~ 46. rész - utolsó előtti rész!

Sziasztok! Bocsánat a késésért! Utolsó előtti rész! Bocsánat nem tudom, és nem is akarom már tovább húzni. De ne csüggedjetek! Jövök még én meglepetésekkel számotokra! ;) Jó olvasást!

/ - Jó – Pár hónappal később /

Ismerős kórházi szag. Pulzus számláló ismerős - idegesítő – pittyegése toltötte be a szobát. A rossz lámpa néha felvillant, majd újra elsötétült. Félhomályban ülni, és reménykedni, hogy minden jól lesz. Nem a legkellemesebb dolog. Azt gondolná az ember, ha lelép a világ sztár barátja akkor egy kicsit rendeződik az élete. Én is ezt hittem. Hogy minden egyes nap kínszenvedés lesz Harry nélkül – jó, az is - , és hogy halálra fogom magam unni. De tévedtem,  nem hogy nem  rendeződött. De még kuszább lett – ha ezt lehet fokozni – Úgy érzem Harry nélkül üres vagyok. Hogy semmire nem tudok koncentrálni. Hogy semmi nem érdekel. Csak Ő. Ő jár a fejemben, hogy vajon mit csinál éppen. Bár úgy is gondoltam, hogy alszik. (idő eltolódás) Így nem sokat beszéltünk. Éjszakánként fent maradok, hogy tudjunk Skypeolni – ha csak perceket is. – Bár ez egyáltalán nem helyesíti az ölelését, a csókját, az érintését. Még is a szívem meg telik melegséggel, ha látom a mosolygós arcát. Néha azon kaptam magam, hogy az interneten Amerikába nézek  repülő jegyet. Egy a probléma: hogy fogalmam sincs, hogy hol vannak. Ha tudom, hogy jól van a többi nem érdekel. Ellenben ő, ő mindig tudja, hol vagyok. Tuti rám állított egy kémet, vagy mit. Na de erről később. Akkor elmesélem, mi történt velem ebben a pár hónapban, és hogy kötöttem ki éppen egy kórházban.

De hol is kezdjem ? Talán az elején kéne, hogy mi történt miután Harry elment. Akkor vette kezdetét életem robotoló időszaka. Az iskola nem sokkal azután elkezdődött, szerencsére nem kellett kollégiumba mennem, hisz egy 15 perces busz úttal ott is vagyok. De iskoláig rengeteg tenni valóm volt. Gitárom egy kicsit le amortizálódott az utóbbi időben, ezért kicsit fel újítottam. Vettem új húrokat, meg még pár dolgot, ami biztos kell majd év közben. Mivel zene szakra megyek, először meg kell mutatnom mit tudok. Mivel csak énekelni, és gitározni, illetve egy kicsit zongorázni tudok. El kell kápráztatnom őket. Úgy, hogy az iskola kezdés előtt teljesen kétségbe estem. Éjjel- nappal gyakoroltam. Nem akartam szégyent hozni senkire, sem Apára, sem a Smith névre, sem magamra. Ha már rendkívüli módon válogattak be, - nem kellett felvételiznem - amit még mindig nem értek, akkor az a legkevesebb, hogy össze szedem magam és oda teszem azt, amit tudok.

