval a kezembe, és a tájat – vagyis az utcákat - néztem kicsi hajlékomból. Láttam, ahogy a gyerekek a parkban hógolyóznak, valaki meg szánkózik. És meg kellett állnom, egy percre és elgondolkodjak és kifújjam az elmúlt hónapok gyorsaságát. Az embereket látva, rájöttem az elmúlt hónapok monotonságára. Elfelejtettem élni, és bár jól tettem, hogy segítettem Katienek, megszervezni a babavárót és a szobát is sikeresen befejeztem. Mégis üres voltam.Csupán egy ember hiányzott az életemből. Ő. 

~ 45.rész

Előre láthatólag, 1-2 rész van hátra. Nem tudom. Bocsánat,  ahogy csak most, remélem kiengesztellek titeket azzal, hogy ez kétszer akkora terjedelmű rész, mint többi. Remélem tetszik! Jöjjenek azok a kommentek! :))

Ha azt hittem, hogy annál, hogy egy egész éjszakámat rács mögött töltöttem ,hogy annál nem lehet rosszabb, akkor nagyon tévedtem. De még mekkorát! Inkább lennék rács mögött egész életemben, mint, hogy ezt az egész őrületet, ami most van kezelni tudjam. Na jó, ez túlzás. De tény, hogy a kis akciómat lehozta a legtöbb bulvár lap. És, hogy a tv-rádió- internet kombóból is én folyok. Hiába kaptam a fiúktól ügyvédet, hogy tisztázzon. Hiába, adott vagy 25 interjút, még mindig kapok elítélő tweeteket és megvető pillantásokat az utcán. Tudom, ez ezzel jár. Megértettem.

Fiúk szerencsére, úgy tesznek, mintha ez az egész meg se történt volna, amiért nagyon hálás vagyok. Persze, tudom, hogy kíváncsiak, hogy mi volt velem. Hogy pontosan, mi is történt velem, abban a tízen akárhány órában. Tudom jól. De nagyon tapintattal vannak felém, ezért nem kérdezősködnek. 

Próbálom magam terhelni feladatokkal, hogy ne burkolózzak be megint a gondolataimba, ezért elintéztem a lakásomat. - Véglegesen kitakarítottam, megjöttek az új ablakok, kicsit vásároltam új cuccokat. Munkát kerestem. -  Éppen az új nappalimban álltam, összevetve szép lett, bár nem sok minden változott.
- Otthonos. – szólalt meg Harry a hátam mögül, majd átölelte a derekam és az állát a vállamra tette.
- Köszi. – sóhajtottam.
- Gyere. – suttogta bele a fülembe, amitől teljesen kirázott a hideg.
- Hova? – fordultam vele szembe.
- Mutatni akarok valamit. – vonta meg a vállát. Bólintottam. Felkaptam a farmerdzsekimet és utána mentem. Ő már a lépcsőnél várt, mikor odaértem automatikusan megfogta a kezem és összekulcsoltuk az ujjainkat. Mosolyogva mentünk le a lépcsőn. Az autónál Harry udvariasan kinyitotta az ajtót nekem. Felnevettem, majd úri hölgy módjára beszálltam a kocsiba. Vagyis így terveztem. Útközben ugyanis bevertem a fejem a kocsi alacsonyan lévő tetejébe. Tipikus Alex! Harry nevetve csukta be az ajtót, majd megkerülte a kocsit, végül beszállt mellém a kocsiba.
- Jól vagy? – kérdezte visszafojtott nevetéssel.
- Túl élem. – fogtam még mindig a fejem. – Ne nevess! Nem vicces! – majd persze mindketten elnevettük magunkat. Lassan haladtunk az a kocsival. Hideg szemerkélő idő volt. Tipikus London. Bár én még sem éreztem olyan hidegnek Harryvel. Harry idegesen kémlelte az utat. Tudom milyen ha ideges. Szaggatottan veszi a levegőt. És valahogy az egész arc szerkezete teljesen más hogy fest. Aggódva figyeltem az arcán megrezzenő idegeket.
- Harry.. minden rendben? – kérdeztem halkan.
- Persze, csak a hülye forgalom. - Ez a kijelentése nem csak azért nem győzött meg, mert nem nézett rám, miközben mondta, hanem azért is mert tudtam, hogy nem a forgalom miatt ideges. Valami nyomja a vállát és úgy érzem köze van ahhoz, amit napok óta titkol előlem. És most fél, hogy mit fogok hozzá szólni.

Lassacskán de fel értünk egy nagyobb dombra - vagy hegyre ? – ahonnan le lehetett látni egész Londonra. Gyönyörű volt, bár itt hidegebb volt. Jól össze húztam magamon a farmerdzsekimet.
- Fázol?
- Nem vészes. – feleltem. De Harry már kezdte lehalászni magáról, azt az egy szem pulóvert is, amiben volt. Persze, szívesen elfogadtam volna, hogy érezhessem az illatát. De meg gondoltam magam.
- Hagyjad. Vedd vissza, nehogy megfázz. – toltam vissza a kezében lévő pulóvert, Harry mosolyogva vissza vette, majd derekamnál fogva magához vont. Végül is ez is egy módja, hogy ne fázzunk. Azonnal elfelejtettem fázni. Micsoda egybeesés.

Egy ideig még így álltunk, néztük a londoni panorámát, míg folyamatosan Harry isteni illatát szippantottam magamba, és újra megteltem boldogsággal. Aztán a pillanat elszállt, és a boldogságom össze omlott.
- Mondanom kell valamit. – bökte Harry ki halkan, valószínűleg sokáig filózott, hogy mikor robbantsa a bombát.
- Tudom. Mi a baj?
- Hát szóval, régóta elakartam mondani, de hát féltem,  meg aztán, történt ez az eset és akkor csak azt akartam, hogy épségben ki kerüljél onnan. – hadarta el egy szúszra a szavakat, bólintottam egyet, hogy folytassa csak.
- Szóval, a turné, szóval korábban kezdődne, mert bejött még egy pár  város Amerikában. – bár a lelkem legmélyén, valahol, tudtam, hogy ez lesz. Mégis úgy éreztem, hogy a lelkem egy része ismét összetört. Még lehetett volna együtt egy csodaszép másfél hónapunk, és most maradt kitudja mennyi. Bár gondolom a menedzsment, úgy gondolja, jobb, ha egy kicsit szét széledünk Harryvel. Vagyis ez csak nekik jó. Nekünk nem. Nekünk szenvedés lesz. De még milyen.

- Mennyivel korábban mentek? – kérdeztem. Harry szomorú szemeit látva, össze szorult a szívem.
- Mikor indultok? – kérdeztem, máshogy.
- Csütörtök reggel. – Csütörtök, csütörtök. Az csak 3 nap!
- Oké. – bólintottam.
- Tudod, hogy..
- Tudom. – mosolyogtam. Tudom, hogy azt akarja, hogy menjek vele. Tudom, hogy ő neki is ugyan úgy fáj, mint nekem. És tudom, hogy ő is ugyan úgy szeret, ahogy én őt. Erőt véve magamon, megszorítottam Harry kezét, és vissza indultam volna a kocsihoz.
- Hova megyünk? – kérdezte szórakozottan.
- Haza. Pakolni. – mondtam.
- Minek, csak 3 nap múlva indulok.
- Igen. És valószínűleg, egy éjszaka alatt elfogsz pakolni 9 hónapra szükséges cuccot. – mosolyogtam.
- Nem akarom, az utolsó 3 napomat veled pakolással tölteni. – mondta, miközben az arcomat simogatta, majd megcsókolt. Persze, automatikusan visszacsókoltam.
- Pedig, azt fogunk. – mondtam, és mivel eléggé határozottan mondtam, nem ellenkezett. Végülis igazam volt, ha én nem küldök el mindenkit pakolni, akkor ők, tuti indulás előtt 1 órával állnának neki pakolni 9 hónapra. Pasik!

/ 3 nappal később /

Próbáltam a lehető legvidámabb formámat hozni az 3 három napban. Nekem is jobb volt, hogy nem depiztem és persze a körülöttem lévőknek is . 3 nap alatt viszonylag sok minden történt. Pakoltunk – az én unszolásomra - , meg persze szerveztünk egy búcsú bulit – én nem akartam, de a fiúk ragaszkodtak hozzá - , meg történt Niall és Jess első randija is – tökéletes időzítés, komolyan akkor kell randizniuk, mielőtt Niall elhúz Amerikába 9 hónapra. Logikus. Bár Niall megígértette Jessel, hogy eljön Eleanorral Amerikába. Engem nem tudtak rá venni. Akkor sem mennék vissza, ha az életem függne tőle, mellesleg. -  Szóval viszonylag, hamar – sajnos – eltelt ez a 3 nap.

Harry azt mondta, hogy el visz valahova – aranyos tőle, hogy nem a többiek előtt akar elbúcsúzni -, ezért a nappaliban hosszasan búcsúzkodtam a fiúktól. – Niall nem akart elengedni, mondván, hogy én vagyok a kabalája (?), Liam azt mondta, hogy hiányozni fog neki a palacsintám. Zayn is megölelt, és megígérte nekem, hogy figyel Harryre, és végül Louis, akitől igen, sírva köszöntem el, megígértette velem, hogy nem fogok bajba kerülni és az időeltolódás ellenére, naponta le kell jelentkeznem nála, hogy minden rendben van-e. -

Majd miután könnyes búcsút vettem tőlük Harryvel felmentünk újra a hegyre, ami igazából nem is egy hegy, hanem egy magasan fekvő tér, ahonnan látni egész Londont. Vannak padok, és vannak ilyen távcsövek is. Elég korán volt, körülbelül reggel fél 7, ezért senki nem volt ott rajtunk kívül. A hideg szél csípte az arcom. Bár már rétegesebben öltöztünk fel, mint a múltkor.
- Karácsonykor haza jövünk – mondta, mire bólintottam. Bár akkor is a családját fogja meglátogatni, remélem azért lesz időnk találkozni. – De persze, te is felpattanhatsz egy gépre, ha majd hiányzom. – mosolygott.
- Hát nem hiszem, hogy ez megfog történni. – mondtam.
- Tudom, de egy próbált azért megért. – vágta rá azonnal, majd megcsókolt. 
Még beszélgettünk sok mindenről, hogy majd írjak neki bármikor, amikor szeretnék, még ha náluk éjjel is van akkor, majd reggel válaszol rá. Meg, hogy ne beszélgessek semmilyen fiúval, amíg távol van. Persze, ezt viccnek szánta. Aztán egy fekete kocsi fordult be, majd megállt tőlünk, úgy 20 méterre.
- Mennem kell. – mondta, majd szorosan magához húzott, és el sem hittem, hogy eljött az az idő is, amitől hónapokig rettegtem és azt kívántam bárcsak itt és most megállna az idő, és itt maradhatnék örökre Harry karjaiban. Persze, nincs illyes fajta képességem, még. Szóval, miután megszólalt a duda – mire úgy megijedtem, hogy a szívem ezerrel lüktetett – Harry megcsókolt hosszan, szenvedélyesen, éreztem, amit ő érzett. Éreztem a szomorúságot, és, hogy nem akar elengedni. De nem akartam megkockáztatni a második szívinfarktust, szóval megszakítottam a csókot (?!) és az autó felé biccentettem, ahol már Paul hadonászott, hogy lekésik a gépet. Harry még vissza fordult hozzám, és adott egy búcsú puszit a homlokomra és elment. Még intettem neki, mikor elhajtottak kocsival. És ennyi. Elment és én úgy álltam ott, mint egy lecövekelt oszlop. Nagyszerű. 

Miután észbe kaptam, hogy itt állok a semmi közepén, egyedül. Elkezdtem pánikolni, hogy hogy jutok haza. Beledugtam a kabátom zsebébe a kezem és Harry kocsikulcsa volt benne. Biztos akkor tehette bele, mikor ’’búcsúzkodtunk’’. Így beszálltam a kocsiba, beindítottam a fűtést, mert megfagytam. Majd a szemem, a kesztyűtartóból kiálló papírra szegeződött.  Egy kis doboz és egy levél volt benne. A levelen ott láttam a nevemet. Így hát elsőként azt bontottam ki. Rögtön láttam a férfi kézírásán, hogy ezt Harry írta nekem.

