~UTOLSÓ RÉSZ! + köszönet nyilvánítás!

Kórházi kaja, kórházi szagok, kórházi élet. Mind rossz. Nem véletlenül utálok itt lenni. Mikor utoljára itt voltam, elveszítettem a számomra legkedvesebb embert az életemből. Az édes apámat. Ezért persze, szörnyen feszélyezve éreztem magam már amikor beléptem az épületbe és most csak várok. Várok és reménykedek, hogy a kis öcsém épségben világra jöjjön. Igen, végre eljött az idő, hogy Katie befeküdjön a szülőszobába és elkezdje a szülést. Nekem meg muszáj őket kint várnom. Az  emberek jöttek-mentek előttem, míg én a büfében ittam a kávémat. És ahogy az emberek, az órák is mentek és már vagy 4 órája folyt a szülés, még mindig semmi hírt nem kaptam. Kezdtem nagyon aggódni. Idegességemben felhívtam az első embert, aki az eszembe jutott. Ez nem más, mint Harry.

- Nem bírom tovább, már több mint 4 órája bent vannak.
- Ne aggódj, minden rendben lesz. Higgy nekem.
- Hiszek, csak..csak utálom a kórházakat. És ha itt kell töltenem még egy órát, engem kell befektetni egy ágyba.  - erre Harry felröhögött, ami mosolyt csalt az arcomra, ha csak egy időre is. Mert megláttam az orvost, aki épp felém tartott. Gyorsan elköszöntem Harrytől, és eltettem a telefont.
- Miss Smith?
- Igen. - feleltem határozottan.
- Gratulálok, kis öccse teljesen egészségesen jött világra. Épp most viszik be a többi babához. Ha esetleg szeretné megnézni. - mosolygott rám kedvesen.
- Köszönöm. - feleltem hálásan.
- Ja, és még valami. A kis mama szeretné, ha előbb hozzá menne be.
- Persze. - bólintottam. És azonnal Katie kórtermébe mentem. Megálltam a kékre festett ajtó előtt. Majd lassan, kopogás nélkül nyitottam be. Katie úgy láttam aludt, mikor beléptem. De hát nem volt könnyű dolga. Halkan az ágyához mentem, majd oda húztam egy széket mellé és leültem. Megfogtam a kezét, és óvatosan megszorítottam. Pár perc múlva a kezemnél szorítást éreztem, ránéztem Katiere, aki akkor ébredt fel.
- Hé, szia Anyuka! - köszöntöttem kedvesen.
- Szia. - felelte fáradt hangon.
- Hogy vagy?
- Jól, jól csak nagyon lefáradtam. Figyelj, kérnék tőled egy szívességet. Azt akarom, hogy te nevezd el a babát.
- Tessék?! De mi? Miért én? A ti..a te gyereked.
- Apád is ezt akarta. Azt akarta, te nevezd el a kicsit.
- Rendben.

Miután össze kapartam magam a sokkból, mentem. Hagytam pihenni Katiet. Utam egy hatalmas üvegablakhoz vezetett. Ahonnan kapásból 20 csecsemő nézett vissza rám. Kicsit megijedtem, hogy melyik is az én testvérem.  Végig nézegettem a sírós társaságon, szemem azonnal megakadt rajta. Nyugodt volt, nem sírt, ahogy a többi. Csendben volt, és engem nézett, csak engem. Mondhatni szerelem első látásra. Tudtam, ő lesz az én öcsém. Apu  szemeit örökölte, ahogy én is. Halványan elmosolyodtam, és egy dagadt könnycsepp hullt le az arcomról. Boldog voltam, és szomorú is egyben. Boldog voltam, hogy itt van. Viszont szomorú, hogy Apa már nincs. Azt az űrt, amit ő hagyott, senki sem fogja betölteni, soha. Ezt az űr örökre magammal fogom hordozni.