Aztán, próbáltam nem nagyon egyedül lenni, mert akkor beburkolózok a gondolatokba, és annak sosincs jó vége. Bár eléggé nehéz volt nem együl maradnom, hisz a fiúkon kívül nincs sok barátom. Eleanor, Dan, és Jessnek is sikerült elfoglalniuk magukat a munkával, vagy a sulival. Így alig láttam őket. Sokat voltam Katievel, akinek már szépen kerek a pocakja. Sok tenni való való van még, még mielőtt megszületik az öcsém. Meg kell csinálni a kisbaba szobáját, baba váró bulit tartani, bevásárolni, ami szükséges lesz neki. Jövőbeli nővérként kötelességemnek éreztem, ezektől a terhektől megszabadítani Katiet. Aki a döntésem hallatán örömében elkezdett sírni. Majd betudta annak, hogy az utóbbi időben, nagyon érzékeny. Úgy, hogy végre én is találtam magamnak elfoglaltságot. Festettem – halvány kékre- szobát. Összeszereltem egy babaágyat. Színes, vidám képeket tettem a falra. Majd több mint 1 órát álltam a pelenkák előtt a TESCO-ban, mert nem tudtam, hogy milyen kell. Az emberek, akik tudják ki vagyok furcsán figyeltek engem, azt hiszem páran még a telefonjukkal is felvettek. Nem kell mondanom, hogy a következő napokban kezdetét vette az a hír, hogy terhes vagyok. Mondanom sem kell, hogy mennyire elegem lett akkor a médiából.

Suli jól ment, leszámítva, hogy rengeteg lány utál a srácok miatt. Ami érthető. Így inkább fiúkkal vagyok.  Vagy egyedül. Jessicával, általában ebédnél találkozunk. Akkor részletesen kitárgyalunk mindent, mit két legjobb barátnő kitárgyalhat.

Mire feleszméltem a zsúfolt napok után, rá kellett jönnöm, hogy amíg én futkorásztam jobbra-balra és renováltam öcsém szobáját hónapok tettek el. De nem csak, hogy hónapok váltották egymást, de még évszakok is. Mire észbe kaptam, már a karácsonyi listát írtam – kinek, mit kell majd vennem -  egy forró kávé mellett, miközben kint hullt a hó. Felálltam és kinéztem az ablakon. London gyönyörű hótakaró borította. Az emberek lassan sétáltak, élvezték a gyönyörű időt. Kinyitottam az ablakot. Bár az arcomat megcsapta a hideg. Nem érdekelt. Olyan gyönyörű volt. Csak álltam a szobában, kávéval a kezembe, és a tájat – vagyis az utcákat - néztem kicsi hajlékomból. Láttam, ahogy a gyerekek a parkban hógolyóznak, valaki meg szánkózik. És meg kellett állnom, egy percre és elgondolkodjak és kifújjam az elmúlt hónapok gyorsaságát. Az embereket látva, rájöttem az elmúlt hónapok monotonságára. Elfelejtettem élni, és bár jól tettem, hogy segítettem Katienek, megszervezni a babavárót és a szobát is sikeresen befejeztem. Mégis üres voltam.Csupán egy ember hiányzott az életemből. Ő. 

~ 45.rész

Előre láthatólag, 1-2 rész van hátra. Nem tudom. Bocsánat,  ahogy csak most, remélem kiengesztellek titeket azzal, hogy ez kétszer akkora terjedelmű rész, mint többi. Remélem tetszik! Jöjjenek azok a kommentek! :))

Ha azt hittem, hogy annál, hogy egy egész éjszakámat rács mögött töltöttem ,hogy annál nem lehet rosszabb, akkor nagyon tévedtem. De még mekkorát! Inkább lennék rács mögött egész életemben, mint, hogy ezt az egész őrületet, ami most van kezelni tudjam. Na jó, ez túlzás. De tény, hogy a kis akciómat lehozta a legtöbb bulvár lap. És, hogy a tv-rádió- internet kombóból is én folyok. Hiába kaptam a fiúktól ügyvédet, hogy tisztázzon. Hiába, adott vagy 25 interjút, még mindig kapok elítélő tweeteket és megvető pillantásokat az utcán. Tudom, ez ezzel jár. Megértettem.

Fiúk szerencsére, úgy tesznek, mintha ez az egész meg se történt volna, amiért nagyon hálás vagyok. Persze, tudom, hogy kíváncsiak, hogy mi volt velem. Hogy pontosan, mi is történt velem, abban a tízen akárhány órában. Tudom jól. De nagyon tapintattal vannak felém, ezért nem kérdezősködnek. 