„ Kedves Alex,

Először is, szeretlek. Mindennél, és mindenkinél jobban. Ezt gondoltam tisztázom. J
Másodszor, tudom, hogy az elkövetkező hónapok, neked is kínszenvedés lesz és bár mindennél jobban szeretném, hogy itt legyél mellettem, megértem, miért nem akarsz vissza térni Amerikába, így ezt nem is erőltetetem. Amúgy nyugodtan nyisd ki a dobozt. Remélem tetszeni fog neked! ’’

Amúgy a dobozban egy karkötő volt, sima egyszerű ’love’ feliratú karkötő. (kép) Mosolyogva, lassan már könnyeimmel küszködve olvastam tovább. Ahol sok sikert, kívánt a sulihoz. És. És amin teljesen kitört belőlem a sírás. Az, amikor leírta, az Ő szemszögéből, mit érzett, amikor először meglátott, hogy egyből belém szeretett a reptéren, hogy bár Louis mennyire ellenezte, hogy mi össze jöjjünk, Ő nem adta fel, mert tudta, hogy ez a valami, ami közöttünk van, különleges. Hogy bár veszekedtünk sokat, de mind megérte, azokért a pillanatokért, amiket békében, szerelmesen együtt töltöttünk. Szóval teljesen őszintén leírt nekem MINDENT. Sírva tettem le a papírt. És az kezembe temettem az arcomat. Harry csupán 5 perce ment el. De én máris bőgők. Mi lesz velem, ebben a 9 hónapban, ha már most sírok? Jó kérdés.  

~ 44. rész

Szörnyen szégyellem magam, hogy csak most, ilyen ritkán hozok részt. De a suli kikészít. Délutánonként erőm sincs megírni. Meg tanulok is. De igyekszem ígérem! Remélem azért tetszik! Várom a kommenteket! Ha tetszett iratkozzatok fel a blogra és kíváncsi kinek ki a kedvenc szereplője, erre itt oldalt tudtok szavazni!

Elég sokáig ültem egyhelyben, már kezdett sajogni a fenekem is. Felálltam, sétálni kezdtem. Bár nem volt hova. Nem kaptunk nagy cellát. Épp akkorát, hogy 4-en kényelmesen elférjünk és ne zavarjuk egymás szféráját, így elkerülve a verekedéseket, stb. Marie és Jenna a két lány, és egy full emós fiú – aki a sarokba kuporodva hallgatta a beszélgetéseinket, és semmihez nem szólt, hozzá. Még akkor sem, amikor kérdeztem, hogy miért került ide. – volt velem egy cellában. Marie és Jenna a rocker csajok, akik kisebb lopás miatt kerültek előzetesbe, a fiú – akinek, a nevét sem tudjuk, sem hogy miért került ide. – némán ült még mindig a sarokban és találkozott a tekintetünk. Elmosolyodtam. Nem volt sem ilyesztő, sem depressziós. Vagyis a szeméből ezt tudtam ki olvasni.
- Szóval az ex pasid jutatott sitre, hogy együtt legyetek az idők végezetéig? – szólalt meg végül. Mi mind hárman – én, Jenna és Marie- döbbenten, kikeredett szemekkel bámultunk a srácra. Mintha, csak csoda történt volna és a néma, végre újra megszólalhatott. Erre elnevette magát. Hangja tiszta volt, haja korom fekete, szeme mély kék. Kizárt, hogy ez a valaki valami rosszat tett volna.
- Hát igen. – mondtam zavaromban. Erre újra elnevette magát.
- Ez jó. Jó törénet lenne belőle. – felelte.
- Talán egyszer kiadom egy könyvként. – feleltem nevetve. Erre mindannyian elnevettük magunkat.

Vagy 5 órája ültem bent a hideg cellában. Nem lehetett több este 11- nél, fáztam– ugyan is mindent elkoboztak tőlem – így nem tudtam aludni sem. Jenna Marie ölében aludt. Marie Mark – ugyan is így hívják az emós srácot, akit ugyan úgy véletlenül hoztak be. – vállán pihentette fejét. Mark pedig a falnak döntve szusogott. Lefotóztam volna, de hát ugye elvették a rendőrök a telefonomat. Unatkoztam, nem tudtam senkivel sem beszélni. Csak az óra idegesító kattogását lehetett hallani.  Aggódtam Jessicáért, pedig én vagyok rács mögé zárva. Reméltem, hogy a srácok nem aggódják magukat halálra, hogy nem mentem haza. Imádkoztam, Katie-ért, aki 5 hónapos terhes az öcsémmel. Imádkoztam, az öcsémért is. Imádkoztam, hogy ne úgy nöjjön fel , hogy én itt bent vagyok.Magamban imádkoztam egy jelért. Akár miért, csak tudjam, hogy mindenki jól van-e. Ekkor ía távolból cípő kopogást hallottam, nem erősen, de tisztán kivehtő volt, hogy jön valaki. Szívem a torkomban dobogott, pedig valószínű, hogy csak járőröznek. Fejemet lassan a rács felé fordítottam. Többre nem tellet, fáradt voltam, éhes, vacoktam, pisilnem is kellet. Egyszóval, minden bajom volt.  Akkor egy kövérkés, kopaszodó férfit véltem felfedezni, ahogy engem nézz.

- Smith! Jöjjön! – szólt, én meg lassan, komótosan megmozdultam. Mit akarnak már megint?
- Telefonon keresik! – tette hozzá, remélve, hogy átkapcsolok nagyobb sebességre és hát úgy is lett. Tudtam, hogy valaki otthonról. Szívem a torkomban dobogott. Az őr lassan elvezetett egy telefonfülkéhez. Poros volt, valószínűleg, nem sokan használhatták előttem.
- 5 percet kap! – mondta hatérozottan és nekem eszembe se jutott ellenkezni, bólintottam. Majd a fülemhez tettem a telefont és rekedtesen beleszóltam.
- Ne aggódj, mindjárt kihozunk. – szólt egy nyugodt férfi hang. Szívemet melegség járta át.
- Liam. – mosolyodtam el.
- Jól vagy? Mi történt pontosan? Jessica nem sok mindent tudott elmesélni, csak azt, hogy rátok tört az FBI és elvitt.
- Ott van nálatok Jessica? Jól van. Kérlek, mond, hogy semmi baja. – könyörögtem a telefonba.
- Igen, itt van ne aggódj. Niall foglalkozik vele. – automatikusan elmosolyodtam.
- És Harry? – kérdeztem halkan.
- Telefonál. Próbál minnél előbb kihozni téged. Ne aggódj. Csak gondoltam, hívlak. Hogy ne ess pánikba. Bár az nem a te stílusod. – nevetett bele. Én is elnevettem magam.
- Smith! 1 perc! – üvöltött rám az őr, mire kicsitt meg állt bennem az ütő. Majd engedelmesen bólintottam, hogy értettem. És mély levegőt vettem.
- Figyelj, ha ez segít, akkor Stan tette. Rám akarja kenni az ügyét. Találkoztam vele. Azt hiszi, itt együtt lehetünk.
- Nem fogjuk neki hagyni! – szólt bele Louis.
- Köszönöm. – hallottam, hogy az őr meg indul felém.
- Adjatok Jessnek meleg teát, attól megnyugszik. Mennem kell.
- Ne aggódj, kihozunk. – szólt bele Zaynt utoljára.

Majd az őr lenyomta a telefont. Megköszönve oda adtam neki a telefont. És vártam, hogy vissza kísérjen a cellámba. Végre nyugodtan tudtam gondolkodni, mert még mindig vacoktam a hidegben.
Volt időm, szóval miért ne.
Vajon mivel érdemelhettem ki ennyi jóságot? Vegyük sorba, az elmúlt pár hónapot. Eseményekben volt rengeteg. 

Kezdve azzal, hogy idejöttem. Aztán, megtudtam, hogy Apának mennyaszonya van. Majd eljutottam a srácokig. Befogadtak. Ápoltak. Bulit szerveztek nekem. Megtudtam, hogy lesz egy öcsém. Majd összejöttem Harryvel. Megannyi veszekedés, de annál is több szeretetet kaptam tőle. Végre, érzem, hogy élek. Hogy ide tartozom. Kiegészít. 

Majd Apu betegsége, Harry megcsalt, elment turnéra. Közben Apa állapota nem hogy javult volna, inább csak rosszabodott, míg végül elment. Majd modell felkérés. Párizs, Eleanorral. Megismertem Jean-t, akit elfelejtettem felhívni. Majd az újra találkozás Stannel. Verekedés, Harry és Stan között. Kiderült, hogy Stan újra füvezik. És innen kezdődött a háború, ami végül ide vezetett. Hogy bizhattam egy ilyen emberben? De, ami még rosszabb, hogy szerethettem egy ilyen embert?  Fene tudja, mi vakított el Amerikában. De más vagyok már. Az az Alex már nincs többé.

Másnap arra keltem, hogy Marie ordíbál Jennával, hogy összenyálazta a gatyáját. Fáradt, nehéz szemhélyamat felhúztam és kérdő tekintetekkel találtam szembe magam.
- Csak hogy felkeltél. Le késtél a reggeliről. – mondta Márk.
- Miért mennyi az idő?
- Úgy 11 óra. Nem tudtunk felkelteni. Azt hittuk, hogy elájultál vagy valami. – vonta meg a vállát. Én meg elmosolyodtam, ahogy elképzeltem, ahogy rázogatnak, hogy ébredjek. De semmi reakciót nem mutatok. Tipikus Alex.

Egy ideje már hallgattuk, ahogy Márk meséli az élet történetét. Hiszen az múlt éjjel, szinte meg se szólalt. Szóval, most ő volt soron. Azt mondta, tanu volt egy bolti rabláson és mivel ugyan olyan ruhát viselt, mint a rabló – fekete – ezért azt hitték, hogy ő az. Ezen nagyon nevetettünk a lányokkal. Viszont a lányok tényleg loptak. Bár csak ételt. Ezért nem zárják őket évekig börtönbe. Szerencsére. Eléggé megszerettem őket,  már ahogy meg lehet szeretni egy embert 6 óra alatt. Szóval eléggé.

Egyszer egy őr lépett a cellánkhoz és hangosan megütögette a rácsokat, hogy rá figyeljünk. Mind elnémultunk és oda kaptuk a fejünket. 

- Smith! És Darwin! Jöjjenek, szabad lábon elmehetnek. – szólt a rendőr. – Én és Márk felálltunk, majd elköszöntünk a lányoktól. És kimentünk. Bilincset szerencsére már nem kaptunk. Mivel szabadok voltunk. Hú, de fura ezt így kimondani.  Megkaptuk  a telefonjainkainkat, és apróbb dolgainkat – mint például a Harrytől kapott lánc. –Markkal elkértük egymás telefonját és beíruk a saját számunkat. Majd vissza cseréltü k.
- Majd hívj. –ölelt meg végül.
- Rendben. – nevettem. – Úgy is hallani akarom, mi lett a kis fiúval a mesében. – nevettem. Mire elmosolyodott. Majd bólintott és zsebre dugott kezekkel elindult. Távolodó alakját nézve rádöbentem, hogy pozitívan csalódtam benne. Másnak képzeltem. Lassan én is kiértem az előtérben. Azt hittem, hogy lesz időm még gondolkodni, mit mondok a többieknek, vagy, hogy mit mondok Anyának, vagy Katie-nek. Mikor egy zokogó szőke hajú lány ugrott a nyakamba. Előszőr csak, dermedve engedtem, hogy megfujtson, vagyis, hogy a nyakamat átölelve, húzzon magához. Majd láttam, hogy a srácok vigyorogva intettek nekem egyet. 

Leesett, hogy ők intézték el, hogy most kitudjak jönni. Így magamhoz szórítottam Jess-t. Hallottam, ahogy szipog. Én meg csak azt suttogtam a fülébe, hogy minden oké, itt vagyok és hogy hagyja abba a sírást. Szerencsére hatással voltam rá, így szinte azonnal befejezte és megjegyezte, hogy csak örömében sír, hogy újra láthat. Fiúk is sorban megöleltek, de valaki hiányzott. Harrry lehajtott fejjel nézte fehér converse cípőjének az orrát. Mikor elé értem, rám nézett, mélyen bele a szemeimbe. Még sosem láttam volna, hogy így nézett volna rám. Nem bírtam már várni, muszáj volt éreznem újra az illatát. Szinte a nyakába vetettem magam. Ő azonnal átölelte a derekamat és erősen tartott magánál. Homlokát a vállamba furta. Illatát magamba  szívva elkapott az az érzés, hogy most nem számít az idő, nem számítanak a körülöttünk lévő emberek. Senki. De persze ez nem volt így. Volt körülöttünk 4 fiú + 1 lány, ki türelmetlenül nézték,ahogy mi hosszú percegik ölelkezünk. Majd Louis megköszörülte a torkát, hogy most már elég lesz. Vettük az adást, lassan elszakadtunk egymástól és elindultunk a kocsihoz. 

~ 43. rész

SZIASZTOK! :) Hát sikeresen megírtam az újabb részt remélem tetszik majd nektek és továbbra is hű olvasóim maradtok. Imádlak titeket. Csók, Puszi ~A

Utobbi időben hetekben bármikor faggattam Harryt, sosem árulta el mi történt a megbeszélésen. Mindig mikor rákérdeztem, azt mondta ’’Semmi. ’’ vagy ’’ Nem lényeg. ’’  De kezdett elegem lenni a titkolózásból.
- Átmegyek Jessicához. – mondtam, megse várva semmi féle reakciót. Becsaptam magam mögött az ajtót. Beszállva a már házhoz hívott taxiba és bemondtam Jess címét.  Mit sem tudva, mi vár rám otthon.
- Szia. – köszöntött barátnőm, mikor kinyította az ajtót. Megöleltem, majd beinvítált a lakásába. Igen, anyukája tekintettel volt arra , hogy én a szomszédban lakok,  és inkább ő költözött el. Mintsem, hogy Jessica. Így ’együtt’ tudtunk maradni. Nagyon aranyos gesztus volt, szerintem. Leveleimet olvastam. Mivel, mióta nem lakok itthon. Jessica gyüjti a postámat. És mikor átjövök hozzá, elolvasom. Jó programm.
- Szerinted mikor csinálja meg a godnok a zárat? – kérdezte Jess.
- Már megcsinálta azt, akkor este, mikor elköltöztem Harryhez. Hogy ne vigyenek el több dolgot tőlem. – feleltem.
- Mit vittek el?
- Csak a laptopomat. De majd vissza fogom kérni. – Jessica kikerekedett szemmel nézett rám. Valószínűleg, ő még nem tudja, hogy Stan tört be hozzám akkor este. Így elég viccesen és furán hangozhatott ez a mondat.
- Ö.. – kezdtem – Stan. – feleltem vállrángással.
- Stan? Miért tette volna?
- Nem tudom. Bosszúból? Fenyegetésből? Nem nagyon tudok kiigazodni már rajta. – húztam a számat.
- És honnan tudta, hogy hol laksz.
- Vannak kapcsolatai. Ha valamit akar, általában megszerzi.
- Kívéve Téged. – javított ki Jess.
- Kívéve Engem. – ismételtem meg. Csak, hogy nyomatíkosítsam, hogy Stannal már minden lehetséges kapcsolatom – legyen az baráti vagy szerelmi – rég megszünt. Ő a múlt. Harry jelen és jövő.

- És akkor most tulajdonképpen miért is nem vagy a szomszédom?
- Mert Stan, vagy akiket felbérelt hihetlenül jó munkát végeztek. Összesablakom kitört. Ajtókat beverték. Kikell cseréltetni őket. Bár a gondnok szerint ez már nem annyira sürgős, mint mondjuk a zár. – hadartam – Amúgy nincs sok kedvem újra itt lakni egyedül. Meg Harry sem akarja, hogy az ő szavaival éljek ’ hogy veszélynek legyek kitéve ’ –  nevettem . Jess meg csak egy ’ mennyire aranyos már ez ’ mondattal reagált, amivel teljesen egyet értettem.
- Aprópó..– néztem fel a levelekből. -.. mi ez az egész közted és Niall között?
- Á semmi különös. Csak amikor zaklatott voltál a felvételi miatt és fiúknál voltunk, ott hagytál a fiúkkal én meg mivel nem vagyok sem antiszociális, sem hülye, hogy nem használom ki az alkalmat, beszélgettem velük. Aztán Niall pár napra rá kért egy randit.
-O.. értem. – bólogattam. Durva Niall sosem szokott ilyen hamar randit kérni. Bár lassan egy hónapja, hogy ismerik egymást. Mindegy.

- Hé, Jess. – néztem rá boci szemekkel.
- Mi az? – kérdezte már nevetve, mikor meglátta, hogy milyen arcot vágok.
- Nem megyünk át, kicsit rendet rakni? – utaltam a lakásomban uralkodó káoszról, amit otthagytam hetekkel ezelőtt.
- De, mehetünk.

A lakás rosszabb állapotban volt, mint ahogy emlékeztem rá. És ezt Jess is megjegyezte egy ’ Jézusom’ – mal. Aranyos. Ő elment a konyhába, összeszedni a széttört tányérokat és poharakat. Mert igen, azokat sem kimélték. Én meg a nappaliban maradtam és a Tv maradványait a kanapéból származó szivacsot a a parnából kihullot tollakat szedtem össze. Szörnyen fárasztó volt. És úgy tünt, mintha soha nem lesz rend itt, újra. Jessicával egyszerre döltünk le a leamortizált kanapéra és bár kényelmetlen volt, jobb volt, mint a semmi. Én személy szerint kezdtem álomba esni. Mikor hirtelen ilyesztő hangos ajtó csadást hallottunk az bejárat felől. Mindketten ilyedten ugrottunk fel, végig futott az agyamon, mi van, ha megint rám akar ilyeszteni  Stan. Bár ő börtönbe van. Lehet, hogy felbérelt valakit, hogy öljön meg. Reménytelen.  Majd körülbelül 20 egyenruhás férfi szabadult be a kis lakásba és mind fegyvert szegezett ránk. Adrenalinom hirtelen ugrott, a sokktól levegőt elfelejtettem venni. Torkomban hatalmas gombóc keletkezett, mitől fájdalmassá vált a nyelés.
Egy újabb rendőr lépett ki a sok közül, ennél szerencsére nem volt fegyver. Ennél egy számomra ismerős tárgy volt. Egy bilincs.
- Alexandra Ashley Smith! Letartóztattom kábítószer bírtoklásáért és annak forgalmazáséért.  – mondta el a sablon szöveget, miközben mögém lépett és jó szórosan megbilincselt. Teljesen sokkban voltam . Mire kiudtam nyögni a rendőrnek egy  ’ Tessék? ’ –et, addigra a többi pisztolyos férfi gyorsan végig kutadta a házat.
- Megvan főnök. – mondta egy mély hang a tömegből és oda dobott egy kis zacskó valamit a mellettem álló ’ főnöknek ’, aki hosszasan tanulmányozta.
- Igen, azt hiszm ez mindent elárul. Vigyétek be fiúk! – lökött rajtam egyett és két erős kéz ragadta  meg a karom. Gyorsan rá pillantottam egyet Jessicára és láttam mennyire megrémült, és kétségbe esett. Akár csak én. De kettőnk közül, valamelyikünknek észnél kellett maradnia.
- Nem lesz semmi baj. – mondtam neki utolsó szavaim.

 Majd kicipeltettek a házból, be egy rendőr autóig. Kint hatalmas káósz fogadott. 6 villogó lámpájú rendőr autó állt a ház előtt. A utcán lévő bámészkodok megálltak és végig nézték a jelenetet, ahogy elhurcolnak. Némelyik talán meg is örökítette azt. Csodás. Tiszta deja vu. Bár én tudtam, hogy nem követtem el semmit. Főleg nem, ha drogokról van szó. De ezt csak én tudtam.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer tényleg fogok rács mögött ülni. Apa szégyenkezne , ha ezt látná. Hova jutott, az egyszem pici lánya. Drog üzletbe keveredett. Bár csak előzetes letartóztatásban voltam. Egy közös cellát kaptam néhány igen fura és ilyesztő emberrel. Voltak itt punk-ok, akiket randalizmusért, volt aki csendháborításért tartóztattak le. Mikor megkérdezték, én ugyan miért kerültem ide, és elmondtam mert rám fogtak egy drogos ügyet,c sak lestek. Majd kiröhögtek, hogy mekkora szerencsétlen vagyok. Ezzel nem mondtak sokat. Sarokban ülve vártam a megváltást, mikor néhány narancssárga egyenruhás rabot vittek el elődtünk. Néhány füttyögetett, néhány csak elsétált elődtünk. De felismerem egy ismerős arcot.
- Á szóval igaz a hír, tényleg vissza eső bünöző lennél? – állt meg előttem a gúnyos arcával.
- Komolyan azért törtél be a házamba, hogy engem is belekeverj? – akadtam ki.
- Mindig meg kapom azt, amit akarok, szivi.
- Csak Engem nem ! – mondtam nevetve, majd az örök vissza vitték őt a celájához. Többiek csak furcsán néztek rám, és követelték, hogy mondjak el mindent. Hát mivel nem volt jobb dolgom, jól van elmeséltem nekik a történetem.

~ 41. rész

Sziasztok! Mindenkitől kérném, hogy aki szereti a blogot, szavazzon ( lájkkal ) ezen az oldalon : https://www.facebook.com/photo.php?fbid=293558034093633&set=a.291735647609205.62949.256207541162016&type=1&theater

KÖSZÖNÖM <3 és jó olvasást! 

Vettem egy mély levegőt majd felbontottam.
- Kedves, Alexandra Ashley Smith. Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a London városi egyetem zene szakára. - mondtam ki hangosan a szavakat és ne hittem se a szememnek, se a fülemnek.
- Gratulálok csajszi! - ugrott fel Jess az ágyról és megölelt. Én a döbenettől teljesen lefagyva álltam a szoba közepén, közben Jess lelkesen szorongtott.
- Bár azért elmondhattad volna, hogy jelentkeztél. - mondta kicsit durcásan, miután elengedet.
- De én nem. - löktem ki halkan a szavakat.
- Hm?
- Én nem jelentkeztem. Sőt még felvételin sem vettem részt. - feleltem kicsit bátrabban.
- De akkor ki? - kérdezte Jess. Csak fejrázva mondtam, hogy nem tudom. Majd ledöltünk az ágyon. Én próbáltam fel emészteni a történteket, közben tovább olvastam a levelet. Közben mellettem Jessica teljesen bezsongva meséli, hogy milyen jó lesz egy suliba járni. Még ha nem egy szakra is. Miután huszadszorra is végig olvastam a levelet, letettem mellém és lehunytam a szemem.

Szemem előtt Apa jelent meg. Nem, nem álmodtam. Ez egy emlékkép. Karácsony volt. Anya vacsorát főzőtt. Apával a nappaliban voltunk. Én egyszemélyes koncertet adtam neki, a gitárommal. Miután végeztem Apa tapsolt örömében. Nagyon boldog volt. Lábára ültetett és azt mondta, büszke rám, és hogy..

