~ 36.rész (+ díj )

 Sziasztok! Itt a következő rész! Remélem tetszeni fog. Jó olvasást! Várom a kommenteket! Köszönöm a díjat Elenának !

10 KOMMENT!

Másnap a kanapén találtam magam, betakarva. Gondolom Louis takart be az éjjel. Körbe néztem. Láttam Louis már a tv-t nézi.
- Jó reggelt. – mondom rekedtes álmos hangon.
- Neked is. – mosolyog kedvesen. Végig nézek a ruháján. Már nem az általam kapott ruha volt rajta, gondolom átöltözött.
- Elmentem a boltba, csináltam reggelit és elvittem a kocsit a szerelőhöz is. Pár óra és már mehetünk is vissza Holmes Chapelbe. – ámultam.
- Hány óra? Mennyit aludtam?
- Délután fél három van. – kipattantak a szemeim. Hogy aludhattam ennyit? Soha életembe nem keltem délután, de még délbe sem. Valószínűleg betudható annak, ami az elmúlt napokban elég megviselt voltam.
- Felmegyek, átöltözök. – bólintott. Szobámban átvettem a kicsit még nedves ruhámat. Majd körbe néztem, mit szeretnék hazavinni a régi szobámból. Közös képünk Louissal elsőkén került a táskába. Miközben kutattam, mit érdemes haza vinnem. Szemem megakadt egy fehér borítékon, az íróasztalomon. Ezt eddig észre sem vettem. Apa kézírásával rá volt írva a nevem. Mélyet sóhajtva csúsztattam bele a táska legaljára. Louis hangja csapta meg a fülemet.
- Kész az autó. Mehetünk. – mondta halkan. Bólintottam. Felkaptam a táskámat, még egyszer utoljára visszanéztem a szobámra. Mélyet sóhajtok, lassan becsuktam az ajtót, majd lementem Louishoz, aki az előszobában várt rám.
- Minden rendben? – kérdezte, szemében láttam, hogy aggódik. Bólintottam. Olyan jó érzés, hogy újra itt van mellettem és úgy törődik velem, mint senki más.
Gyalog elmentünk az ismerőséhez, aki megjavította az autót. Úgy látszik régen, jó barátok lehettek, mert elég jól elbeszélgettek. Én hátul meg húztam magam. Szokásosan Harryn gondolkodtam, vajon meg fog nekem bocsájtani? Remélem. 

A kocsiban csak a rádióban beszélő pasit, illetve néha egy- egy számot lehet hallani. Nem sokat beszéltünk. Louis a vezetésre koncentrált, én meg próbáltam magam nem halálra idegeskedni. Lábamat automatikusan elkezdtem dobogtatni, ujjaimat tördelni, hogy így vezessem le a feszültséget.
- Jól vagy? – kérdezi, miközben felém néz.
- Persze...csak tudod, félek.
- Ugyan mitől? Harrytől? – kérdezi szórakozottan.
- Is, tudom, hogy ezt most nagyon elcsesztem. És kicsaptam mindenkinél a biztosítékot, hogy elmenekültem.
- Az biztos. – váltott komoly hangra
- Ne haragudj.
- Én megértem, hogy kiakadtál. De nem futhatsz el, bármikor, amikor gondod van.
- Tudom. De nem csak ezért kérek bocsánatot.
- Hanem, még miért? –kérdezi meglepetten.
- Hogy nem álltam melletted ki az X-faktor alatt. Hogy egyszer sem hívtalak fel. Szükséged volt rám. Én meg önző voltam.
- Nem számít. – rázta le ennyivel. De én nem akartam ennyivel lezárni, évekig mardosott a bűntudat. Mire azt felelte, mind ketten hibáztunk. De most itt vagyunk egymásnak és csak is ez számít. Igaza van. Így egy kicsit nyugodtabb voltam, de még csak most jön a neheze. 

Pár órával később végre vissza értünk Holmes Chapelbe. Anne épp a ház előtt locsolta a virágait. Arcáról nehezen tudtam leolvasni, mit érzett mikor meglátott.  Kipattantam a kocsiból és elé siettem.
- Örülök, hogy visszajöttél. – ölelt meg. – Sajnálom.  – Fejemet ráztam.
- Nem kell sajnálnod, Harrynek nincs gyereke. – mosolyogtam.
- Mi? Ezt honnan tudod? – kérdezte meglepetten.
- Hallottam, mikor Caroline beszélt valakivel telefonon, rá kérdeztem, és elmesélte, hogy megzsarolták, hogy hazudja, Harrytől gyereke van. – fejezte be Louis helyettem.
- Értem. –látszott rajta a megkönnyebbülés.
- Sajnálom, hogy felfordulást okoztam.
- Ugyan szívecském teljesen megértem. – mosolygott, miközben együtt érzően végig simította a karomon a kezét.
- Nem látom a fiúk kocsiját, hol vannak? – kérdezte mögöttem Louis, körbe néztem, nem láttam a kocsit.
- Visszahívták őket Londonba reggel. – felelte halkan. Összenéztünk Louissal. Nem feleltünk, de én belül tomboltam.
- Akkor irány London. – mondtam mosolyogva.
- Egyetek mielőtt indultok. – invitált be a házba minket Anne, nem ellenkeztünk mindketten éhesek voltunk. Szóval elfogadtuk az ajánlatot. Louis hirtelen megfogta a karom, értetlenül rá néztem.
- És mivel megyünk vissza Londonba? A kocsit Joe-tól kértem kölcsön. – suttogta, fogalmam sincs miért Anne nem volt hallótávolságon belül.
- Vonat?  – Bólintott. 