Próbálom magam terhelni feladatokkal, hogy ne burkolózzak be megint a gondolataimba, ezért elintéztem a lakásomat. - Véglegesen kitakarítottam, megjöttek az új ablakok, kicsit vásároltam új cuccokat. Munkát kerestem. -  Éppen az új nappalimban álltam, összevetve szép lett, bár nem sok minden változott.
- Otthonos. – szólalt meg Harry a hátam mögül, majd átölelte a derekam és az állát a vállamra tette.
- Köszi. – sóhajtottam.
- Gyere. – suttogta bele a fülembe, amitől teljesen kirázott a hideg.
- Hova? – fordultam vele szembe.
- Mutatni akarok valamit. – vonta meg a vállát. Bólintottam. Felkaptam a farmerdzsekimet és utána mentem. Ő már a lépcsőnél várt, mikor odaértem automatikusan megfogta a kezem és összekulcsoltuk az ujjainkat. Mosolyogva mentünk le a lépcsőn. Az autónál Harry udvariasan kinyitotta az ajtót nekem. Felnevettem, majd úri hölgy módjára beszálltam a kocsiba. Vagyis így terveztem. Útközben ugyanis bevertem a fejem a kocsi alacsonyan lévő tetejébe. Tipikus Alex! Harry nevetve csukta be az ajtót, majd megkerülte a kocsit, végül beszállt mellém a kocsiba.
- Jól vagy? – kérdezte visszafojtott nevetéssel.
- Túl élem. – fogtam még mindig a fejem. – Ne nevess! Nem vicces! – majd persze mindketten elnevettük magunkat. Lassan haladtunk az a kocsival. Hideg szemerkélő idő volt. Tipikus London. Bár én még sem éreztem olyan hidegnek Harryvel. Harry idegesen kémlelte az utat. Tudom milyen ha ideges. Szaggatottan veszi a levegőt. És valahogy az egész arc szerkezete teljesen más hogy fest. Aggódva figyeltem az arcán megrezzenő idegeket.
- Harry.. minden rendben? – kérdeztem halkan.
- Persze, csak a hülye forgalom. - Ez a kijelentése nem csak azért nem győzött meg, mert nem nézett rám, miközben mondta, hanem azért is mert tudtam, hogy nem a forgalom miatt ideges. Valami nyomja a vállát és úgy érzem köze van ahhoz, amit napok óta titkol előlem. És most fél, hogy mit fogok hozzá szólni.

Lassacskán de fel értünk egy nagyobb dombra - vagy hegyre ? – ahonnan le lehetett látni egész Londonra. Gyönyörű volt, bár itt hidegebb volt. Jól össze húztam magamon a farmerdzsekimet.
- Fázol?
- Nem vészes. – feleltem. De Harry már kezdte lehalászni magáról, azt az egy szem pulóvert is, amiben volt. Persze, szívesen elfogadtam volna, hogy érezhessem az illatát. De meg gondoltam magam.
- Hagyjad. Vedd vissza, nehogy megfázz. – toltam vissza a kezében lévő pulóvert, Harry mosolyogva vissza vette, majd derekamnál fogva magához vont. Végül is ez is egy módja, hogy ne fázzunk. Azonnal elfelejtettem fázni. Micsoda egybeesés.

Egy ideig még így álltunk, néztük a londoni panorámát, míg folyamatosan Harry isteni illatát szippantottam magamba, és újra megteltem boldogsággal. Aztán a pillanat elszállt, és a boldogságom össze omlott.
- Mondanom kell valamit. – bökte Harry ki halkan, valószínűleg sokáig filózott, hogy mikor robbantsa a bombát.
- Tudom. Mi a baj?
- Hát szóval, régóta elakartam mondani, de hát féltem,  meg aztán, történt ez az eset és akkor csak azt akartam, hogy épségben ki kerüljél onnan. – hadarta el egy szúszra a szavakat, bólintottam egyet, hogy folytassa csak.
- Szóval, a turné, szóval korábban kezdődne, mert bejött még egy pár  város Amerikában. – bár a lelkem legmélyén, valahol, tudtam, hogy ez lesz. Mégis úgy éreztem, hogy a lelkem egy része ismét összetört. Még lehetett volna együtt egy csodaszép másfél hónapunk, és most maradt kitudja mennyi. Bár gondolom a menedzsment, úgy gondolja, jobb, ha egy kicsit szét széledünk Harryvel. Vagyis ez csak nekik jó. Nekünk nem. Nekünk szenvedés lesz. De még milyen.