Hirtelen kipattantak a szemeim, hát persze. Gyorsan feltápászkodtam.
- Alex, mi történt? - mondta kómásan Jess, valószínűleg ő bealudt.
- Hát persze, hogy nem jutott előbb eszembe. - motyogtam magamnak, míg össze szedtem a cuccaimat.
- Alex! Miről beszélsz?
- Gyere! Haza kell vinned Harryékhez. - mondtam. Jess bólintott és gyorsan elkészült. Teljesen kivert a víz, nehezen vettem a levegőt. Nem tudom, mi bajom volt. Szegény Jessica még jobban meg volt rémülve, hogy mi tört rám. Hiába mondtam neki, semmi bajom. Úgy vezetett, mint egy örült. 10 perc alatt vissza is értünk Harryék házához. Sietősen kivágtam magam a kocsiból, majd berohantam a kapun. Jessica kicsit lemaradva jött mögöttem. Nem néztem, hogy ki van itthon. Reflexből berontottam a házba.
- Szia, Alex. Hol... - nem álltam le beszélgetni, berohantam Harry-vel mostani közös szobánkba. Legugoltam és villám sebbeséggel kezdtem keresni. Gyorsan kezembe is akadt a kis boríték, amit Doncasterből hoztam el. Majdnem elszabtam, annyira kapkodtam, hogy kinyissam. Ott álltam a szoba közepén, olvasva Apám talán utolsó szavait hozzám. Könnyeimmel küszködve próbáltam, végig olvasni a levelet. De akaratlanul sem láttam semmit a könnyektől.  Lassan hátráltam, de beleütküztem valakibe.
- Mi történt? - kérdezte, aggódva. Hang nem jött ki a torkomon. Csak fejemet ráztam. Kezei közé fogta az arcomat, kényszerítve, hogy szemébe nézzek. Egy nagy könnycsepp folyt le az arcomon. Nem akartam sírni. Eleget sírtam már. Harry odaadóan letörölte a könnyeimet és homlokon csókolt. Örültem, hogy akkor ott volt nekem. Igazából, mindig ott volt nekem Harry. Mindig odaadóan vigyázott rám. Mint a szeme fényére. Ezt nagyon szerettem benne.
Mint minden mást.
- Mi van abban a levélben? - kérdezte félőn, közben pedig a kezembe szorongató papírra mutat.
- Apa valószínűleg, utolsó szavai hozzám. - vettem egy mély levegőt, hogy ne öntsön el megint a sírás. Úgy gondolta eleget voltam a szobába, meg Jessica is kint maradt a 4 fiúval. Szegény lány. Harryt kézen ragadva halkan kimentünk a nappaliba. Ahol kiváncsi, de aggodó tekintetek szegeződnek ránk. Oda nyújtottam Jessicának a levelet.
- Apukád volt? - kérdezte döbbenten. Bólintottam.
- O gyere ide. - tárta ki a karját és én mosolyogva öleltem meg.
- Én még mindig nem értem. - mondta Niall, majd Louis elé nyomja a felvételi papírokat és egykettőre leesik neki a dolog.
- És elmész? - kérdezte. Kicsit húzogattam a számat. Majd bátortalanul Louisra néztem, aki mosolyogva bólintott.
- El. - feleltem, és azt éreztem, hogy megszabadultam minden nyomástól.

~ 40. rész

Remélem tetszeni fog nektek, ez a rész is. Ha tetszett, szavazz alul, írj kommentet és ha még nem tetted volna meg iratkozz fel rendszeres olvasónak. Köszönöm a vissza jelzéseket! Tényleg sokat jelent nekem <3

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=293558034093633&set=a.291735647609205.62949.256207541162016&type=1&theater
ha megtennétek nekem, hogy nyomtok egy lájkot a képre? sokat jelentene nekem <3

Jó olvasást!

Másnap egyedül ébredtem Harry ágyában. Kómásan megtöröltem a szememet, hogy megszokjam az ablakon beszökő napfényt. Harry része, mellettem, szépen bevolt takarva.
A párnára egy kis ceti volt elhelyezve:

'' Sajnálom, tudom, hogy azt ígértem együtt töltjük a mai napot kettesben. Hirtelen behívtak minket egy megbeszélésre, a turné miatt. Érezd otthon magad! Sietek haza. Szeretlek. 
                                                                                                                              H.''

Csalódottan sóhajtottam fel, de hát mit tehetnék? Ez a munkája. Ez az élete, hogy énekeljen.
Megértem, hisz mindketten épp ugyan úgy szeretjük a zenét. Kicsit még feküdtem, mélyen magamba szívtam Harry illatát. Hihetetlen, hogy minden, még a szóba levegője is teli van Harry bódító illatával. Majdnem olyan, mintha itt lenne. Na jó nem. Lassan kikászálódtam az ágyból és felvettem Harry egyik ingjét. Éhes voltam és ezt a hasam percenkénti korgása is megerősíti, így a konyhába mentem. A mosatlan edények, már kiestek a mosogatóból és a mosógatógépből. Azon gondolkodtam, hogy amilyen korán hívták be őket reggel, biztos nem volt alkalmuk rendesen megreggelizni. Ezért, gondoltam, hogy össze dobok nekik valami finomat. Mi mást, mint palacsintát.
- Khm.. - hallottam torok köszörülést a hátam mögül. Kisebb fajta szívrohamot kaptam. - Ne haragudjon kisasszony nem akartam megijeszteni. - kezdett mentegetőzött a házvezetőnő. Olyan 40-es évei végén járhatot. Kicsit hasonlított is Berthára. Sötét barna és fekete szín között volt festve a haja. Arca kicsit nyúzott  volt a sok munkától. Sötét karikák éktelenkedtek a szemei alatt.
- Semmi baj. - kicsit zavarban voltam, mert csak egy ing volt rajtam, ami hát valjuk be, alig takart valamit. - Szólíts  nyugodtan Alexnek! - mosolyogva, kezet nyújtottam neki. Kicsit meglepődött, hogy ilyen közvetlen vagyok vele.
- Én Esther vagyok. - mosolygott kedvesen és megfogta a kezem. - Örülök, hogy megismerhetlek.
- Úgy szintén. - húztam ismét mosolyra a számat. - Esther át tudnád venni, addig a palacsinta sütést, míg én gyorsan átöltözöm. - mutattam a sülő palacsintákra. - Gondoltam csinálok a fiúknak valami finomat, úgy is biztos éhesek lesznek, ha haza érnek.
- Persze, menj csak.
Gyorsan vissza mentem Harry szobájába. Elég meleg volt ma Londonba, szóval kihalásztam a táskámból egy szagatott rövidnadrágot, és egy fehér tank topot, cípőnek egy fehér rövidszárú converset választottam. Hajamat összefogtam egy hajgumival, és még elszaladtam gyorsan fogat mosni. Mire vissza értem a konyhába, Esther már a maradék palacsintát is kisütötte és már a nappali takarításával fáradozott.
- Befejeztem volna a palacsintákat. - mondtam, a végén kínosan nevettem.
- Ugyan - legyintet. - szívesen segítettem neked befejezni. Egyél csak nyugodtan. - majd folytatta is tovább. Egyetértően bólintottam és vissza mentem a konyhába. 5 perccel később, már jóllakottan jöttem ki.
- Na, akkor hol kezdjem? - fogtam meg egy rongyot. Esther nem értette, mit beszélek.
- Te segíteni akarsz nekem? - szemei elkerekedtek.
- Igen, te segítettél nekem. Én segítek neked. - mosolyogtam. - Meg amúgy is csak unatkoznék itt, és ezért ekkorra házat nem lehet egyszerű kitakarítani.
- Hát nem. - felelte. Majd elnevette magát, mire én néztem rá értetlenül.
- Csak.. olyan másvagy, mint Harry előző barátnői. - ezen elmosolyodtam, majd azonnal le is fagyott a mosoly az arcomról.
- Honnan, tudod, hogy Harry barátnője vagyok?
- Először is az ő ruhájában voltál, kettő az ő szobájába mentél be, három ne hidd hogy nem szokott mesélni rólad.
- Szokot mesélni..rólam? - teljesen meghatót, hogy miért? Nem tudom.
- Állandóan. - mosolygott. Innen meg is szünt a beszélgetés, mindketten takarítottunk én törölgettem, míg Esther össze szedte a ruhákat. De közben az arcomról nem lehetett le vakarni azt a sunyi mosolyt. Hogy lehet valaki ennyire édes, hogy még a házvezetőnőnek is rólam áradozik . Gondolat menetemet, hangos zaj csapta meg. Kis idő után rájöttem, hogy ez a mobilom csengőhangja. Rohantam, vissza szobába a táskámhoz és persze, hogy nem találtam.
-Hallo?! - szinte ordítottam a telefonba, meg se néztem, hogy ki hív.
- Alex, ha süket leszek az a te hibád lesz. - morgólodott a telefonba Jess.
- Szia. Mizu?
- Izéé, kihalászam a postádat és ezt látnod kell. Ide tudsz jönni? 
- Ö igen. - feleltem
- Oké, várlak. Szia. 
- Rendben, sietek. Szia. - majd letettem.
Nem értettem belőle semmit, mit kaphattam, ami ennyire fontos. Miközben kihalásztam a táskámból a farmer mellényem, eltettem a telefonom azon gondolkodtam, hogy minden számlát rendesen befizettem-e, és nem és nem felszólítás jön, hogy nem lesz víz, gáz vagy esetleg villany.
- Esther! El kell mennem! Többit nem baj, ha egyedül kell megcsinálnod?
- Nem! Menj csak nyugodtan! Így is sokat segítettél, köszönöm. - megöleltük egymást, búcsúzóul.
- Ha esetleg Harryék előbb érnének haza, mint én, megmondod neki, hogy dolgom volt és hogy sietek vissza.
- Persze - persze, menj csak. - mosolygva integedtem majd kiléptem a házból. Úgy 15 percet gyalógoltam, a legközelebbi buszmegállóig. Szerencsére, olyan 10 perc múlva már jött is egy, amire fel tudtam szállni, így 20 perccel később már Jessicáéknál voltam.
- Gyere be, ezt látnod kell - húzott be a lakásba és szinte beestem.
- Csókolom. - köszöntem a tévé előtt ülő apukájának, ki kedvesen vissza köszönt nekem. Majd Jessica behúzott a hálószobájába. Kicsit változott, mióta itt voltam. A falak kékes zöld színben úsztak. Jessica kezembe nyomott egy nagy fehér borítékot.
- Londoni egyetem? - olvasom fel halkan a feladót.
A vérem megfagyott. Miért küldtek nekem ilyen vastag levelet? Mindenki tudja mit jelent a vastag levél. Szaggatottan vettem a levegőt. Kicsit el is szédültem. Le kellett ülnöm. Jessica az ágyon ülve várta, hogy mi áll abban a bizonyos levélben. Vettem egy mély levegőt majd felbontottam.
- Kedves, Alexandra Ashley Smith. Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a London városi egyetem zene szakára.

~ 39. rész

Sziasztok! 

Először is szeretném kijelenteni a blog ma 2 hónapos! Másik, hogy két hónap alatt  össze jött a 10.000 látogató! Ami hatalmas dolog! Köszönöm nektek! Köszönöm a 32 feliratkozást is és a 264 komit is!  Eszméletlenek vagytok!  <3
Remélem tetszik nektek! Ha igen, irattkozzatok fel ( ha még nem tettétek ), szavazzatok alul, illetve várom a komenteket! :) puszi ~ A.

Hűvős őszi idő lassan megkeseríti az életem. Néha meleg van, néha hideg. Az eső még gyakrabban és még többet esik, mint ahogy alapjáraton szokott. Szokásosan megint nem vittem magammal esernyőt. Így az állás interjúról kiérve a szakadó esővel és a hideggel  találtam szembe magam. Hogy miért járok állás interjúkra? A modellkedésből kapott pénzem kezd fogyni. Meg rengeteget vagyok egyedül. Ismét. Így, hogy a fiúkat is gyakrabban hívják el koncertekre, az új album felvételeire sokszor maradok magamra. Danielle próbkra jár, videó klippekbe szerepel. Eleanor meg modellkedik, illetve az egyetemre jár be néha.  Jessica is sulival van elfoglalva. Gondoltam rá, hogy kiülök az utcára zenélni. Hogy csináljak is valamit. De azonnal elvetettem az öltelet. Elég rosszul venné ki magát a dolog. Harry Styles barátnője az utcán keresi a kenyerét? - bár akár hiszik, akár nem voltam olyan is, aki éjszakákat töltött az utcán. Mindegy.

