~ 10. rész

Eddigi leghosszabb rész! Remélem örültök neki! Jó olvasást! xx
HA TETSZIK IRATKOZZ FEL !
3 KOMMENT ÉS JÖN A KÖVETKEZŐ!!!!

Beültem  előre a kocsiba. Apa elmondta, hogy hogyan jutok a lakásomtól vissza hozzájuk, de nem nagyon tudtam rá figyelni. Csak a tegnap este, Harry és apu szavai jártak a fejembe. El kell őt felejtenem. De hogyan? Akkor Louis-t is el kell hagynom, megint. Ötletem sincs, hogy oldjam meg.
- Apa. – vágtam közbe a szavaiba, kérdően nézett rám – Szerinted el kéne felejtenem Harry-t? – talán a legtöbb lány nem az apjával beszélné meg a szerelmi ügyeit, hanem anyjával, barátnőivel. Jelen pillanatban nekem egyik se volt. Nem kínos erről beszélnünk. Szerencsére.
- Nem tudom, szívem. Csak nem akarom, hogy még többet csalódj az emberekben. Ha szereted őt, akkor ne hagyd el. Csak előbb ismerd meg. – biztatóan elmosolyodtam. Bólintottam. Ezzel nem sokat segített. Szívemre kell hallgatnom. Miért ilyen fájdalmas ez?
- Itt vagyunk. – mondta Apa, én kinéztem a szélvédőn. Egy háromemeletes régi homlokzatú ház előtt álltunk meg. Felmentünk a lépcsőn. Lift nem volt. Bár egy 3 emeletes háznak felesleges. A legfelső szinten van az új otthonom. Meg álltunk egy sötét barna ajtó előtt, amiről az ’ Alex Smith ’ név tündökölt. Saját lakás. Nem hiszem, hogy álmodtam volna saját lakásról. Mégis olyan volt, mikor megkaptam aputól a kulcsot, mint egy valóra vált álom. Betettem a zárba és elfordítottam.
Egy kis folyosó volt az előszóba, ami bevitt minket a nappaliba. Mályvaszínű fal. Fehér kanapé. Fehér szőnyeg. Nagyon elegáns volt, mégis megleltem benne az én ízlésemet.
- Nehéz lesz ezt, mint tisztán tartani. – nevettem fel.
- Szerintem, meg tudod oldani. – leült a kanapéra, a lábát feltette az kis dohányzó asztalra és bekapcsolta a tv-t.
- A-a! – szóltam rá – Lábadat ne tedd fel az asztalra, hol élsz te? – imitáltam anyát. Mindig ki volt akadva, ha apuval úgy néztünk tv-t, hogy a lábunk az asztalon pihent. Felnevetett. Míg ő a tévét nézte, körbe néztem kicsit az új otthonomban. A szobám nagyon jó. Világossárga a fal színe. Parketta. Fehér függönyök, hatalmas ablakok. ÉS. És a szobámból egy erkély nyílik ami gyönyörű kilátást ad a London Eye-ra. Megint Harry jutott eszembe. Kérte, hogy ha megkapom a lakást, majd mutassam meg neki. Bárcsak most itt lenne. Visszamentem apuhoz. Leültem mellé. Az újság már az asztalon volt. Belelapoztam, munka után kutatva. Egy kis kávézóba kerestek felszolgálót. Még jó, hogy van tapasztalatom. Amerikában, egy kis ideig dolgoztam egy elég aranyos helyen. De sajnos bezáratták.

Apa fél óra elteltével úgy döntött magamra hagy. Elkezdtem a kicsomagolásnak, mikor csöngettek. Gyorsan kinyitottam az ajtót. Egy körülbelül egy idős lány volt az ajtón kívül.
- Szia! Segíthetek?
- Szia. Csak gondoltam köszöntöm az új szomszédot, akiről már az egész ház beszél. Rosszkor jöttem?
- Jaj, dehogy. Ne haragudj, gyere beljebb. – beengedtem – Csak nem számítottam látogatókra.
- Azt látom. – gyors körül nézett. – Egyedül?
- Igen, egyfajta születésnapi ajándék akar lenni. – mondtam zavaromban.
- Ne haragudj még be sem mutatkoztam, Jessica Scott. – gyönyörű lány. Szökés barna hullámos haja melle alá ér. Arca gyönyörű. Szeme tengerkék. Mellette egy kicsit igénytelennek éreztem magam.
- Alex Smith vagyok. – mondtam mosolyogva. – Te kivel élsz itt? Családoddal?
- Igen, nekem anyuék nem hajlandóak új lakást venni. – mondta szomorúan.  – Mesélj valamit magadról, van barátod? – megcsillant a szeme.
- Ö.. jelenleg nincs. Bár van egy fiú, akivel találkozgatok. De nem tudom. Bonyolult. – mondtam. Mikor rájöttem, mekkora barom vagyok. Meg fogja kérdezni, hogy kicsoda. Hazudjak? De ha elmondom, akkor valószínűleg sikítozni kezd.
- