~ 18. rész

Máris itt az új rész! Köszönöm a feliratkozásokat és a sok sok kommentet!
8-10 KOMMENT ÉS JÖN A KÖVETKEZŐ! HA TETSZIK IRATKOZZATOK FEL!!

Percekig álltunk a nappali közepén. Én teljesen sokkban voltam. Nem számítottam rá, hogy még találkozni fogunk.
- Hallottam mi történt, jól vagy? – bőszen bólogattam. Nem voltam jól, de nem akartam terhelni őt még jobban. Átöltöztem valami kényelmesebbe, majd főztem egy teát.
- Mégis, hogy kerülsz ide Eleanor?  - értetlenkedtem.
- Nem tudom, hol is kezdjem.. lehet, hogy ez most nem a megfelelő alkalom.
- Mondjuk, kezd az elején. – javasoltam. Kis ideig még tétovázott. Láttam rajta, hogy izgul.
- Hát Párizsban voltam egy fotózáson – szünet - és az egyik fotós érdeklődött felőled.
- Tessék?! – ment fel a hangom pár oktávval.
- Azt kérdezte nem lenne-e kedved megcsinálni egy portfóliót?
- Mi van? Eleanor, én nem is vagyok modell. – akadtam ki.
- De minden adottságod meg van hozzá. – mondta, miközben a táskájából előhalászott egy mappát.
- Mi ez? – mutattam rá
- Emlékszel a koncertre nem? A meglepetés koncertre, amire elmentünk születésnapod után? – bólintottam. Akkor kinyitotta a mappát, és körülbelül 1000 kép volt a mappában amiket a koncert napján készítettek rólunk, köztük rólam is. Tengernyi kép volt arról, ahogy táncolunk Eleanorral a koncerten, hogy  ölelgetem Harryt és  ahogy el hagyjuk a stadiont.
- Azta. – leesett az álam. Olyan képek készültek rólam, hogy el sem hittem, hogy az én vagyok.
- Ilyen járással nekem ne mond, hogy sosem volt dolgod kamerával. – mutatott az egyik képre, majd rám nézett.
- Hát Anya egyszer elküldött modell képzőbe, de fél év után ott hagytam őket. – böktem ki.  Néma csöndben nézegettük a tovább a képeket. Mikor Eleanor meg szólalt:
- Azt akarják, hogy vigyelek ki Franciaországba. –  mondta alig hallhatóan. Kipattantak a szemeim.
– Tudom, hogy nem szeretnéd itt hagyni Katiet, de gondold meg. És nem lennél egyedül, mindig melletted lennék. – mosolygott.
- Rendben, ö ezt még átgondolom, oké?
- Persze. Csak ne tartson sokáig, jó? Én most vissza megyek Párizsba, mert vár rám egy fotózás. De ha benne vagy, hívj és szerzek repülő jegyet meg minden, rendben? – mondta, miközben sietősen felvette a kabátját.
- Rendben.  Várj! – ordítottam, mire ijedten megfordult. - A mappát ne hagyd itt. –emeltem fel.
- Maradjon nálad. Nézegesd csak! Légy jó, puszi. – majd kiment az ajtón.

Éhes voltam, szóval rendeltem pizzát. Míg ki nem hozták, vettem egy jó habfürdőt.
Menjek el? Hagyjam itt Katiet? Pont most? – gondolat menetemet a pizza futár szakította meg. Kifizettem a pizzát és leültem az asztalra, a képeket nézegettem miközben megebédeltem. 
Ebéd után át mentem Jessicához. Jó sok mindent megkellett beszélnünk, hisz őt sem láttam 1 hónapig.

- Mit kéne tennem Jess? Menjek el? Meneküljek megint?
- Hé, ez nem menekülés. Ez lehetőség. És én a helyedben megragadnám ezt az esélyt. Tényleg nagyon jók ezek a képek.
- Nem tudom, mit csináljak – dőltem vissza az ágyba.
- Beszélj Katie-vel! Hidd el, ő is csak támogatni fog.  – biztatott. Még egy kicsit beszélgettünk, majd már olyan későre járt, hogy ideje volt haza mennem. Lefürödtem és bebújtam az ágyba. Sok dolog kavargott a fejemben, Apa, Katie, ez a modelles lehetőség, Harry. Elkapott a sírás. Mindent el csesztem. Soha nem kapom vissza. Már nem akartam Londonban maradni. Már Londont sem éreztem otthonomnak. Ugyan úgy el fogok menni, mint anno Amerikából. De azért Katievel holnap még beszélek.

~*~

Másnap mikor Katiékhez értem, láttam, hogy vidáman kertészkedik. Nem értettem miért, hisz azért van Andreu.
- Nem tudtam, hogy szeretsz kertészkedni. – kezdtem mosolyogva.
- Igen, tudod Andreut elküldtem szabadságra, ahogy Berthát is. Mindegyikünket megviselte az egy hónap. – egyetértően bólogattam. – Telefonba azt mondtad fontos, valami baj van?
- Menjünk be. – ajánlottam fel. Bólintott.

~*~

- Szóval nem tudom, mit kéne tennem. Nem szeretnélek itt hagyni, titeket. Most meg főleg nem, hogy egyedül vagy. – mondtam. Hiába mutatta, hogy túl van a történteken láttam a szemében, hogy megtört. Szeme alatt sötét karikák voltak, amit nem is próbált eltüntetni. Valószínűleg ő sem aludt, akárcsak én. Mégis bőszen támogatott, hogy menjek el Párizsba és fedezzem fel a világot.
- Figyelj, olyan sok dolog vár még rád. Nem maradhatsz mindig egy helyen, csak azért, hogy ne legyek magányos. Bertha 1 hét múlva visszajön amúgy is. Menj csak. – mosolygott. – Apád is ezt akarná. – mondta halkan és a földet kémlelte.
- Köszönöm. – mondtam, miközben a könnyeim folytak le az arcomon. – Nem foglak elhagyni ígérem. – szorosan megöleltük egymást.
- Tudom.

~*~

Elbúcsúztam Katie-től. Aztán haza mentem. Be érve a lakásba, első dolgom volt felhívni Eleanort.
-Hálló? Eleanor?
- Szia, igen én vagyok. Na, hogy döntesz?
- Elmegyek Párizsba. – mondtam ki határozottan erre Eleanor csak bele sikított a telefonban, mire gyorsan elkaptam a fülemet mielőtt halláskárosodást szenvedhettem volna.
- Jaj ez annyira jó. Nagyon fogod szeretni Párizst. A kultúra, a művészet, a boltok, a hangulat, az emberek mind fantasztikus. Á olyan boldog vagyok! – áradozott.
- Már alig várom!
- Holnap 11:30 járatra foglaltattam jegyet, másodosztályra, hogy ne keltsünk feltűnést. Én a repülőtéren várlak, rendben?
- Oké rendben! Köszönök mindent!
- Ne nekem hálálkodj! Na akkor majd várlak reptéren. Puszi. Szia. – azzal letette.

Elkezdtem pakolni, közben áthívtam Jessicát. Nagyon aranyos volt segített pakolni. És felajánlotta, hogy kivisz a repülőtérre holnap.
- Mi lesz a lakással? Kiadod vagy eladod?
- Egyikse. Apa vette ezt a lakást. Meg ha vissza jövök, laknom is kell valahol.
Egész éjszaka pakoltunk. Beszélgettünk, meg nosztalgiáztunk kicsit.
Beállítottam az ébresztőt. Majd szép lassan elaludtunk.