Épp egy újságos stand előtt mentem el, mikor a tekintettem a friss heti lap címplapjára  tévedt. És ott is maradt, míg el nem mentem előtte. Majd egy mosollyal nyugtáztam csak. A címlapon ugyanis mi, illetve a fiúk voltak rajta, mikor múlthéten kijöttünk egy szórakozó helyről. Hát igen,jól sikerült Liam bulija az biztos. Talán túl jól is. Kicsit kiverte a biztosítékot, a menedzsmentnél. Ezért büntetésből halálra dolgoztatják őket. De azt mondja, nem bánta meg. Élete egyik legjobb estéje volt. És ezért megéri, hogy egy kicsit nem láthatom Harryt. Talán.

Lassan bagtattam fel a házunk lépcsőjén. Kezdem unni a lépcsőket. Kéne ide egy lift, vagy nem tudom. Nincs rosszabb, mint egy fárasztó nap után, fel sétálni  a 3. emeletre. Gyorsan kotorászni kezdtem a táskámban a kulcsokért, mielőtt az ajtóhoz érek. Mikor látom, hogy az ajtóm fel van feszítve. Mi a fene? Kicsit tétovázok, de nem hallok bentről  hangokat, ezért egy gyenge mozdulattal belököm az ajtót, míg az halk csattanással ér a falhoz. Gyors ledobok minden táskát a kezemből és az ajtó meletti baseball ütőre téved a kezem, amit ilyen esetekre szereztem be. Fiúk csak röhögtek, hogy úgy sem fogom hasznát venni. Na tessék! Halk léptekkel léptem be a sötét nappaliba. Kezemmel a falat tapógattam a villanykapcsoló után.  A nappali szerencsére senkit nem találtam, de úgy nézett ki, mint egy csatatér. Párnák szétszakadva hevertek a földön. Tv-t betörték. Szinte mindent felforgattak, papírok a földön hevertek. Valamit nagyon kerestek. Biztonság kedvéért körbe néztem a konyhánál is, majd a hálószobámnál is és a fürdőnél is. Már megkönnyebüléstől felsóhajtottam, mikor az bejárat felől mozgolódást hallottam. Gyorsan lekapcsoltam a villanyt és vissza mentem a nappaliba. Baseball ütömet szorosan megszórítva vártam, hogy leüssem a betörött, mikor hirtelen felkapcsolta a villanyt. Félelemtől megbénulva síkitani sem tudtam, megdermedve bámultam Harry értetlen arcára. Mikor leesett, hogy csak Harry az, lassan leengedtem az ütőt és megkönnyebüléstől felsóhajtottam. Mellém sietett és kivette a kezem szoros szorításából az ütőt.
- Jól vagy ? - szólt nyugodt, de mégis agóddó hangon - láttam, hogy az ajtó fel van feszítve - bólintottam, közben nagyokat nyeltem. Szívem még mindig ezerrel lüktett. Harry szorosan magához vont, nyugtatólag a hajamat simogatta, közben beszélt hozzám, hogy nincs baj. Harry erős, védelmező karjaiban hamar megnyugodtam.
- Elvittek valamit?
- Nem tudom. - gyorsan végig szaladtam a szobákon, hogy a betörő elvitt valami értékeset. A gitárom szerecsére megúszta a támadást. De a laptopom eltűnt. Harry aggodó tekintetét láttam. Az ajtóban állt, engem nézett és várta, hogy feleljek.
- Csak a laptopott vitték el. - feleltem. Szerencse, hogy nem tároltam benne semmi komolyat. Bár kicsit sajnálom, mert még Aputól kaptam, mielőtt kiköltöztem volna Amerikába.
- Szerintem pakolj el pár cuccot, aztán induljunk. - mondta
- Minek?
- Egy ideig átköltözöl hozzánk.
- Mi? - nem akartam, Harryék terhére lenni. Menedzsmentnek szerintem már elege van belőlem. Harry kezei közé fogta az arcomat, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
- Nem fogom hagyni, hogy itt legyél, egyedül. Legalább addig nem, míg nem csinálják meg a zárat.
- Jó. - feleltem megadóan. Harry hálából megpuszilta a homlokomat, mibe beleremegett a lábam is. Egy kicsit bele is pirultam. Amit Harry nem hagyta szó nélkül:
- Szeretem, amikor elpirulsz. - mosolygott győzedelmesen. Én kínomban csak mosolyogtam rajta. Majd szemébe nézve közelítettem a szája felé. Ő mindvégig a számat nézte, míg én a szemébe. Lassan már olyan közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem, hogy Harry gyorsabb kezdi venni a levegőt. Az én szemem is lassan letéved a rózsaszín ajkaihoz. Ajkunk egymást surolják, de még mielőtt lenne bármi is megszakítom.
- Segítesz pakolni? - kérdezem mosolyogva. Majd otthagytam és a szekrényem elé léptem. Kivettem egy nagyobb táskát és az ágyra tettem. Majd elkezdtem pár ruhát pakolni bele. Harry még mindig az ágy mellett állt és csak engem figyelt, mint egy durcás kis gyerek, ki nem kapta meg a cukorkát a boltból. Édes a bosszú.

Írtam a gondnoknak mi a probléma, és hogy legyen szíves kicserélni a zárat. Írtam egy SMS-t Jessnek is, hogy ne keressen otthon. Majd Harry elvitt hozzájuk. Náluk nagyobb felfordulás volt. Persze hozzájuk nem törtek be. De az, hogy már egy hete - vagy hónapja - nem mostak az is biztos volt. Szokás szerint Zayn, és Niall megint a tv előtt gubaztottak. Louis fözött (!). Liam meg nem tudom hol lehetett.
- Srácok! Megjöttünk?
- Jöttünk? - fordult felénk Zayn, majd mikor leesett, hogy rám értette. Kedvesen köszönt. Mire Niall is felkapta a fejét.
- Mi ez a sok cucc? Ide költözöl? Végre! Louis ételei ehetetlenek!
- Hééé! - jött ki sértve a konyhából Louis. Majd megölelt.
- Mi történt? - kérdezte.
- Valaki betört Alexhez ma. Nem volt biztonságos neki ott maradni. - mondta Harry, miközben a derekamat fogta. Louis csak hevesen bólogatott. És a többiek is azt mondták, hogy addig maradok, amíg szeretnék. Hálás voltam ezeknek a srácoknak. Mindig ott voltak nekem, ha szükséges és akkoris ha nem. Mint például, amikor vissza tértem Londonba, azonnal marasztaltak az éjszaka kellős közepén. Végig hallgaták a sírógöcseimet. Barátaim lettek. Sokkal tartozok nekik.

~ 38.rész

Hellohello! Ez egy ilyen kis rövidke lett. Azon gondolkozom, hogy nem nagyon húznám felesleges részekkel a történetet, szóval hamarosan itt van a történet vége. Hamarosan az iskola is kezdődik. Nem lenne sok időm írni. De addig még hátra van pár rész. Szóval ne csüggedjetek. Inkább olvassátok a részt! :) jó olvasást <3 ~ A.

A családi idillt, hangos kopogás - inkább dörömbölés - zavarta meg.  Niall lovagiasan felállt, és az ajtóhoz ment, hogy kinyissa. Többiekkel egymásra néztünk.
- Alex, szerintem téged keresnek! - kiabált oda Niall. Lassan feltápászkodtam a kanapéről, gyürödt ruhámat megigazítottam magamon, és az ajtóhoz sétáltam.
- Szia. - mondta szőke hajú barátnőm.
- Jessica. Jó ég, de rég láttalak. - borultam a nyakába. Magamba szívtam szőke haja édes - szó szerint, édes - illatát. - Mikor érkeztél Londonba? - kérdeztem kiváncsian, miután elengedtük egymást.
- Körülbelül 3 órája. Aludni akartam. De olyan hangosak vagytok, hogy nem tudtam. - nevetett.
- Jaj, ne haragudj. - mondtam zavartan. Egy halk köhintést hallottam mellőlem. Niall volt az.
- Elisfelejtettem, Jessica ő Niall, egy barátom. Niall, ő Jessica, szomszéd és egyik legjobb barátnőm. Jess elővette angyali fehér mosolyát és Niall felé nyújtotta kezét, hogy kezet rázzanak. Niall lepillantott a kezére, zavarban volt. Próbálta nem mutattni, de én már elég ideje ismerem, hogy ezt lássam. Halkan elmosolyodtam.
- Örülök, hogy megismerthtlek Niall. - mondta kedvesen Jess. Valószínűleg neki is türtőztetni kell magát,hogy ne vesse rá magát. Hisz valójában ő is egy rajongó. De nem Jessicán egy cseppet sem látszik, hogy ideges vagy izgatott lenne.
- Én is örülök, Jessica. - mosolyog.
- Szólíts nyugodtan Jess-nek.
- Nem akarsz bejönni? Megismerhetnéd a többieket. - invitáltam be barátnőmet az oroszlán barlagba.
- De, szívesen. - jött be. Lassan bementünk a nappaliba, ahol jó pár kiváncsi szempárba ütköztünk.
- Srácok. Ő itt Jessica.  - Jess félénkenköszönt a srácoknak. Majd mindegyikük felállt és
 egyesével bemutatköztak neki. Bár, nem mintha szükséges lett volna. Jess mindenkit
ismert. Csupán formalitás kedvéért.

Miután megvolt a nagybemutatkozás, mindenkinek csináltunk kávét. Majd leülve Harry
mellé, hallgattuk Jessica élmény beszámolóját New Yorkról. Emlékszem, miután elmentem
pár hétre rá, közölte velem Jess, hogy szülei válnak. Ismerős történet. Bár náluk Anyja Londonba, míg Apja New Yorkban lakik. De mivel Amerikában 21 év a felnőtté válás határa
a bíróság, még könnyű kézzel beleszólhatott Jess életében. Minden iskolai szünetet Apjánál,
New Yorkban kell töltenie. Míg az iskolás napokat Londonban, az Anyjánál. Azt mondta,
ha szülei ettől boldogabbak, akkor örömmel fog ingázni a világban. Valahogy nekem is így
kellet volna felfognom a dolgokat Anyám és Apám válásakor. Harry látva, hogy nem nagyon
figyelek Jess mondanivalójára megpuszilta a hajam. Jól tudta, hogy ez a gyengém. Ránéztem, mire elmosolyodott, majd adott egy puszit arcomra. Majd, mintha mi sem történt volna
figyeltük, hogy Jessica az amerikai divatról beszél. Még beszélgettünk, tv-t néztünk, Niall
még zenélt is a gitáromon. Zenét az utóbbi időben teljesen el is felejtettem. Pedig
Amerikában semmi másom nem volt csak a zene szeretette és a gitárom. Hamarosan
viszont mindenki szállingozott aludni. Niall úriember módjára hazakísérte - a szomszéd
ajtóig- Jess-t. Megjegyeztem Harrynek, hogy itt még valami lesz köztük.
- Tudod - húzott magához közel. - Niall nehezen bízik meg emberekben. Sokáig fog tartani,
míg megtalálja azt akire az életét is rá bízná. - nézett a szemembe
- Te rám bíznád az életed? - mosolyodtam el.
- Igen.

~ 36.rész (+ díj )

 Sziasztok! Itt a következő rész! Remélem tetszeni fog. Jó olvasást! Várom a kommenteket! Köszönöm a díjat Elenának !

