~ 30. rész

 Bocsánat, hogy ilyen későn. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást!

15 KOMMENT ( próbáljuk meg összehozni :$)

Fotózás nagyon jól sikerült. Gyorsan el is telt. Mindenen azon voltam, hogy lebuktassam Stan-t, kábítószer birtoklásért. Persze nem börtönbe akartam csukatni. Csak elküldeni rehabra, persze ezt szép szóval kérhetném évekig, sose menne el. Meg akartam menteni az életét, még ha utáltam is. Akkor is az exem . Utálnom kellene, mert megcsalt, mert szét akar választani minket Harryvel, mert el akar taposni, mert csak még egy éjszakára kellek neki. De nem ment. Ezek ellenére, amit most felsoroltam. Nem tudtam utálni. Eleanor sem érti, hogy lehetek ennyire naiv. Mindegy. Tervem körülbelül az volt, hogy beköpöm Jeannak. És eldöntjük, hogy mit kezdünk vele.

- Tudom, hogy füvezik. Láttam egyik este. – tátva maradt a szám is.
- Mi? Miért nem hívtad ki a rendőröket vagy valami?
- Megfenyegetett.
- Mi van?
- Hosszú. Tud valamit rólam. Ami, ha kiderül, tönkre teszi a karrieremet.
- Ó ez ismerős.  Mit tegyünk?
- Tégy úgy, mintha nem tudnál róla. És nem lesz bajod. – Jean szavai csengettek a fülembe, miközben a repülőből néztem ki. Letelt a 3 napos fotózás, Stant nem sikerült lebuktatnom.  Úgy gondoltam, hogy egy időre arrébb teszem a modell karrieremet és a családra fogok koncentrálni.  Talán hagynom kellene ezt az egész Stan dolgot? Talán. Nem tudom. Harry-t nagyon idegesíti így is. De én csak azt akarom, hogy egészséges legyen. Semmi többet. Hangosan felsóhajtottam.  Mire El rám nézett én csak megráztam a fejem.
- Elhiszem, hogy nehéz. – adott egy együtt érző mosolyt. Csak elmosolyodtam.
- Mit irkálsz? – kérdeztem, és a füzetére mutattam .
- Á csak Liam buliját tervezem. Danielle kérte, hogy írjam össze hogy miből mennyi kell. De olyan forgalmas voltak ezek a napok, hogy teljesen elfelejtettem.
- Segíthetek? Ha már részben miattam voltak ilyen forgalmasak a napjaid. – mosolyogtam.
- Persze. – El édesen vissza mosolygott rám.
- Szóval. Már majdnem meg van minden. Már csak a helyet kéne. Dannel még nem beszéltem, hogy béreljünk valamit. Tuti nem fiúknál rendeznénk, hisz meglepetés. – felelte.
- Akkor, mi lenne ha a lakásomban lenne? Elég nagy nekünk. Persze nem tudom, hogy kik lesznek.
- Hát gondoltuk, lenne egy hogy csak mi. Aztán egy családi is lesz. Meg nem tudom. Lehet, el kellene mennünk valami jó klubba. Tudod Liam mennyire szeret bulizni.
- Igen. – nevettem.
- Akkor mi lenne, ha nálunk kezdenénk,azt amikor kedvünk van el megyünk egy közeli klubba?
- Zseni vagy Alex. – mosolygott. – Amúgy nem baj, hogy nálad rendeznénk? Mit szólnának a szomszédok?
- Hát amilyen, hangosan szoktak szexelni felettem, legkevesebb ha egy házi bulit el viselnek. – Eleanorral ezen annyira nevettünk, hogy még a stewardess oda jött szólni, hogy halkabban.
- Mikor lesz? – kérdeztem, miután már kezdtünk megnyugodni.
- Azt még meg kell beszélnem Dannel, hogy mikor lesz a családi. Gondolom 29.-én.

Mikor beértem a lakásba, furcsa mód otthon éreztem magam. Azért volt furcsa, mert körülbelül két hónapja lakom csak benne, de annyira az én stílusom szerint van berendezve, hogy már az első alkalomkor is olyan volt mintha egész életembe abba a lakásba éltem volna. Hirtelen bekattant valami. A szobába siettem. Az éjjeli szekrényemen még ott virított anyám levele, amit a bőröndömbe pakolt be. Hogy feledkeztem el róla? Húzott a kíváncsiság mit írt bele anyám búcsúzóul, de valahol legbelül azért sejtettem mit írt.  Oda mentem felbontottam a levelet. Leültem a földre és az ágynak döntöttem a hátam. Olvasni kezdtem: 

„Drága Alex,

Tudom, hogy a pokolba kívánsz. Én is magamat. Tudom, hogy sosem voltam jó anyád. Sem Angliában, sem Amerikában. Apádat okoltam ezért, de hamar rá kellett jönni, hogy ez nincs így. Mikor láttam, hogy Louissal egyre többet kint maradsz, alig jársz haza és még egy sziára sem méltatsz. Rájöttem, elvesztettelek, talán túl későn döbbentem erre rá. Azt hittem, ha elválunk és apádnál maradsz, jobb életed lesz. De sajnos nem így lett. Bírónő én felemre döntött. Belül ujjongtam, hogy a lányom velem marad. De hamar rá kellett jönni, hogy újra kín szenvedés lesz ez mindkettőnknek. Hisz el kellett hagynod apádat, nagyidat, szülővárosodat. Mindent. És velem kellett új életet kezdened Amerikában. Már akkor tudtam, hogy vissza kell, majd küldjelek valahogy Angliába, mikor kijöttünk a bíróságról. 18 éves korodra viszont annyira rossz lett a kapcsolatunk, hogy nem kellett kérnem, vagy javasolnom, hogy menj vissza apádhoz. Mentél magadtól is. Sajnálom. Mindent. Azt a rengeteg veszekedést, kiabálást. És a pofont is, amit adtam neked akkor. Sajnálom, hogy nem tudtam megjavítani a kapcsolatunkat. Csak tudd, én mindig szerettelek és szeretni is foglak.

Ölel, csókol Anyád. ’’