~ 42.rész

Na sziasztok! Először is bocsánat a késői részért. Ne haragudjatok. Rengeteget gondolkodtam, hogy mit írjak ebben a részben. És hát ez lett belőle. Remélem tetszik nektek. :) Még lehet szavazni ( szeptember 25.-ig ) a blogra. -> itt. Ne felejtsetek el kommentelni, értékelni és szavazni itt oldalt. :) Köszönöm, imádlak titeket! <3

Eleinte azt hittem az ’’oda költözés’’ Harryhez, jó dolog lesz. Eleinte az is volt, hisz a nap minden óráját, minden percét együtt töltöttük. De tudjuk, hogy az idő gyorsabban halad, mikor boldogok vagyunk és jól érezzük magunkat. Az első hetek fiúk hatalmas villájában örült gyorsan teltek. Átestünk néhán hullám völgyeken. De ki nem? Az utóbbi időben, nem nagyon látom a fiúkat.  Dolgoznak. És mivel teljesen egyedül vagyok egy hatalmas házban. Mit csinálok? Beburkolozok a gondolatokba. Mi lesz velem az egyetemen? Mi lesz velem és Harryvel, mikor ő turnézik? Mi lesz velünk? Turné vészesen közel van. 1 hónap és újra neki vágnak Amerikának. Nem akarom. Nem akarom, hogy elmenjenek. De gondolom ugyan úgy nem akarja se Danielle, sem Eleanor, hogy elmenjenek a srácok. De ebből élnek. Ők híresek és ezt nekem el kell fogadnom. Bár mennyire is nehéz.

A sok otthon töltött órában – napban – rájöttem, hogy ki se tettem a házból a lábam. Gondoltam elmegyek kicsit sétálni. Régen mozogtam valamit is. Itthon, vagyis fiúknál a kanapéból csak akkor keltem fel, ha elmentünk aludni Harryvel. És ennyi. Felvettem egy jeggingset és egy nagy kötött pulcsival, mivel elég hideg volt ma Londonban.  Kilépve a házból megállapítottam, hogy hidegebb van, mint gondoltam. Ezért vissza szaladtam egy sálért. Nem fáztam vele kevésbé, de legalább nem fogok megfázni. Az a jó a kertvárosban, hogy jó nagy. Így órákra eltudtam tünni. Gondolkodni.  Mindennen. Az életemen. Itt álok 19 évesen és nem tudom mi akarok lenni, mit akarok dolgozni. Zene a mindenem. Mi lesz velem, ha végzek a sulival? A zenei kurzusom csak 2 éves. Utána? Ahj.

Kicsit elővettem a telefonomat, twittereztem. Néztem, hogy miket írtak nekem fiúk rajongói.  Fogalmamsincs miért. Mindig, mikor felnéznek szitkoznak. De fél perc után már meguntam. Egy embert akartam megnézni még. Harryt. Utolsó tweetje pár órája volt. 

’’ Hagyjátok abba a gyülölködést. Szeretem @AlexS –t ’’ - ez a twitter nevem - Miután elolvastam automatikusan elmosolyodtam. Szívemet melegség járta át. Harry mindig vigyázz rám, megvéd a rajongóktól, vagyis megpróbál. És ezt mindig értékeltem benne. A figyelmességét, és hogy odaadással tud szeretni valakit. Mi lesz velünk egy hónap múlva? Harry turnén lesz Amerikában, én az egyetemen. Nehéz lesz a távkapcsolat. De túljutunk azon is egyszer, ahogy mindenen.

Egy ideje már mászkáltam össze vissza a kert városban és fogalmam sem volt, hol lehetek. Pedig Harryvel számtalanszor körbe jártuk esténként. Jaj, azok az esték. Imádtam mindet. Egy elhagyatott játszótéren kötödtem ki. Egy lélek sem volt. Pedig nem volt késő. Délután 4 óra lehetett. Hirtelen a szél a lábahoz fújt egy újságot. Alapból nem vettem volna fel a földről, de megláttam egy ismerős arcot. Bár ezen sem kellene meglepődnöm, hisz Louisék szinte napi szinten szerepelnek benne, de ez más arca volt. Stan-é.
’’ Elkapták a több országban keresett dreog csempészt’’ – olvastam magamban a sorokat. A hír annyira lesokolt, hogy muszáj volt leülnöm egy padra.
Sorokat olvasva semmilyen érzelmet nem váltott ki belőlem. De miután végeztem vele, magam elé képzeltem a szituációt, ahogy elkapják a rendőrök. Szívem összeszorult. Nem tudom, hogy boldognak kéne lennem, mer nem nekem kellett lebuktatnom és végre kiszáll az életmből, vagy  sírnom, mert végülis barátom volt, barátok voltunk.
- Khm.. – hallottam egy férfi torokköszörülést. Először megijedtem, majd felnéztem az újságból és megláttam Harryt.
- Mit keresel itt? – kérdeztem szórakozottan. De ő csak komoran nézet rám. Mit tettem?
- Nem voltál otthon.  Agódtam érted. – felelte, közben az arcomat fürkészte.
- Csak sétálni indultam Harry. – nevettem zavarómban – unatkoztam otthon.
Harry mély levegőt vett, majd kifújta. Valami nincs rendben.
- Mi a baj?
- Semmi.
- Harry..
- Mondom, nincs semmi. Mehetnénk? Teljesen átfagytál már. – mondta idegesen. Meglepett a viselkedése. Nagyon. De nem kérdeztem semmit. Csak engedelmeskedtem. Majd elmondja, mindig elmondja. De miért viselkedik így? Mi történthetett? Csendben sétáltunk haza. Még a kezemet se fogta meg. Ő a zsebei dukta én meg a pulcsi végével játszottam. Mindketten gondolatainkba burkolóztunk. A nap már kezdett lemenni. Eddig el lettem volna? Észre se vettem.

Haza érve ugyan olyan fagyott volt a hangulat, ahogy Harry volt. Mi van mindenkivel? Mindenki a Tv előtt feküdt. Eleanor Louis válára tette a fejét és amikor kérdően ránéztem és csak lehunyva szemét rázta a fejét. Kérdezték, hol voltam. Csak egy váll rántással közöltem, hogy sétáltam. Idegesen  efújtattam, hogy senki nem hajlandó semmit mondani. Majd a konyhába mentem, hogy csináljak magamnak valami ételt. Pár perccel később Niall lépett be a konyhába.
- Mi van mindenkivel? – kérdeztem idegesen.Majd leültem a konyha asztalhoz. Csak felhúzta a szemöldökét.  És leült velem szemben.
- Harry nem mondta el?
- Nem mond Ő azt semmit.. – sóhjatottam.
- Majd elmondja, nem szeretném én elmondani.
- Jó – mondtam szomorúan
- Kérhetek valamit? – kérdezte Niall.
- Ühöm. – mondtam, miközben nagyott haraptam a szendvicsembe.
- Hétvégén randim lesz Jessicával és.. – szemem elkerekedett és egy hajszál választott el, hogy ne nyeljem félre a szendvicsemet. Mély levegőt vettem.
- És? – kédeztem.
- És kéne egy kis segítség. – értetlenül néztem – Főzés terén.
- Hogy van az, hogy imádsz enni. De főzni nem tudsz? – tettem fel a költői kérdést. És minketten elnevettük magunkat.
- Na segítesz?
- Igen.