- Elnézést, mi lesz a neve a kicsinek? - kérdezte, egy fehér köpenyes nővér, aki egy papír tömböt szorongatott magánál. - Vagy kellene még egy kis idő át gondolni?
- Nem. Már meg van. - mondtam majd vissza fordultam az üveg felé, ami mögött két hatalmas barna szempár nézett vissza rám.
- Johnatan Steven Green.
Ez az én drága öcsém, vagyis már Johnatan születésének története.

És hogy mi lett Stannel a börtönben? Valószínűleg, ha Harry megtudná, hogy bent jártam nála a börtönbe elevenen megnyúzna. Itt csak az a kérdés engem, vagy Stan-t.  Valószínűleg engem. Na de, amit nem tud, az nem is fáj neki. Igaz? Na inkább elmesélem.

Az  a nap is átlagos, fájdalmas, és hosszú volt. Épp Katie-tól jöttem haza fele, mikor megcsörrent a telefonom. Ismeretlen jelzett, úgy hogy kinyomtam. És így tettem, a többi 5 próbálkozásnál is. De amikor 6-szorra is rezegni kezdett a telefonom a kezemben, meg untam a játékot.

- Ki az? És mit akar? - szóltam bele, nem túl kedvesen.
- Én is örülök, hogy hallhatom a hangodat, Alex.
- Stan? Neked nem távolsági parancs van az ellen, hogy velem bármilyen kommunikációt is kezdeményez?
- Te is hiányzol nekem, Anya.
- Már értem. Szóval mit akarsz?
- Látogass meg. - mondta sejtelmes hangon.
- Persze, minden vágyam, hogy azok után, amit tettél velem meglátogassalak. Eszednél vagy? Vagy a drog a maradék eszedet is elvette?
- Leszoktam a szerről.
- Úgy, ahogy anno? Az sem tartott sokáig.
- Akkor is letettem érted, de amikor elmentél teljesen össze törtem.  És a drogokba menekültem. És most is letettem érted.
- Stan, mit akarsz ezzel?
- Csak gyere be hozzám. Nem bántalak, ígérem.
- Még átgondolom. 
- Jó. - itt letettem és másnap meglátogattam Stant.

A börtön rosszabb volt, mint mire emlékeztem. Büdös, koszos, bűzlött a bűntől és a szennytől. Kezdtem megsajnálni Stant. Lehet, hogy nem volt jó ötlet ide jönni. Miért dőlök be én mindig Stannek? De tegnap a telefonba, olyan más volt. Mint a régi, normális és tiszta önmaga. Le kell zárnom ezt az ügyet vele.  Utoljára.  Szerencsére, nem kavart nagy port, hogy meg akarom látogatni Stant, így hamar két őr kíséretében egy kisebb szobába vezettek. Stan már bent ült, narancssárga ruhájában, a tenyerét nézte, mikor beléptem. Fejét felkapta és a szemei csillogtak. Szemei alatt, szürke karikák és lila foltok éktelenkedtek. Meg verték volna? 
- Kapnak 10 percet, egy perccel sem többet! - szólt a nagy darab biztonsági őr, bólintottam és leültem a székre, ami Stannel szembe volt.