- Mennyivel korábban mentek? – kérdeztem. Harry szomorú szemeit látva, össze szorult a szívem.
- Mikor indultok? – kérdeztem, máshogy.
- Csütörtök reggel. – Csütörtök, csütörtök. Az csak 3 nap!
- Oké. – bólintottam.
- Tudod, hogy..
- Tudom. – mosolyogtam. Tudom, hogy azt akarja, hogy menjek vele. Tudom, hogy ő neki is ugyan úgy fáj, mint nekem. És tudom, hogy ő is ugyan úgy szeret, ahogy én őt. Erőt véve magamon, megszorítottam Harry kezét, és vissza indultam volna a kocsihoz.
- Hova megyünk? – kérdezte szórakozottan.
- Haza. Pakolni. – mondtam.
- Minek, csak 3 nap múlva indulok.
- Igen. És valószínűleg, egy éjszaka alatt elfogsz pakolni 9 hónapra szükséges cuccot. – mosolyogtam.
- Nem akarom, az utolsó 3 napomat veled pakolással tölteni. – mondta, miközben az arcomat simogatta, majd megcsókolt. Persze, automatikusan visszacsókoltam.
- Pedig, azt fogunk. – mondtam, és mivel eléggé határozottan mondtam, nem ellenkezett. Végülis igazam volt, ha én nem küldök el mindenkit pakolni, akkor ők, tuti indulás előtt 1 órával állnának neki pakolni 9 hónapra. Pasik!

/ 3 nappal később /

Próbáltam a lehető legvidámabb formámat hozni az 3 három napban. Nekem is jobb volt, hogy nem depiztem és persze a körülöttem lévőknek is . 3 nap alatt viszonylag sok minden történt. Pakoltunk – az én unszolásomra - , meg persze szerveztünk egy búcsú bulit – én nem akartam, de a fiúk ragaszkodtak hozzá - , meg történt Niall és Jess első randija is – tökéletes időzítés, komolyan akkor kell randizniuk, mielőtt Niall elhúz Amerikába 9 hónapra. Logikus. Bár Niall megígértette Jessel, hogy eljön Eleanorral Amerikába. Engem nem tudtak rá venni. Akkor sem mennék vissza, ha az életem függne tőle, mellesleg. -  Szóval viszonylag, hamar – sajnos – eltelt ez a 3 nap.

Harry azt mondta, hogy el visz valahova – aranyos tőle, hogy nem a többiek előtt akar elbúcsúzni -, ezért a nappaliban hosszasan búcsúzkodtam a fiúktól. – Niall nem akart elengedni, mondván, hogy én vagyok a kabalája (?), Liam azt mondta, hogy hiányozni fog neki a palacsintám. Zayn is megölelt, és megígérte nekem, hogy figyel Harryre, és végül Louis, akitől igen, sírva köszöntem el, megígértette velem, hogy nem fogok bajba kerülni és az időeltolódás ellenére, naponta le kell jelentkeznem nála, hogy minden rendben van-e. -