10 KOMMENT!

Másnap a kanapén találtam magam, betakarva. Gondolom Louis takart be az éjjel. Körbe néztem. Láttam Louis már a tv-t nézi.
- Jó reggelt. – mondom rekedtes álmos hangon.
- Neked is. – mosolyog kedvesen. Végig nézek a ruháján. Már nem az általam kapott ruha volt rajta, gondolom átöltözött.
- Elmentem a boltba, csináltam reggelit és elvittem a kocsit a szerelőhöz is. Pár óra és már mehetünk is vissza Holmes Chapelbe. – ámultam.
- Hány óra? Mennyit aludtam?
- Délután fél három van. – kipattantak a szemeim. Hogy aludhattam ennyit? Soha életembe nem keltem délután, de még délbe sem. Valószínűleg betudható annak, ami az elmúlt napokban elég megviselt voltam.
- Felmegyek, átöltözök. – bólintott. Szobámban átvettem a kicsit még nedves ruhámat. Majd körbe néztem, mit szeretnék hazavinni a régi szobámból. Közös képünk Louissal elsőkén került a táskába. Miközben kutattam, mit érdemes haza vinnem. Szemem megakadt egy fehér borítékon, az íróasztalomon. Ezt eddig észre sem vettem. Apa kézírásával rá volt írva a nevem. Mélyet sóhajtva csúsztattam bele a táska legaljára. Louis hangja csapta meg a fülemet.
- Kész az autó. Mehetünk. – mondta halkan. Bólintottam. Felkaptam a táskámat, még egyszer utoljára visszanéztem a szobámra. Mélyet sóhajtok, lassan becsuktam az ajtót, majd lementem Louishoz, aki az előszobában várt rám.
- Minden rendben? – kérdezte, szemében láttam, hogy aggódik. Bólintottam. Olyan jó érzés, hogy újra itt van mellettem és úgy törődik velem, mint senki más.
Gyalog elmentünk az ismerőséhez, aki megjavította az autót. Úgy látszik régen, jó barátok lehettek, mert elég jól elbeszélgettek. Én hátul meg húztam magam. Szokásosan Harryn gondolkodtam, vajon meg fog nekem bocsájtani? Remélem. 

A kocsiban csak a rádióban beszélő pasit, illetve néha egy- egy számot lehet hallani. Nem sokat beszéltünk. Louis a vezetésre koncentrált, én meg próbáltam magam nem halálra idegeskedni. Lábamat automatikusan elkezdtem dobogtatni, ujjaimat tördelni, hogy így vezessem le a feszültséget.
- Jól vagy? – kérdezi, miközben felém néz.
- Persze...csak tudod, félek.
- Ugyan mitől? Harrytől? – kérdezi szórakozottan.
- Is, tudom, hogy ezt most nagyon elcsesztem. És kicsaptam mindenkinél a biztosítékot, hogy elmenekültem.
- Az biztos. – váltott komoly hangra
- Ne haragudj.
- Én megértem, hogy kiakadtál. De nem futhatsz el, bármikor, amikor gondod van.
- Tudom. De nem csak ezért kérek bocsánatot.
- Hanem, még miért? –kérdezi meglepetten.
- Hogy nem álltam melletted ki az X-faktor alatt. Hogy egyszer sem hívtalak fel. Szükséged volt rám. Én meg önző voltam.
- Nem számít. – rázta le ennyivel. De én nem akartam ennyivel lezárni, évekig mardosott a bűntudat. Mire azt felelte, mind ketten hibáztunk. De most itt vagyunk egymásnak és csak is ez számít. Igaza van. Így egy kicsit nyugodtabb voltam, de még csak most jön a neheze. 

Pár órával később végre vissza értünk Holmes Chapelbe. Anne épp a ház előtt locsolta a virágait. Arcáról nehezen tudtam leolvasni, mit érzett mikor meglátott.  Kipattantam a kocsiból és elé siettem.
- Örülök, hogy visszajöttél. – ölelt meg. – Sajnálom.  – Fejemet ráztam.
- Nem kell sajnálnod, Harrynek nincs gyereke. – mosolyogtam.
- Mi? Ezt honnan tudod? – kérdezte meglepetten.
- Hallottam, mikor Caroline beszélt valakivel telefonon, rá kérdeztem, és elmesélte, hogy megzsarolták, hogy hazudja, Harrytől gyereke van. – fejezte be Louis helyettem.
- Értem. –látszott rajta a megkönnyebbülés.
- Sajnálom, hogy felfordulást okoztam.
- Ugyan szívecském teljesen megértem. – mosolygott, miközben együtt érzően végig simította a karomon a kezét.
- Nem látom a fiúk kocsiját, hol vannak? – kérdezte mögöttem Louis, körbe néztem, nem láttam a kocsit.
- Visszahívták őket Londonba reggel. – felelte halkan. Összenéztünk Louissal. Nem feleltünk, de én belül tomboltam.
- Akkor irány London. – mondtam mosolyogva.
- Egyetek mielőtt indultok. – invitált be a házba minket Anne, nem ellenkeztünk mindketten éhesek voltunk. Szóval elfogadtuk az ajánlatot. Louis hirtelen megfogta a karom, értetlenül rá néztem.
- És mivel megyünk vissza Londonba? A kocsit Joe-tól kértem kölcsön. – suttogta, fogalmam sincs miért Anne nem volt hallótávolságon belül.
- Vonat?  – Bólintott. 

Anne finom levest adott nekünk. Közben mesélt, hogy Gemmaék hova mentek nászútra. Közben Joe is megjelent. Mosolyogva köszönt mindkettőnknek. Én hálás pillantásokat vetettem felé, hogy kölcsön adta Louisnak a kocsit, hogy utánam tudjon jönni. Mire csak legyintet. Anne csomagolt el nekünk egy kis ételt az útra. Majd Joe felajánlotta, hogy kivisz minket a pályaudvarra. Próbáltunk nem feltűnést kelteni, de egy világ sztárral az oldaladon ez elég nehéz. Egy két rajongó oda jött Louishoz. De hamar lerendezte őket. Így még időben értük el a londoni járatot. Louis mellettem hamar elaludt, gondolom nem aludhatott sokat múlt éjjel. Fejét a vállamra döntötte, amit én egy mosollyal nyugtáztam.

Hamar Londonba értünk, olyan hamar, hogy a gyomrom automatikusa görcsbe rándul, ha csak eszembe jut, hogy pár perc múlva találkozok Harryvel.
- Szerinted hol vannak? – kérdezem Louist. Mire csak egy váll rántással válaszol. Mélyet sóhajtok a londoni levegőből.
- Haza kéne mennem, átöltözni. – mondom, közben a piszkos nedves ruhámra mutatok. Egyetértően bólint.  Gyorsan fog egy taxit, meg adja a címet és már megyünk is. 10 perccel később már a lépcsőházban vagyunk és lassan sétálunk fel a lakásomhoz. Táskám mélyéről kihalászom a kulcsot és még szerencsétlenkedek a zárral, mire rájövök, hogy nyitva van. Kihúzom a zárból a kulcsot és benyitok. Félőn nézek Louisra. Betörtek volna? Louis kötelességtudóan megy be elsőnek. Szorosan a nyomában vagyok. Megnyugodtam mikor észre veszem, hogy Danielle és Eleanor ül a konyhában.
- Alex! Jaj de jó, hogy végre meg vagy. – ölel meg Danielle. Azonnal visszaölelem. Majd Eleanor is ugyan így tesz.
- Többet ne csinálj ilyet, jó? – suttogja a fülembe.
- Megígérem. 

Szobám felé vettem az írányt. Kék szaggatott csőfarmert, egy szürke pólót és a fekete bőrdzsekimet vettem fel, a fekete bakancsommal. Lányok elmondták, hogy a menedzsment behívta őket egy megbeszélésre az új turnéval kapcsolatosan, így Louisnak is oda kell mennie. Így mindannyian oda mentünk. Én Daniellel és Eleanorral kint vártam. Leültünk a fekete bőr fotelekbe és vártunk. Közben persze folyamatosan kérdeztek, mi történt velem. Így elmeséltem mindent. Hirtelen egy ismerős mély hang csapta meg a fülemet.

- Stan.. – suttogom.  Felpattanok és elindulok a hang irányába. Lányok értetlenül néznek utánam. Hamar meg is találom őt. Egy öltönyös férfival beszélgetett, de mikor észrevette, hogy idegesen tartok felé elköszönt tőle. Ott állt önelégülten, majd kitárta a karját, mintha annyira meg akarnám ölelni. Hihetetlen düh volt bennem, amit Stan váltott ki. Kezem a mellkasára tettem és úgy próbáltam fellökni. Persze nem voltam olyan erős, hogy a földre essen, de elvesztette az egyensúlyát és hátrált pár lépést. Megint neki mentem.
- Mégis mi a francot képzelsz magadról?! – ordibáltam. Legkevésbé sem érdekelt, hogy figyelnek.
- Meg mondtam, hogy szétválasztalak titeket, nem?
- Menj a pokolba! – ütni kezdtem. Hirtelen két kéz fonódott a derekamra és elemelt Stan közeléből. Míg a biztonsági őrök kikísérték Stan az épületből. A titokzatos kéz megfordított. Ránéztem, Haján sapka volt. Szeme ugyan úgy csillogott, mint mindig. Szemei alatt, hatalmas karikák voltak. Szemeibe néztem.Szívem gyorsan vert. Lélegzetem felgyorsult. Illata teljesen megőrjített.
- Harry..

~ 35.rész

 Sziasztok! A sok pozitív vissza jelzésnek hála, már itt is van a következő rész! :) Remélem tetszik, ez most hosszabb, mint a többi. Pusziiiiikah <3

12 KOMMENT!

Elszánt voltam. Látni akartam Harry-t. Bár nem tudom, hogy ezek után akar-e engem látni. Behuppantam a fekete Range Rover-be. Louis is beszállt, gázt adott. De az autó nem indult.
- Gyerünk már. – mondta, majd újra próbálkozott elindítani az autót. De semmi. Louis kiszállt, motorháztetőt felnyitotta és próbálta meg találni a hibát.
- Jaj, ne már. –döntöttem hátra a fejtámlának a fejem. Kiszálltam én is a szakadó esőbe, avval a céllal, hátha tudom valamit segíteni Louisnak.
- Mi a baja? – kérdeztem.
- Fogalmam sincs. – lehajtotta a motorháztetőt. Majd gyengén rácsapott egyet. – Úgy tűnik itt maradunk ma estére. Holnap felhívom egy haverom, ő majd megoldja.
- Oké. – feleltem halkan, majd zsebre tett kézzel indultam el a haza vezető irányba. De Louis nem jött. Megfordultam.
- Gondolom, nem az utcán akarja a sztár tölteni az éjszakát, nem? – mosolyogtam, majd intettem, hogy jöjjön.
- Hova megyünk? – kérdezte, mire oda ért mellém.
- Majd meglátod. – húzott mosolyra a szám.
 Majd csendben haza gyalogoltunk az esős éjszakában. Nem nagyon beszélgettünk, élveztük az eső hangját.
- Tudod.. – szakította meg a csöndet – nyugodtan elmondhatnád, hova megyünk. – nevetett.
- Abban mi az élvezet Tommo? – nevettem. Sosem, vagyis nagyon ritkán hívtam Tommo-nak.  Csak mosolygott.
- Otthon, édes otthon. – mondtam halkan, miközben a házat néztem.
- Azt hittem eladtátok.
- Nem. Apa tudta, hogy vissza fogok ide jönni. – majd át másztam a kerítésen. Mint egy gyerek.
- Gyere már Louis. – nevettem.
- Tudod.. – kezdte, miközben úgy mászta át a kerítést, mint egy öregember- feltalálták a kulcsot is.
- Aha, jó tudni. – mosolyogtam, majd kinyitottam a bejárati ajtót.
- Csináljak valami kaját? Éhes vagy?
- Éhezem.
- Palacsinta? – húzogattam a szemöldököm.
- Jöhet. – mosolygott. – addig elmegyek fürödni. –bólintottam.
Felmentem apa szobájába, keresni Louisnak valami szárazat, Apa mackó nadrágja akadt a kezem közé. Megszagoltam.
- Hiányzol. – mondtam halkan, mintha meghallaná. Fölsőnek egy sima fehér pólót választottam. Letettem az ajtó elé a ruhákat, hogy Louis megtalálja, majd visszamentem a földszintre. Elővettem egy műanyag edényt és elkezdtem összeállítani a tésztát. Hihetetlen gyorsasággal törtek fel belőlem az emlékek. Amikor együtt csináltuk a fiúknak a reggelit. Ahogy rám nézett a szemeivel. Ahogy megérintett, kirázott tőle a hideg. Görcsbe rándult a gyomrom és sírni kezdtem. Hogy tehettem ezt mind tönkre? Hogy nem bízhattam Harry hűségében? Talán, azért mert úgy érzem, nem érdemlem, hogy szeressen. És tényleg, nem.  Előkaptam a telefonom. Hallanom kell hangját. Tárcsáztam és rámentem a hívásra. Búgott egyszer, kétszer, háromszor majd némaság. Lemerült a telefonom. Lecsúsztam a földre és zokogtam tovább. 