- Szia. - köszönt halkan.
- Szia.
- Hogy vagy? - valamiért nem tudtam neki válaszolni, ha az igazat mondom, hogy nem jól. Mert fáj, hogy így bánt velem, fáj, hogy nem ölelhetem meg. És nem azért, mert a testőrök azonnal ugranának, hogy megvédjenek tőle, hanem azért mert utálnom  kéne. De nem utálom. Az emlékek, a régi érzések iránta nem engedik. Úgy, hogy hazudtam.
- Jól. Mi történt itt? - kérdeztem, miközben az ujjamat a szememhez tettem, hogy értse mire is értem.
- Ja, semmi. Neki mentem egy oszlopnak. - nevetett fel keserédesen.
- Komolyan? Egy oszlopnak? Jobbat nem találtál ki?
- Miért érdekel?
- Miért vagyok itt?
- Túl sok a kérdés, Alex.
- Akkor csak egyetlen egy kérdésemre válaszolj. Miért akartad, hogy ma bejöjjek?
- Bocsánatot akarok kérni tőled.
- Tessék?
- Jól hallottad. - mosolyodott el. - Ne haragudj rám, amiért annyi szörnyűséget tettem veled. Te voltál az első igazi szerelmem, és hogy látom, hogy most másnál sokkal boldogabb vagy, megőrjített. Csupán vissza akartalak kapni, de elkéstem.
- Tudod, amikor azt kérted a telefonba, hogy jöjjek be, egyből jönni akartam. - erre Stan szemei egyszóval kipattantak - jönni akartam, mert érdekelt, hogy vagy. Mert.. Mert törődöm veled. Azok után, amit te tettél velem. Én.. Én nem tudlak utálni. Talán ez az én legrosszabb tulajdonságom. - miután végeztem, Stan rám mosolygott. És valahogy, a szívem megtelt melegséggel.
- Pedig, én mindig ezt szerettem benned a legjobban. Nem tudod az embereket utálni, te csak szeretni tudsz. És ez tesz téged, annyira nagyszerűvé. - meghatottak a szavai.
- Köszönöm. - mondtam halkan. Hallottam, hogy az őr már indul felénk. Ezek szerint letelt a 10 percem. Ránéztem Stanre.

- Ne aggódj, többet nem foglak keresni. Ezt megmondhatod a popsztárodnak is.
- Vigyázz magadra Stan! - mosolyogtam rá. Még az ajtó előtt rám nézett, és intett egyet. Majd kiment. Barátságosan váltunk el, és valahogy így kellett történnie nem? És betartotta a fogadalmát, a mi nap láttam az újságban, hogy kiengedték. Vissza ment Amerikába, és nem üzent.

Még meg kell említenem, hogy Jessica egyszer elutazott Amerikába Niall-hez, annyira nem bírta nélküle. És örültem, mikor éjjel felhívott és beleordított, hogy már hivatalason is járnak. Nem, tényleg örültem nekik. Annak ellenére, hogy felkeltett és meg is süketített. Szívből örültem nekik.

És emlékeztek még az anyukámra, akivel kezdettben egyáltalán nem beszéltem, mikor idejöttem. Aztán elkezdtünk levelezni. Karácsonykor Londonba utazott, hogy együtt töltsük a karácsonyt. Rengeteg mindent meg kellett beszélnünk, és hát meg is tettük. Minden tabu téma nélkül. Mára már, tényleg irigylésre méltó a kapcsolatunk.

És hogy mi van Harryvel? Tegnap este vég érvényesen is véget ért az Amerikai turnéjuk. Alig várom, már, hogy újra láthassam.  Épp itt vagyunk a fiúk házában, készen a bulizásra. Ugyan is két fontos dolgot ünneplünk. Az első, hogy vége a turnénak és itthon vannak, a másik meg, hogy Harry ma ünnepli 19. születésnapját. A gépük 9-kor száll le a Heathrow reptéren.
- Oké, a torta, pia, üdítők a hűtőben. Vendégek, jelen. - sorolta Jessica.
- Ö.. még nem teljesen. Anne és Joe még nincsenek itt. - mondtam és mintha végszóra akkor estek be az ajtón.
-Elkéstünk, mond hogy nem késtünk el. - jött oda hozzám Anne. Megöleltem.
- Nem, nem késtetek el. Ne aggódj, mindjárt indulunk a lányokkal a reptérre.
- Akkor jó, látod, mondtam, hogy ne egyel előbb forduljunk le. Képzeld teljesen eltévedtünk! - kezdte mesélni Anne, hogy Joe mennyire de nem tud ki igazodni a térképen, így túl korán fordultak le és teljesen elkeveredtek. Sajnos félbe kellett szakítanom, mert indultunk.