Majd miután könnyes búcsút vettem tőlük Harryvel felmentünk újra a hegyre, ami igazából nem is egy hegy, hanem egy magasan fekvő tér, ahonnan látni egész Londont. Vannak padok, és vannak ilyen távcsövek is. Elég korán volt, körülbelül reggel fél 7, ezért senki nem volt ott rajtunk kívül. A hideg szél csípte az arcom. Bár már rétegesebben öltöztünk fel, mint a múltkor.
- Karácsonykor haza jövünk – mondta, mire bólintottam. Bár akkor is a családját fogja meglátogatni, remélem azért lesz időnk találkozni. – De persze, te is felpattanhatsz egy gépre, ha majd hiányzom. – mosolygott.
- Hát nem hiszem, hogy ez megfog történni. – mondtam.
- Tudom, de egy próbált azért megért. – vágta rá azonnal, majd megcsókolt. 
Még beszélgettünk sok mindenről, hogy majd írjak neki bármikor, amikor szeretnék, még ha náluk éjjel is van akkor, majd reggel válaszol rá. Meg, hogy ne beszélgessek semmilyen fiúval, amíg távol van. Persze, ezt viccnek szánta. Aztán egy fekete kocsi fordult be, majd megállt tőlünk, úgy 20 méterre.
- Mennem kell. – mondta, majd szorosan magához húzott, és el sem hittem, hogy eljött az az idő is, amitől hónapokig rettegtem és azt kívántam bárcsak itt és most megállna az idő, és itt maradhatnék örökre Harry karjaiban. Persze, nincs illyes fajta képességem, még. Szóval, miután megszólalt a duda – mire úgy megijedtem, hogy a szívem ezerrel lüktetett – Harry megcsókolt hosszan, szenvedélyesen, éreztem, amit ő érzett. Éreztem a szomorúságot, és, hogy nem akar elengedni. De nem akartam megkockáztatni a második szívinfarktust, szóval megszakítottam a csókot (?!) és az autó felé biccentettem, ahol már Paul hadonászott, hogy lekésik a gépet. Harry még vissza fordult hozzám, és adott egy búcsú puszit a homlokomra és elment. Még intettem neki, mikor elhajtottak kocsival. És ennyi. Elment és én úgy álltam ott, mint egy lecövekelt oszlop. Nagyszerű. 

Miután észbe kaptam, hogy itt állok a semmi közepén, egyedül. Elkezdtem pánikolni, hogy hogy jutok haza. Beledugtam a kabátom zsebébe a kezem és Harry kocsikulcsa volt benne. Biztos akkor tehette bele, mikor ’’búcsúzkodtunk’’. Így beszálltam a kocsiba, beindítottam a fűtést, mert megfagytam. Majd a szemem, a kesztyűtartóból kiálló papírra szegeződött.  Egy kis doboz és egy levél volt benne. A levelen ott láttam a nevemet. Így hát elsőként azt bontottam ki. Rögtön láttam a férfi kézírásán, hogy ezt Harry írta nekem.

„ Kedves Alex,

Először is, szeretlek. Mindennél, és mindenkinél jobban. Ezt gondoltam tisztázom. J
Másodszor, tudom, hogy az elkövetkező hónapok, neked is kínszenvedés lesz és bár mindennél jobban szeretném, hogy itt legyél mellettem, megértem, miért nem akarsz vissza térni Amerikába, így ezt nem is erőltetetem. Amúgy nyugodtan nyisd ki a dobozt. Remélem tetszeni fog neked! ’’

Amúgy a dobozban egy karkötő volt, sima egyszerű ’love’ feliratú karkötő. (kép) Mosolyogva, lassan már könnyeimmel küszködve olvastam tovább. Ahol sok sikert, kívánt a sulihoz. És. És amin teljesen kitört belőlem a sírás. Az, amikor leírta, az Ő szemszögéből, mit érzett, amikor először meglátott, hogy egyből belém szeretett a reptéren, hogy bár Louis mennyire ellenezte, hogy mi össze jöjjünk, Ő nem adta fel, mert tudta, hogy ez a valami, ami közöttünk van, különleges. Hogy bár veszekedtünk sokat, de mind megérte, azokért a pillanatokért, amiket békében, szerelmesen együtt töltöttünk. Szóval teljesen őszintén leírt nekem MINDENT. Sírva tettem le a papírt. És az kezembe temettem az arcomat. Harry csupán 5 perce ment el. De én máris bőgők. Mi lesz velem, ebben a 9 hónapban, ha már most sírok? Jó kérdés.