Anne finom levest adott nekünk. Közben mesélt, hogy Gemmaék hova mentek nászútra. Közben Joe is megjelent. Mosolyogva köszönt mindkettőnknek. Én hálás pillantásokat vetettem felé, hogy kölcsön adta Louisnak a kocsit, hogy utánam tudjon jönni. Mire csak legyintet. Anne csomagolt el nekünk egy kis ételt az útra. Majd Joe felajánlotta, hogy kivisz minket a pályaudvarra. Próbáltunk nem feltűnést kelteni, de egy világ sztárral az oldaladon ez elég nehéz. Egy két rajongó oda jött Louishoz. De hamar lerendezte őket. Így még időben értük el a londoni járatot. Louis mellettem hamar elaludt, gondolom nem aludhatott sokat múlt éjjel. Fejét a vállamra döntötte, amit én egy mosollyal nyugtáztam.

Hamar Londonba értünk, olyan hamar, hogy a gyomrom automatikusa görcsbe rándul, ha csak eszembe jut, hogy pár perc múlva találkozok Harryvel.
- Szerinted hol vannak? – kérdezem Louist. Mire csak egy váll rántással válaszol. Mélyet sóhajtok a londoni levegőből.
- Haza kéne mennem, átöltözni. – mondom, közben a piszkos nedves ruhámra mutatok. Egyetértően bólint.  Gyorsan fog egy taxit, meg adja a címet és már megyünk is. 10 perccel később már a lépcsőházban vagyunk és lassan sétálunk fel a lakásomhoz. Táskám mélyéről kihalászom a kulcsot és még szerencsétlenkedek a zárral, mire rájövök, hogy nyitva van. Kihúzom a zárból a kulcsot és benyitok. Félőn nézek Louisra. Betörtek volna? Louis kötelességtudóan megy be elsőnek. Szorosan a nyomában vagyok. Megnyugodtam mikor észre veszem, hogy Danielle és Eleanor ül a konyhában.
- Alex! Jaj de jó, hogy végre meg vagy. – ölel meg Danielle. Azonnal visszaölelem. Majd Eleanor is ugyan így tesz.
- Többet ne csinálj ilyet, jó? – suttogja a fülembe.
- Megígérem. 

Szobám felé vettem az írányt. Kék szaggatott csőfarmert, egy szürke pólót és a fekete bőrdzsekimet vettem fel, a fekete bakancsommal. Lányok elmondták, hogy a menedzsment behívta őket egy megbeszélésre az új turnéval kapcsolatosan, így Louisnak is oda kell mennie. Így mindannyian oda mentünk. Én Daniellel és Eleanorral kint vártam. Leültünk a fekete bőr fotelekbe és vártunk. Közben persze folyamatosan kérdeztek, mi történt velem. Így elmeséltem mindent. Hirtelen egy ismerős mély hang csapta meg a fülemet.

- Stan.. – suttogom.  Felpattanok és elindulok a hang irányába. Lányok értetlenül néznek utánam. Hamar meg is találom őt. Egy öltönyös férfival beszélgetett, de mikor észrevette, hogy idegesen tartok felé elköszönt tőle. Ott állt önelégülten, majd kitárta a karját, mintha annyira meg akarnám ölelni. Hihetetlen düh volt bennem, amit Stan váltott ki. Kezem a mellkasára tettem és úgy próbáltam fellökni. Persze nem voltam olyan erős, hogy a földre essen, de elvesztette az egyensúlyát és hátrált pár lépést. Megint neki mentem.
- Mégis mi a francot képzelsz magadról?! – ordibáltam. Legkevésbé sem érdekelt, hogy figyelnek.
- Meg mondtam, hogy szétválasztalak titeket, nem?
- Menj a pokolba! – ütni kezdtem. Hirtelen két kéz fonódott a derekamra és elemelt Stan közeléből. Míg a biztonsági őrök kikísérték Stan az épületből. A titokzatos kéz megfordított. Ránéztem, Haján sapka volt. Szeme ugyan úgy csillogott, mint mindig. Szemei alatt, hatalmas karikák voltak. Szemeibe néztem.Szívem gyorsan vert. Lélegzetem felgyorsult. Illata teljesen megőrjített.
- Harry..