~ 19.rész

HALIHÓÓ! Köszönöm a kommenteket! Köszönöm, hogy ennyien olvassátok, a blogot! :D
Elmondom, elég sokat szenvedtem az új kinézettel. Sikertelenül. Szóval, ha nincs ínyetekre ez maradna! :D
Amúgy ha valakinek lenne kérdése, óhaj, sóhaj esetleg kritika itt a twitterem írjatok nekem nyugodtan! :D http://twitter.com/imadrii
Részről annyit,hogy kicsit rendhagyóra sikeredett. Hisz eddig csak Alex szemszögéből írtam.
Remélem így is tetszik :)) JÓ OLVASÁST!
9-10 KOMMENT ÉS FOLYTATOM!

*Louis szemszöge*
 

Turné buszban ültem. Az ablakon versenyző esőcseppek egyikének szurkoltam, míg mellettem Niall zenélgetett a gitárján. Zayn a vállamra dőlve aludt. Liam a telefonon Daniellel beszélt. Harry meg, Harry a ’szobájában’ volt. Mióta szakítottak, teljesen depresszióssá változott. A kamerák előtt persze kötelező felvenni ’ minden legnagyobb rendben van’ mosolyát. De ha velünk van, akkor csak telefonját cseszteti vagy épp szomorú zenét hallgat. Nem haragudtam sokáig Harryre, hisz az ő szerelmük nem az én dolgom volt. De most kötelességemnek éreztem, hogy beleszóljak. Megint. Nem hagyhattam, hogy Harry bele pusztuljon a fájdalomba és magányba. Milyen legjobb barát lennék, ha hagynám? 
- Hé srácok. – kezdtem
- Hm? – kérdezte Liam. Niall abba hagyta a gitározást.
- Aggódom Harryért. Amióta szakítottak alig eszik. Nem beszél velünk. És még a színpadon is alul teljesít.
- Igen, én is aggódom. De mit tehetnénk? – mondta Niall
- Békítsük ki őket. Valahogy újra találkozniuk kell. Többi Harry meg megoldja.
- Nem rossz ötlet. – mondta rekedten Zayn. Majd egy hatalmasat ásított és megtörölte a szemét.

 – Mi a terv? – kérdezte Liam.
- Hmm.. azt még ki kell, hogy találjam. 

~*~

- Köszönjük Madrid! Egyszerűen hihetetlenek voltatok! Köszönjük, hogy el jöttetek! Remélem, jól éreztétek magatokat! Mi igen! – mondta Harry a közönségnek.
Mire a reakció egy hangos sikoly volt. Elköszöntünk, majd lejöttünk a színpadról.  Harry átalakult, megint azzá a depis kis gyerekké, aki az elmúlt két hétben volt. Kezdtem unni. De meg is értettem az okát.
- Srácok, várjatok meg van a tervem.
- Na, és mi az? – jött izgalomba Niall.
- Eleanor mesélte, hogy az egyik fotós érdeklődött Alex felől. Mert hogy valami fotókon eszméletlenül jól nézett ki. Vagy valami ilyesmi. Szóval, Eleanornak Párizsba kell őt vinnie, hogy csináljanak vele fotósorozatot. Itt az alkalom.  – mondtam.
Fiúk egyetértően bólogattak. Majd elmeséltem nekik a tervet.

~*~

*Harry szemszöge*

Miért érzem ezt? Mi ez? Minél messzebb kerülünk Londontól, annál rosszabbul érzem magam. Egésznap fekszek és szomorú számok mennek a lejátszási listámon. Elővettem egy képet a farzsebemből. A képen Alex és én voltunk. Egymást ölelve alszunk. Ez az a kép amit Niall csinált rólunk még régebben. Kép kicsit gyűrött volt, néhol kicsit szakadt. Azóta amióta szakítottunk, mindenhová magammal viszem ezt a képet. Ez add erőt, hogy kiálljak a színpadra és úgy tegyek mintha nem lenne össze törve a szívem. Pedig össze van. És én csesztem el. És már nem hozhatom rendbe. Pedig most semmi másra nem vágyok. Csak Alexre. Hogy megöleljem, hogy beszippantsam a haja illatát, majd megpusziljam. Megcsókoljam. Rettenetesen hiányzik. És ezt a lyukat, nem tudom betölteni egyéjszakás kalandokkal, ahogy eddig tettem. Alex megváltoztatott. Más embernek érzem magam.

~*~

*Louis szemszöge*

- Igen, Alex ide jön Párizsba. Az előbb hívott fel, a holnapi géppel jön. – mondta Eleanor a telefonba.
- Remek, akkor tudod mi a terv, ugye?
- Igen, de Louis.. valamit tudnod kell.
- Mi az?
- Alex apja, meghalt. – mondta ki halkan. Teljesen lefagytam. Jól ismertem az apját. Bár elején furcsállta, hogy fiú az ő egyetlen kislánya legjobb barátja, de utána eléggé jól megkedveltük egymást. Nem akartam elhinni.
- Hogy van? Hogy viseli?
- Látszólag jól. Vagyis előttem nem, sírt.
- Így már nem tudom, hogy meg kellene ezt tennünk.
- Szerintem pontosan ezért kellene, hogy megtegyük. Elvesztette az apját. Harry-t ne hagyjuk.
- Talán igazad van.
- Akkor maradunk a tervnél?
- Maradunk.

~*~

*Alex szemszöge*

- Írj, hívj küldj levelet! Bármi! Csak ne felejts el! – borult a nyakamba Jessica.
- Nem örökre megyek el, oké? 2 hét és vissza jövök. – mondtam nevetve. – De írok, és felhívlak minden nap! – ígértem meg.
- Hiányozni fogsz.
- Te is nekem.
Miután elment még várnom kellett egy fél órát a repülőre de addig ettem egyet, illetve a reptéren lévő boltokat gyorsan végig pásztáztam. Majd felültem a repülőre. Ami kevesebb mint egy óra alatt Párizsba repített. Repülőtéren Eleanor várt, ahogy ígérte.
- Szia. –öleltem meg. Köszönt, majd vissza ölelt. Egy fekete ruhás nagy darab hapsi gondolom valami féle biztonsági őr elvette a poggyászom és hozta. Rendesen megijesztett. Nagyon nem bírom, ezeket az őröket. Bár ezzel szerintem nem mondtam újat. Eleanor persze jót nevetett rajtam. Majd bemutatott Nick-nem. Mivel így hívták.
Elvittek minket a hotelba. Nem kaptam külön szobát. Hanem Eleanorral közösen osztoztunk egy lakosztályon. Gyors elmentem tusolni. Majd átöltöztem valami kényelmesbe. Mivel csak holnap találkozom a fotóssal, ma lazulhatunk.
Megnéztünk egy filmet, de mivel nem aludtam sokat múlt éjjel bealudtam rajta.