Sziasztok! Valószínűleg mostanában ritkábban fog rész jönni mert elég nehézen akar össze jönni egy rész. És azért ti sem aktívkódtok, úgy mint régen.
10 KOMMENT!
Esküvő csodálatos volt. A templom nagyon szépen fel volt
öltöztetve virágokkal. Harry Mike ( Gemma vőlegénye ) tanúja volt, így ő
oltárnál állt. Néha hátra pillantott rám. Nagyon jól festett öltönyben. Haja
kócos volt. És egy fehér rózsa volt az öltöny zsebére tűzve. Gemma gyönyörű
volt. Ruhája, haja a sminkje mindene meseszép volt. Szerencsére az én ruhám sem
tűnt ki a tömegből.
Azon gondolkodtam a szertartás közben, hogy Apa az övét már nem élhette már meg. Szívem elszorult ettől a gondolatmenettől. És ezt mellettem ülő Louis is észrevette.
- Jól vagy?
- Persze. – hazudtam.
Látszólag elhitte. Ennyire jó színész lennék? Vagy Louis már nem lát át rajtam? Régen sosem tudtam neki hazudni, mindig tudta, hogy mikor hazudok. Ezért sosem titkolóztunk egymás előtt. Valószínűleg ezért nem tudtak minket sosem elválasztani. Egészen mostanáig. Gyors elhessegettem ezeket a gondolatokat, mielőtt elbőgném magam itt mindenki előtt és próbáltam nyugodtan végig ülni az esküvőt.

A lakodalom helyszíne Harryék kertje lett. Csak a közeli
rokonok illetve mi voltunk ott. Kis színpad volt elhelyezve a kert végében és
volt egy kis tánctér is. Jó hangulat adott volt. Harry elhúzott táncolni és
közel húzott magához és úgy lassúztunk.
- Jól érzed magad? – súgta a fülembe a kérdését.
- Igen. – elmosolyodtam. - Nagyon aranyos családod van. És Gemma pedig gyönyörű.
- Te szebb vagy.
- Harry ezt csak azért mondod, mert ő a nővéred. – nevettem.

~*~
Éjfélre már csak a fiatalabbak maradtak talpon. Fiúk
szokásukhoz híven fociztak, bár nyakkendőben és öltönyben nem lehetett valami
kellemes ezért levették. Mi csajok
beszélgettünk, pezsgőt ittunk illetve a fiúkat néztük, akikről lassan az ing is
lekerült. A házból hangos csörömpölés zavarta meg a fülemet. Körbe néztem, csak
én figyeltem fel a zajra szóval bementem a házba.
- Tudom, Anne hogy nehéz elhinni. Úgy gondoltam, tudnod kell, hogy Harry a gyerekem apja. – erre a mondatra értem be a konyhába és megtorpantam, Anne és a titokzatos szőke felém kapta a fejét.
- Mi? – kérdeztem halkan, szemem megtelt könnyel felszaladtam az átmenetileg kapott szobában, ahol át tudtunk öltözni, illetve elkészülni. Anne még utánam ordított, de mikor látta, hogy nem jövök vissza nem hívott többet. Bőgtem. Rettenetesen. Hirtelen elhatározásból elkezdtem levetkőzni, majd átvettem a ruhámat, arra amiben reggel voltam. Éppen pakoltam be mikor elkezdtek dörömbölni az ajtón.

*Harry szemszöge *
Nem volt kényelmes ilyen ruhába focizni, így hamar abba
hagytuk és vissza mentünk a lányokhoz. Láttam, hogy Alex nincs ott a
többiekkel.
- Alex hol van? – kérdeztem Gemmát.
- Olyan negyed órája ment be, gondolom Anyával beszélget. – erre a feltételezésre elmosolyodtam, örülök, hogy ennyire jól kijönnek. Bár emiatt nem aggódtam, tudtam, hogy ők is szeretni fogják Alexet. Bementem a konyhába senki nem volt ott.
- Harry. – szólított anya. Zaklatott volt.
- Hol van Alex? – kérdeztem.
- Emeleten, ahogy halottam pakol. – mondta halkan, nem nézett a szemembe.
- Micsoda? – választ sem várva futottam fel az emeletre. Be akartam nyitni, de zárva volt. Elkezdtem ütni az ajtót.

*Alex szemszöge*
- Harry vagyok, nyisd ki. – mondta halkan. Ajtóhoz mentem és rátettem a kilincsre a kezem de nem volt erőm elfordítani a zárat.
- Kérlek. – mondta. Erőt vettem és elfordítottam a zárat, az ajtó kinyílt és az értetlen arcával találtam szembe magam. Vissza mentem az ágyhoz és folytattam az amit abba hagytam. Pakoltam.
- Mit csinálsz?
- Azt hittem ez nyilvánvaló. – feleltem bunkón.
- Miért pakolsz? Mi történt? - lágyan megfogta a karom és elkezdte simogatni.
- Hagyjuk. Haza megyek. – mondtam halkan.
- Alex. – fordított szembe magával, kicsit meghökkent mikor meglátta kisírt szemem, de folytatta – Tudni akarom mi történt.
- Akarod tudni mi történt? – hámoztam le magamról a karjait. – Az hogy van egy gyereked, és még csak nem is tudod. – indultam el az ajtó felé.
- Nekem nincs gyerekem.
- Hát Caroline egész mást mondott. – hagytam ott a szobában.
uhh...hülye Caroline...remélem csak vaklárma az egész...siess a kövivel!:)
VálaszTörléssiess a kövivel.:D
VálaszTörlésna siess azzal a résszel :D
VálaszTörlésNagyon tetszik mint mindig..:) sok sikert a tobbihez : D
VálaszTörlésNee Caroline:OOÚristeen siessa a kövivel!<3
VálaszTörlésjujj..ez nagyon durva..kövit *-* :D <3
VálaszTörlésegyre izgalmasabb. nagyon tetszik. siess!!! :D<3
VálaszTörlésnagyon jóóó :) tetszik ez a kis csavar :)siess!!
VálaszTörlésJaaaj nagyon jó lett :) már tűkön ülve várom a következőt! :)
VálaszTörlésSzerintem is nagyon jó rész lett :DD siess a kövivel :P
VálaszTörlésNagyon jóóóóóó imádom*-* Caroline...-_- remélem minden rendben lesz:) siess a kövivel <3
VálaszTörléswoow. most olvastam vissza pár részt, mert eddig nem igazán volt időm. nagyon tetszik az egész. olyan jól írsz :3 siess a folytatással!
VálaszTörléshttp://followyourdreams-nancy-vernold.blog.neon.hu/archives/2012/08/13/_Dij/ Meglepetés. ♥ :)
VálaszTörlés