*Louis szemszöge*

 A meleg zuhany, hideg bőrömön életmentő volt számomra. Szomorúság, boldogság, düh és tehetetlenség egyszerre keveredett bennem. Szomorú voltam, mert nem voltam Alexel mikor szüksége volt rám. De boldog voltam, hogy nem haragudott rám soha. Dühös vagyok Stanre, mert megbántotta Alexet. És tehetetlennek érzem magam, mert fogalmam sincs, hogy jussunk vissza Holmes Chapelbe. Előhalásztam egy törölközött majd kimentem, hogy kérjek valami száraz ruhát, mikor bele rúgtam valamibe. Lenéztem és láttam, hogy egy gatya és egy póló hever a földön. Elmosolyodtam, majd felkaptam és felvettem őket. Körbe néztem egy kicsit az emeleten, meg akadtam egy ajtónál. Nagy betűkkel volt ráírva az, hogy ’’ ALEX  ’’. Benyitottam. Rózsaszínes falon akadt meg legjobban a szemem.  Annyira nem Alex stílusa. De hát amikor ide költöztek még csak 4 éves volt. Azóta nem festették át. Viszont csupa poszterrel és képpel próbálta meg elfedni a rózsaszínt. Meg akadt a szemem egy képen. Én és Alex voltunk rajta. Elmosolyodtam.
Hirtelen, az orromat füst szag csapta meg. Azonnal kapcsoltam. Lefutottam a lépcsőn. Alex a hideg konyhapadlón sírt. Gyorsan elzártam a palacsinta alatt a gázt. Majd lehajoltam Alex mellé.
- Mindent elcsesztem . – zokogott és csak ezt hajtogatta. Szívem összeszorult, hogy így látom. Vizes volt, de nem érdekelt. Jó szorosan magamhoz húztam és megpusziltam a haját.
- Minden rendbe fog jönni, meg ígérem.

*Alex szemszöge*

Louis közelsége, és megnyugtató szavai segítettek, hogy abba hagyjam a hisztérikus sírásomat. Alig kaptam levegőt. Szédültem. Fel akartam állni, de nem ment. Louis persze, mint egy igazi úriember segített.
- Menj fürödni, meg öltözz át. Palacsintát megcsinálom én. – mosolygott. Bólintottam.
Lassan lehámoztam magamról a vizes ruhákat, majd Louis cuccai mellé terítettem ki. Zuhanyzóban is éreztem, ahogy a könnyeim égetik az arcomat. Miután teljesen felmelegedtem és a bőröm már úgy nézett ki a sok víztől, mint egy öregemberré elzártam a csapot. Törölközött magamra terítettem és kimentem, hogy keressek valami még használható ruhát. Szekrényembe kutatva meg akadta a kezem Louis régi Superman-es pólójánál. Meg egy fekete melegítő gatyát választottam. Lassan mentem le a lépcsőn és már éreztem az illatokat.
- Azt hittem el fogod égetni mindet. – mosolyogtam, úgy mintha az előbbi sírógörcsöm meg sem történt volna. Louis vette a lapot, és ő sem hozta fel csak vállat rántott.
- Tudod, legidősebbnek lenni egy bandában nem olyan könnyű, mint hinnéd. – mosolygott. - Meg kellett tanulnom főzni.
Egy halom palacsintával, ültünk le a tv elé. Nem akartam romantikus filmet nézni, főleg nem a bátyámmal. De semmi elfogadható film sem volt a tv-ben. Úgy hogy hamar elaludtunk.

~ 32. rész

Sziasztok! Valószínűleg mostanában ritkábban fog rész jönni mert elég nehézen akar össze jönni egy rész. És azért ti sem aktívkódtok, úgy mint régen.

10 KOMMENT!

Esküvő csodálatos volt. A templom nagyon szépen fel volt öltöztetve virágokkal. Harry Mike ( Gemma vőlegénye ) tanúja volt, így ő oltárnál állt. Néha hátra pillantott rám. Nagyon jól festett öltönyben. Haja kócos volt. És egy fehér rózsa volt az öltöny zsebére tűzve. Gemma gyönyörű volt. Ruhája, haja a sminkje mindene meseszép volt. Szerencsére az én ruhám sem tűnt ki a tömegből.
Azon gondolkodtam a szertartás közben, hogy Apa az övét már nem élhette már meg. Szívem elszorult ettől a gondolatmenettől. És ezt mellettem ülő Louis is észrevette.
- Jól vagy?
- Persze. – hazudtam.
Látszólag elhitte. Ennyire jó színész lennék? Vagy Louis már nem lát át rajtam? Régen sosem tudtam neki hazudni, mindig tudta, hogy mikor hazudok. Ezért sosem titkolóztunk egymás előtt.  Valószínűleg ezért nem tudtak minket sosem elválasztani. Egészen mostanáig. Gyors elhessegettem ezeket a gondolatokat, mielőtt elbőgném magam itt mindenki előtt és próbáltam nyugodtan végig ülni az esküvőt.

A lakodalom helyszíne Harryék kertje lett. Csak a közeli rokonok illetve mi voltunk ott. Kis színpad volt elhelyezve a kert végében és volt egy kis tánctér is. Jó hangulat adott volt. Harry elhúzott táncolni és közel húzott magához és úgy lassúztunk.
- Jól érzed magad? – súgta a fülembe a kérdését.
- Igen. – elmosolyodtam. - Nagyon aranyos családod van. És Gemma pedig gyönyörű.
- Te szebb vagy.
- Harry ezt csak azért mondod, mert ő a nővéred. – nevettem.

~*~

Éjfélre már csak a fiatalabbak maradtak talpon. Fiúk szokásukhoz híven fociztak, bár nyakkendőben és öltönyben nem lehetett valami kellemes ezért levették.  Mi csajok beszélgettünk, pezsgőt ittunk illetve a fiúkat néztük, akikről lassan az ing is lekerült. A házból hangos csörömpölés zavarta meg a fülemet. Körbe néztem, csak én figyeltem fel a zajra szóval bementem a házba.
- Tudom, Anne hogy nehéz elhinni. Úgy gondoltam, tudnod kell, hogy Harry a gyerekem apja.  – erre a mondatra értem be a konyhába és megtorpantam, Anne és a titokzatos szőke felém kapta a fejét.
- Mi? – kérdeztem halkan, szemem megtelt könnyel felszaladtam az átmenetileg kapott szobában, ahol át tudtunk öltözni, illetve elkészülni. Anne még utánam ordított, de mikor látta, hogy nem jövök vissza nem hívott többet. Bőgtem. Rettenetesen.  Hirtelen elhatározásból elkezdtem levetkőzni, majd átvettem a ruhámat, arra amiben reggel voltam. Éppen pakoltam be mikor elkezdtek dörömbölni az ajtón. 

*Harry szemszöge *

Nem volt kényelmes ilyen ruhába focizni, így hamar abba hagytuk és vissza mentünk a lányokhoz. Láttam, hogy Alex nincs ott a többiekkel.
- Alex hol van? – kérdeztem Gemmát.
- Olyan negyed órája ment be, gondolom Anyával beszélget. – erre a feltételezésre elmosolyodtam, örülök, hogy ennyire jól kijönnek. Bár emiatt nem aggódtam, tudtam, hogy ők is szeretni fogják Alexet.  Bementem a konyhába senki nem volt ott.
- Harry. – szólított anya. Zaklatott volt.
- Hol van Alex? – kérdeztem.
- Emeleten, ahogy halottam pakol. – mondta halkan, nem nézett a szemembe.
- Micsoda? – választ sem várva futottam fel az emeletre. Be akartam nyitni, de zárva volt. Elkezdtem ütni az ajtót. 

*Alex szemszöge*

- Harry vagyok, nyisd ki. – mondta halkan. Ajtóhoz mentem és rátettem a kilincsre a kezem de nem volt erőm elfordítani a zárat.
- Kérlek. – mondta. Erőt vettem és elfordítottam a zárat, az ajtó kinyílt és az értetlen arcával találtam szembe magam. Vissza mentem az ágyhoz és folytattam az amit abba hagytam. Pakoltam.
- Mit csinálsz?
- Azt hittem ez nyilvánvaló. – feleltem bunkón.
- Miért pakolsz? Mi történt? - lágyan megfogta a karom és elkezdte simogatni.
- Hagyjuk. Haza megyek. – mondtam halkan.
- Alex. – fordított szembe magával, kicsit meghökkent mikor meglátta kisírt szemem, de folytatta – Tudni akarom mi történt.
- Akarod tudni mi történt? – hámoztam le magamról a karjait. – Az hogy van egy gyereked, és még csak nem is tudod. – indultam el az ajtó felé.
- Nekem nincs gyerekem.
- Hát Caroline egész mást mondott. – hagytam ott a szobában.

~ 30. rész

 Bocsánat, hogy ilyen későn. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást!

15 KOMMENT ( próbáljuk meg összehozni :$)

Fotózás nagyon jól sikerült. Gyorsan el is telt. Mindenen azon voltam, hogy lebuktassam Stan-t, kábítószer birtoklásért. Persze nem börtönbe akartam csukatni. Csak elküldeni rehabra, persze ezt szép szóval kérhetném évekig, sose menne el. Meg akartam menteni az életét, még ha utáltam is. Akkor is az exem . Utálnom kellene, mert megcsalt, mert szét akar választani minket Harryvel, mert el akar taposni, mert csak még egy éjszakára kellek neki. De nem ment. Ezek ellenére, amit most felsoroltam. Nem tudtam utálni. Eleanor sem érti, hogy lehetek ennyire naiv. Mindegy. Tervem körülbelül az volt, hogy beköpöm Jeannak. És eldöntjük, hogy mit kezdünk vele.

- Tudom, hogy füvezik. Láttam egyik este. – tátva maradt a szám is.
- Mi? Miért nem hívtad ki a rendőröket vagy valami?
- Megfenyegetett.
- Mi van?
- Hosszú. Tud valamit rólam. Ami, ha kiderül, tönkre teszi a karrieremet.
- Ó ez ismerős.  Mit tegyünk?
- Tégy úgy, mintha nem tudnál róla. És nem lesz bajod. – Jean szavai csengettek a fülembe, miközben a repülőből néztem ki. Letelt a 3 napos fotózás, Stant nem sikerült lebuktatnom.  Úgy gondoltam, hogy egy időre arrébb teszem a modell karrieremet és a családra fogok koncentrálni.  Talán hagynom kellene ezt az egész Stan dolgot? Talán. Nem tudom. Harry-t nagyon idegesíti így is. De én csak azt akarom, hogy egészséges legyen. Semmi többet. Hangosan felsóhajtottam.  Mire El rám nézett én csak megráztam a fejem.
- Elhiszem, hogy nehéz. – adott egy együtt érző mosolyt. Csak elmosolyodtam.
- Mit irkálsz? – kérdeztem, és a füzetére mutattam .
- Á csak Liam buliját tervezem. Danielle kérte, hogy írjam össze hogy miből mennyi kell. De olyan forgalmas voltak ezek a napok, hogy teljesen elfelejtettem.
- Segíthetek? Ha már részben miattam voltak ilyen forgalmasak a napjaid. – mosolyogtam.
- Persze. – El édesen vissza mosolygott rám.
- Szóval. Már majdnem meg van minden. Már csak a helyet kéne. Dannel még nem beszéltem, hogy béreljünk valamit. Tuti nem fiúknál rendeznénk, hisz meglepetés. – felelte.
- Akkor, mi lenne ha a lakásomban lenne? Elég nagy nekünk. Persze nem tudom, hogy kik lesznek.
- Hát gondoltuk, lenne egy hogy csak mi. Aztán egy családi is lesz. Meg nem tudom. Lehet, el kellene mennünk valami jó klubba. Tudod Liam mennyire szeret bulizni.
- Igen. – nevettem.
- Akkor mi lenne, ha nálunk kezdenénk,azt amikor kedvünk van el megyünk egy közeli klubba?
- Zseni vagy Alex. – mosolygott. – Amúgy nem baj, hogy nálad rendeznénk? Mit szólnának a szomszédok?
- Hát amilyen, hangosan szoktak szexelni felettem, legkevesebb ha egy házi bulit el viselnek. – Eleanorral ezen annyira nevettünk, hogy még a stewardess oda jött szólni, hogy halkabban.
- Mikor lesz? – kérdeztem, miután már kezdtünk megnyugodni.
- Azt még meg kell beszélnem Dannel, hogy mikor lesz a családi. Gondolom 29.-én.

