~ 8. rész

3 KOMMENT ÉS KÖVETKEZŐ RÉSZ!!!!

Nem lett olyan jó rész, de remélem tetszik. Jó olvasást! xx

Oxford Street 211.
Harry pont ott rakott ki, hogy még véletlenül se tévedjek el. Egy hatalmas szürke ház kapuja előtt álltam. A kapu ugyan csak szürke volt és a postaládán ott díszelgett a ’STEVEN SMITH’ név. Erőt vettem magamon, és megnyomtam a csengőt a kapu telefonba beleszólt valaki.
- Halló? – egy női hang szólt bele, de nem azzal akivel egyszer már beszéltem. Nem apa mennyasszonya volt.
- Öhm.. én Steven-t keresem. Alex Smith vagyok. – mondtam bele.
- Jaj, egy pillanat mindjárt küldöm Mr. Smith-t, addig tessék befáradni. – egy sípoló hang jelezte, hogy kinyitották nekem az kapuajtót. A kert hatalmas volt. Gyönyörű színes növények. Szökőkút. Nagyon nem tudtam itt elképzelni magam.
- Alex! – hallottam meg apa hangját a hátam mögül. Megfordultam, ott állt a teraszon teljes életnagyságban. Azonnal oda futottam, közben eldobtam a cuccaimat és a nyakába vetettem magam.  Sírt. Én is sírtam. De közben boldog is voltam.
- Jézusom, annyira hiányoztál Apa. – hangom elcsuklott. De több mint 2 éve erre a pillanatra vártam. És most itt van. El sem hiszem.
- Te is nekem kislányom.
Miután befejeztük a családi összeborulást, bemutatott. Berthának a házvezetőnőnek, akivel beszéltem. A kertésznek Andreu-nak. És az új feleségének, Katie-nek.
- Hát szia! – egy öleléssel köszöntött. – Örülök, hogy megismerhetlek. Szörnyen röstellem a tegnapit, nem tudtam, hogy Stevenek van lánya. – szavatkozott. Megértően rá mosolyogtam és megráztam a fejem.
- Kicsim, éhes vagy? – kérdezte Apa.
- Nagyon. – bólogattam . A repülőgépen kapott ’étel’ óta nem ettem. Még reggeli palacsintából sem. Csoda, hogy nem ájultam még el. Katie a konyhába vezetett, míg apu behozta kemény két poggyászomat.
- Ennyi az összes cuccod? – kérdezte értetlenül Apa.
- Ö.. hát ez egy hosszú történet. – sütöttem le a szemem
- Akkor ebéd közbe elmeséled, Bertha már tálalta is az első fogást. – beinvitált a konyhába. Hatalmas fehér konyha volt. Fehér fallal. Fehér bútorokkal. Fehér asztallal és székekkel. Nagyon elegánsan festett.  Leültem egyik székre.  És elkezdtem enni, a levest. Nagyon finom volt, meg is mondtam ezt Berthának, mire hálálkodó tekintettel kívánt jó étvágyat. Nagyon aranyosnak tűnik. Elmeséltem Apáéknak, hogy anya elzavart és elmentem. Próbáltam minden fontos dolgot elmondani neki.
- Fel fogom hívni anyádat, hogy küldje el a cuccaidat. És majd veszünk újakat is. De először is. – állt fel apa az asztaltól. Egy kis dobozt vett elő. Katie apa mellé sétált. Felálltam.
- Kicsim, tudom, hogy azt ígértem, hogy ha vissza jössz Londonba velem lakhatsz és azt is hogy még 6 nap van a születésnapodig. De tessék! – nyújtotta át Apu a kis kék dobozt. Elmosolyodtam. Levettem a masnis tetőt a dobozról és egy kulcsot találtam benne. Big ben-es kulcstartóval.
- Kocsit adsz nekem? – nevettem fel a megdöbbenéstől.
- Jobbat. – mosolygott. – Egy lakást. London belvárosába.
- Tessék?! Ez most tök komoly? – le kellett ülnöm.
- Tudom, hogy nagy feladat az egyedül lét, de tudom, hogy te meg birkózol vele. Erős lány vagy, Alex ! Hisz át repülted a fél világot egyedül. – igaza volt. Mindig is tudtam magamról gondoskodni. Találékony voltam.
- Köszönöm. – kezdtek potyogni a könnyeim az örömtől.
- És ne aggódj, be fogjuk pótolni ezt az elvesztegetett két évet.
A délutánt Apuval és Katievel töltöttem. Elmesélték, hogyan találkoztak. És hogy nyár végére tervezik az esküvőt.
- Alex tudom, hogy csak ma ismertelek meg. De szeretném, ha Steven lánya lenne az egyik koszorús lányom. Elvállalnád? – köpni - nyelni nem tudtam, mikor meghallottam a kérdését. Nagyon messze áll tőlem, hogy magas sarkút hordjak, vagy hogy ronda koszorúslány ruhákba öltöztessenek. De láttam, hogy Apa nagyon boldog vele. És engem már ez boldoggá tesz.
- Persze, örömmel. – mosolyogtam
- Jaj ez nagyszerű.
Ránéztem az órára 6 órát mutatott. Harry 8 jön és én azt sem tudom, mit kezdjek magammal.
- Katie, kérhetnéd tőled valamit?
- Persze, szívem. Mondjad. – mosolygott.
- Találkozok egy barátommal, de nincs semmi ruhám. Tudnál valamit kölcsön adni.
- Jaj, hát hogyne. Gyere. – kézen ragadott és föl vitt a gardrób szobába.

Kb. háromnegyed óráig keresgéltünk valami az ízlésemhez, megfelelőt a szekrénybe. Mikor megláttam a szekrény mélyébe süllyesztve egy piros magas szárú converse-t. Felcsillantak a szemeim.
- Jaj, el is felejtettem, hogy nekem ilyenem is van. – kuncogott. Olyan ruhái voltak többségben, mint a ház. Kifinomult. Elegáns. De azért akadt néhány laza, lezser cucc is közöttük.
Miután letusoltam és hajat mostam. A piros converse-t , egy szaggatott farmer, és egy háromnegyed újas fehér póló vettem fel. Hajamat megszárítottam és Katie nagyon szépen begöndörítette nekem.  Sminknek semmi durvát, csak alapozó és szempillaspirál. Harry pólóját még az elején mosógépbe dugtam. Így mikor, 8 órakor kimegyek. Tisztán és szárazon vissza tudom adni majd Harrynek. Kiegészítőnek csak egy sálat tettem lazán a nyakam köré. Felvettem a bőrdzsekimet. Apa azt mondta 11 legkésőbb érjek haza. Nem zavart, hogy megszabta mire keljen haza jönnöm. Örültem, hogy törődik velem. Anya soha nem tette. Csak akkor, amikor félt, hogy megvonják tőle a plusz pénzt, amit utánam kapott. Kiléptem az ajtón, a hideg Londoni levegő megcsípte az arcomat. Egyszerűen imádtam, ilyenkor a legjobb London utcáit járni. Sokkal hangulatosabb, mikor kiértem a kapunk Harry már ott állt és várt. Rám várt.