~ 7. rész

Jó estét! Nagyon nagyon nagyon köszönöm nektek, ma a blogon 150 is többen jártak ami azt jelenti hogy a 400 látogatottságot is túl léptük nagyon köszönöm. Jó olvasást! Ha tetszett a rész írj kommentet!
4 KOMMENT ÉS JÖN A KÖVETKEZŐ RÉSZ! xx

- Jó reggelt. – mosolyogva köszöntem rá. Harry elengedte a kezemet. Remélem Lou nem látott sok mindent az előbbi jelenetből. – Palacsintát sütünk. Remélem még mindig szereted.
- Persze, hogy szeretem. Ki az a hülye aki nem? – mosolyodott el.
- Finom illatokat érzek.  – szimatolt Niall mint egy kutya. Nagyon vicces látvány volt, felnevettem. Csaknem mindenki az asztalnál ült már, kivéve Harry és Louis nem.

Harry szemszöge:
-Harry, beszélhetnék veled egy kicsit? – kicsit feszültnek tűnt, remélem nem az előbbi dologért Alex-szel. Bólintottam. Felmentünk az emeletre.
- Mégis mi volt ez az előbbi? –támadott le rögtön, mikor úgy érezte halló távolságon kívül voltunk.
- Mégis, mi? – tettem a hülyét.
- Harry, tudod hogy miről beszélek. Alex, nekem olyan, mintha a húgom lenne. És tudom, hogy te milyen vagy. Csak kérlek, hagyd őt békén. – láttam a szemeiben, hogy aggódik.
- Tudod, Lou. – ültem le az egyik ágyra. – Nem tudom, mi van velem. Ha vele vagyok csak mosolyogni tudok, és nem érdekel más. Még senki iránt nem éreztem ezt. – kétségbeesetten néztem Louisra, hát ha tud valami tanácsot adni.
- Csak ne bántsd őt meg, ennyit kérek. – ezzel lement az emeletről.

Alex szemszöge:
- Ez isteni finom lett, Alex egyre jobban kedvelek. – kacsintott rám Niall. Rámosolyogtam.
- Hát igazából Harry segített, mert én már nagyon régen csináltam. – mondtam, láttam hogy Louis lejön az emeletről pár méterrel mögötte Harry mindegyik a padlót nézte. Remélem nem miattam veszekedtek. Már csak az kéne, hogy mindent felforgassak a bandában. Ekkor megszólalt a telefonom csengőhangja, ami Bon Jovi –It’s my life száma volt.
- Nem igaz, Bon Jovit is szereted? Tényleg egyre jobban kezdelek megkedvelni. – mondta Niall palacsintával teli szájjal.
- Igen, nagy rajongójuk vagyok. Hol az istenben van..- nem találtam a telefonom. – Megvan ! – az ereimben megfagyott a vér, mikor láttam a kijelző ki hív.
- Apa? – felnéztem Louisra, aggódó pillantással nézett felém. Legyintettem, hogy egyenek nyugodtan kimegyek a konyhába.
-  Szia Apa. – szóltam ismét bele a telefonba.
- Igen itt vagyok. Igen beszéltem vele. Igen az jó lenne. Louisnál aludtam ma éjszaka. Nem szeretnék zavarni itt náluk. De Apa, nálatok sem szeretnék zavarni. Mit tudom, én alszok a híd alatt. Jó, akkor oda megyek. Szia. Én is szeretlek.
Visszamentem a nappaliba és hosszan kifújtam a levegőt. És ledőltem a többiek közé a kanapéba.
- Találkozni akar. – nyögtem ki végül.
- És te nem akarsz? – kérdezte Liam
- Nem, csak tudom mi lesz a vége. Megígérte, ha vissza jövök Londonba visszafogad én meg naivan azt hittem, hogy ez könnyű lesz. Nem gondoltam arra, hogy megismerkedik valakivel.
Apunak azt mondtam dél körül elmegyek a lakására. Szóval, ha elszeretném érni a buszt, sietnem kell. – pattantam fel a kanapéról.
- Felesleges, majd én elviszlek. – ajánlotta fel Harry
- Nem szükséges, megleszek. – magyaráztam
- Kérlek. – megint bevetette. A gyönyörű zöld szemeit vetette be, hogy meglágyítson. Hát sikerült. Ahogy láttam, Louis nem vette jó névven. Mi történt, amiről én nem tudok?
Harryvel fent voltunk az emeleten. A ruháim még mindig nem száradtak meg. Lementem a táskámért, rémlett, hogy anno bent hagytam egy leggingset vész esetére, ha le öntöm magam vagy nem tudom. Igazam lett. Így a melegítő gatyát vissza tudtam adni Daniellenek és vagy 1000x megköszöntem neki. Harry pólója viszont rajtam maradt. Amit úgy őszintén egyikünk sem bánt. Én érezhettem tovább Harry édes illatát. Harry meg leszögezte, hogy akkor újra kell találkoznunk, hogy vissza adjam. Louis leírta egy fecnire a számát, ahogy a többiek is, hogy ha, lesz telefonom fel tudjam őket hívni. Felvettem a tegnapi  bokacsizmámat és bőrdzsekimet és háromnegyed 10 körül elindultunk Harryvel London központja felé. Egész úton nem sokat beszéltünk, élveztük a csendet és az  szemerkélő eső hangját.
- Meddig lesztek itthon? – bukott ki belőlem a kérdés, miután kb. a 10 1D óriás plakát mellett mentünk el.
- 1 hónap pihenőt kaptunk, bár akkor is lesznek dedikálások meg ilyesmik, de legalább egy helyben vagyunk. – mosolygott rám. Visszamosolyogtam. Rájöttem, hogy semmi tervem nincs, mit csináljak Londonban. Mit dolgozzak, vagy tanuljak. Semmi.
- Figyelj, nem lenne kedved velem elmenni valahova? Mondjuk holnap délután.
- Hát nem is tudom Harry, tudod, nem nagyon szeretnék címlapra kerülni.
- Igen, igaz. Akkor mit szólnál egy sétához ma este?
-  Jól hangzik. - mosolyogtam
- Remek. Akkor mondjuk 8-kor itt, előtted? – közben észrevettem, hogy megérkeztünk.
- Rendben. Köszönöm a fuvart, Harry. – nem tudom miért, sosem voltam az a puszilkodós típus. De őt muszáj volt. Mosolygott. Vissza mosolyogtam és kiszálltam az autóból.