Eleanor kocsijával indultunk a repülőtérre.
- Alex, nem tudnál kicsit gyorsabban menni? - panaszkodott mögülem Jess.
- Mennék én, ha nem lenne dugó előttem. 
- Egyáltalán miért te vezetsz? - folytatta tovább a drámázást.
-Azért mert Eleanor már ivott, te meg még mindig nem tudsz vezetni. Nyugi, odaérünk.
- Jó, de már nagyon hiányzik az én Niallerem. - Eleanorral összenéztünk, majd furán hátra néztünk Jessre.
- Mi az? - kérdezte. Mi nevetve ráztuk a fejünket.
8 perccel később futottunk be a reptérre, de a gép még nem szállt le. Úgy hogy leültünk és vártunk, közben írtam az otthoniaknak, hogy késünk egy kicsit. Majd előkerült Harry által írt levél. Kicsit rongyos volt már, hisz szinte minden nap elolvastam, ez adott erőt, amikor egyedül éreztem magam. Vagyis, igazából mindennap.  Nem láttam Harryt 6 hónapja. Kitudja, hogy ugyan úgy érez irántam, mikor ezt a levelet írta. Lehet, hogy talált, egy szebbet, egy okosabbat, mint én. És bár hiába beszéltünk skypon, telefonon.
- Nyugi, már. Még szét téped azt a papírt. - suttogta Eleanor.
- Nem bírom. Mi van, ha már nem szeret annyira mint régen? 6 hónap nem kevés idő.
- Szerintem kérdezd meg erről, Őt is. - mondta, majd oda szaladt Louishoz, aki felkapta és megcsókolta. És ugyan így tett Jessica és Niall is. Oda szaladtam Liamhez, és Zaynhez. Akiknek a barátnőjük sajnos nem tudtak kijönni. Danielle csak később csatlakozik a bulihoz. Perrie -akivel már 2x találkoztam-  ő később jön, mivel dolgozik. Gyorsan megöleltem mindegyikőjüket, majd megláttam Őt. Fekete gatyában, és szokásához híven fehér pólóban volt. Amikor meglátott, levette a napszemüvegét a pólójára akasztotta. A szívem a torkomban dobogott, a levegőm pedig a tüdőmben rekedt, hogy újra látom. Semmit nem változott, talán barnább lett egy kicsit. Futásnak eredtem és addig meg sem álltam, ameddig nem szorított szorosan magához.Úgy szorítottam a derekát, mintha az életem múlna rajtam. És hát múlt is. Ő lett az életem. És az is marad. Illatát magamba szippantva kitört belőlem a sírás, eddig is könnyes volt a szemem a levéltől. De most, hogy tényleg itt van, 6 hónapnyi szenvedés ment le vállamról. Harry a hajamat simogatta, közbe bele is csókolt a hajamba. Vállamnál fogva kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Letörölte, az épp lefolyni készült könnycseppjeimet.
- Ne aggódj, soha többet nem hagylak el. - suttogta mély rekedtes hangján.
-Ígéred?
- Ígérem. 

THE END!

Egyik szemem sír, másik meg nevet. Nem gondoltam volna, hogy azon a nyári estén, mikor megnyitottam először a Word-öt (írás szempontjából), hogy egy olyan történet fog kisülni, mint ez. Vegyes érzéseim vannak a bloggal, néha éreztem tehernek, hisz eleinte, könnyű volt naponta hozni a részeket, de a vége fele mint ahogy látszik, egyre nehezebb volt. Másrészt viszont IMÁDTAM. Szerettem a vissza jelzéseiteket olvasni. És szó szerint ujjongtam és bőgtem is mikor az oldal elérte a 10.000 látogatottságot 3. hónapforduló előtt! Ez szerintem nagyon nagy szó! Akkor ha, nem bánjátok jönne egy kis statisztika :)
A látogatók száma országonként: 

A legtöbbször elolvasott fejezet: 9
Köszönöm, az összesen 309 kommentet is!

Még egyszer köszönöm, hogy hű olvasóim voltatok és remélem azok is maradtok, mivel... indítottam egy ÚJ blogot!!!!! Megjegyezném, hogy ez is Harry-s, mily meglepő! :)

 http://youraise-meup.blogspot.hu/

Remélem ez is annyira ( vagy jobban ) tetszeni fog nektek, mit ez. Remélem ott is követni fogjátok az írásaimat! I love you all! 

~A.