Mikor beértem a lakásba, furcsa mód otthon éreztem magam. Azért volt furcsa, mert körülbelül két hónapja lakom csak benne, de annyira az én stílusom szerint van berendezve, hogy már az első alkalomkor is olyan volt mintha egész életembe abba a lakásba éltem volna. Hirtelen bekattant valami. A szobába siettem. Az éjjeli szekrényemen még ott virított anyám levele, amit a bőröndömbe pakolt be. Hogy feledkeztem el róla? Húzott a kíváncsiság mit írt bele anyám búcsúzóul, de valahol legbelül azért sejtettem mit írt.  Oda mentem felbontottam a levelet. Leültem a földre és az ágynak döntöttem a hátam. Olvasni kezdtem: 

„Drága Alex,

Tudom, hogy a pokolba kívánsz. Én is magamat. Tudom, hogy sosem voltam jó anyád. Sem Angliában, sem Amerikában. Apádat okoltam ezért, de hamar rá kellett jönni, hogy ez nincs így. Mikor láttam, hogy Louissal egyre többet kint maradsz, alig jársz haza és még egy sziára sem méltatsz. Rájöttem, elvesztettelek, talán túl későn döbbentem erre rá. Azt hittem, ha elválunk és apádnál maradsz, jobb életed lesz. De sajnos nem így lett. Bírónő én felemre döntött. Belül ujjongtam, hogy a lányom velem marad. De hamar rá kellett jönni, hogy újra kín szenvedés lesz ez mindkettőnknek. Hisz el kellett hagynod apádat, nagyidat, szülővárosodat. Mindent. És velem kellett új életet kezdened Amerikában. Már akkor tudtam, hogy vissza kell, majd küldjelek valahogy Angliába, mikor kijöttünk a bíróságról. 18 éves korodra viszont annyira rossz lett a kapcsolatunk, hogy nem kellett kérnem, vagy javasolnom, hogy menj vissza apádhoz. Mentél magadtól is. Sajnálom. Mindent. Azt a rengeteg veszekedést, kiabálást. És a pofont is, amit adtam neked akkor. Sajnálom, hogy nem tudtam megjavítani a kapcsolatunkat. Csak tudd, én mindig szerettelek és szeretni is foglak.

Ölel, csókol Anyád. ’’

~ 29. rész

Sziasztok! Remélem tetszeni fog nektek ez a rész is! Ha tetszett írjatok kommentet! Örülnék, ha az összes rendszeres olvasó írna. Jó olvasást! :)
akinek kérdése lenne a bloggal kapcsolatban http://ask.fm/imadrii itt kérdezhet! :)

10 KOMMENT!

Eleanor szervezői képességének hála időben a fotózásra értünk és Jean nem nyírt ki engem. Bár így is este értünk oda. Egy nagyon aranyos faházban volt a szállás. 2 szintes rönk faház volt. Emeleten egy nagy nappali választotta el a lányok és a fiúk szobáját. A szobákban csak emeletes ágyak, hozzá való éjjeli szekrény és egy nagy szekrény volt. Bár erre a 3 napra senki nem pakolt ki. Egy emeletes ágy maradt nekünk. Ledobtam az alsó szinte a bőröndömet, jelezve, hogy az alsó szint az enyém. Szobába csak én meg Eleanor voltunk, mivel a többiek készülődtek a tábortűzre. Gyorsan átöltöztünk valami kényelmesebbe és levágtattunk a lépcsőn.

- Segítsünk valamiben? – kérdezte mosolyogva Eleanor.
-  Eleanor beszélhetnék veled? – kérdezte Jean. Majd arrébb húzta Eleanort.
- Hát ezt nem hiszem el. – mondta egy derékig érő fekete hosszú hajú lány, majd kiviharzott a konyhából.
- Ennek mi a baja? – kérdeztem.
- Melissa kicsit ideges, hogy titeket elengedett Jean arra az egy hétre, míg mi be voltunk ide zárva a rossz idő miatt.
- Szuper, már is van egy ellenségem. – motyogtam magamnak.
- És csak egyre több lesz. – mondta valaki a hátam mögött. Megfordultam és Stan állt mögöttem.
- Ó szia. – mondtam kicsit se boldogan.
- Szia. Téged is látni erre fele ?
- Volt egy kis elintézetlen dolgom. – nem néztem a szemébe.
- Ja. Biztosan fontosabb a pasiddal huncutkodni, mint dolgozni. Nem?
- Csak helyre hoztam amit te elszúrtál Stan. – emeltem fel a hangomat. Éreztem, hogy a többiek figyelnek minket, úgy hogy elkezdtem pakolni.
- Á szóval ezért is é vagyok a hibás, igaz?
- Hát én nem akartalak megcsókolni. Az is biztos. – feleltem. Kínos csend volt a konyhában.
- Elmondtad neki? – kérdezte halkan.
- El.
- Csoda, hogy ezek után még vissza fogadott egy ilyen..
- Milyen? – dobtam le a konyha ruhát és karba tettem a kezem.
- Kurvát.  – mondta Melissa, aki előbb kiviharzott a konyhából.
- Na de Melissa, hogy mondhatsz ilyet?  – kérdezte egy szőke hajú lány.
Azt hiszem az ő neve Emma. Elhangzott a megbeszélésen.
- Ugyan, miért nem? Ha egyszer az? – jött közelebb.
- Nem is ismersz engem. – mondtam flegmán.
- Lehet. De sokat hallottam rólad a barátodtól. – mutatott Stanre. Mérgesen rá néztem. – Tudok minden piszkos ügyet rólad. – suttogta bele az arcomba, majd kisétált.
- Legalább magadról is meséltél neki?
- Igen. Mivel a barátnőm.
- Barátnő? – akadtam ki.
- Igen, mi van féltékeny vagy? – kérdezte fél mosollyal az arcán.
- Dehogy. Csak meglepődtem, hogy  1 hete se ismered a lányt.
- Tulajdonképpen ő szervezett be a fotózásra is.
- Ó és azt is tudja a te ’’ barátnőd ”, hogy megcsókoltál?
- Nem. De, mond csak el. – jött közelebb hozzám. – Csak még jobban el akar majd taposni, ha azt hiszi el akarsz tőle venni engem.  De ha te nem mondod el, majd én.
- Itt meg mi folyik? – jött be Eleanor meglepődve a konyhába, hisz akkor már csak ketten voltunk egyedül.
- Semmi. – megvontam a vállam – menjünk a tábortűzhöz. – húztam Eleanort.
- Megint rád mászott? – kérdezte
- Rosszabb. Akadt neki egy B terve, hogy kicsináltat mással.
- Kivel? – értünk ki a teraszra. Megálltam és Melissára mutattam. – Tud mindent rólam, és fel fogja használni. – Eleanor értetlen fejet vágott. – Ő Stan új barátnője, azt hiszi, el akarom venni tőle.
- Akkor most mi lesz?
- Nem tudom. Túl éljük ezt a 3 napot, azt majd kitalálom. – mondtam majd oda ballagtunk a tűzhöz. 

~ 28.rész

SZIASZTOK! Itt is a következő! Azért remélem ennél a résznél hamarabb össze fognak jönni a kommentek, mert akkor hamarabb fogok majd részt is hozni. :) Jó olvasást! xoxo

10 KOMMENT !

Egy pillanatra lefagytam. Nem a válasz miatt. Az egyértelmű. Hanem, amit kért. Kicsit elgondolkodtam. Elképzeltem milyen  lehet, majd találkozni a családjával. Hisz ez egy célzás, hogy be akar mutatni a szüleinek. Persze, féltem, hogy majd mit fognak gondolni rólam. Ruhám sincs. Se cipőm. Harry kicsit idegesen nézett rám. Zavarban volt, hogy nem feleltem azonnal.
- Vagy, ez még túl korai lenne?
- Nem. Dehogy. Szívesen elmennék – feleltem.
- Nem akarok rád erőltetni semmit, tudod jól.
- Nem csak, bele gondoltam milyen lesz találkozni a családoddal.
- Nem lesz semmi baj. Imádni fogod őket. – mosolygott. Vissza mosolyogtam.
- Mikor lesz?
- 2 hét múlva, augusztus 22. – kicsit megijedtem. Hogy fogok két hét alatt szerezni egy elfogadható ruhát, ha közben dolgozok is. Valahogy csak megoldom. Felvehetném Jessica ruháját. Nem. Valami új kell.

Miután visszaértünk a hotelba. Elmentem fürdeni. Majd Harry is. Utána romantikusan vacsoráztunk pizzát, miközben Liam és Zayn videó játékoztak, majd Zayn meggyanúsította Liamet, hogy csalt ezért elkezdtek verekedni. Zayn az ölembe kötött ki.
- Szia Zayn. – nevettem.
- Szia. Kapok egy harit? – válaszra sem várva bele harapott a pizzámba, majd felpattant és neki rontott Liamnek.

- Menjünk be a szobába. Ott nyugisabb. – súgta bele a fülembe Harry. Mire csak bólintottam egyet. Megfogta a kezem és behúzott a szobába. Elővette a laptopját, én addig átöltöztem valami lazább cuccba. Majd befeküdtem mellé az ágyba. Azt hiszem a szerelmünk lapjait néztük, nem tudom. Elég fáradt voltam és hamar elnyomott az álom.

~*~

Következő pár napot ( amit még Svédországban töltöttük ) csak hotelba töltöttük. Leginkább a fiúk zavaros menetrendje miatt. Próbák, fellépések, interjúk, autógramm osztás. Ezt az időt kihasználva cibáltam el magammal Eleanort vásárolni.
- Muszáj megtalálnom a tökéletes ruhát az esküvőre Eleanor. Különben bele halok. – nyavalyogtam Eleanornak, mikor körülbelül a 3 ruhaboltból sétáltunk ki üres kézzel.
- Nyugi már, ez csak egy esküvő.  Biztos van otthon valami szép ruhád.
- Most fogok először találkozni Harry szüleivel. Nem nézhetek ki úgy, mint egy prosti. Hisz nem húzhatok mini ruhát egy esküvőre. Valami más kell. – mondtam, miközben elhaladtunk egy kirakat előtt ami teli volt piros ruhákkal. Azonnal meg akadt a szemem az egyiken. Gyors berángadtam Eleanort a boltba és leültettem az egyik székre míg én megpróbálom a ruhát. Nyaka V kivágású volt, szoknya része derekamtól fodros volt. Hátul picit hosszabb volt, mint elől és kb térdig ért. Nagyon szép volt. Kissé féltem, hogy túl erős szín egy esküvőhöz de Eleanor azt mondta, hogy jó lesz. Úgy, hogy már csak cipőt kellett venni. Azzal könnyebb dolgunk volt. Az első üzletben kiválasztottam egy szépet. Miután végeztünk Eleanorral elmentünk ebédelni, meg vittünk egy kis kaját a fiúknak is.

~*~

Elég gyorsan elteltek a Harryvel töltött napok, és máris azon kaptam magam, hogy az autóban ülünk és megyünk ki a reptérre. Hihetetlen, hogy mindig búcsúzkodnunk kell. Még ha csak 2 hétre is. Harry segített kivenni a bőröndjeinket.
- Akkor legközelebb már Londonban találkozunk, oké?
- Ühüm. Mikor érkezel?
- 21.-én. Vigyázz  magadra a fotózáson. – megölelt. – És ha Stan megint rád mászik. Megfujtom. – mondta komolyan.
- Nem lesz semmi baj. Eleanor ott lesz. – emlékeztettem. – Szeretlek.
- Én is szeretlek. – gyors megcsókoltam.
Aztán Eleanorral felszálltunk a repülő gépre, ami vissza vitt minket Párizsba.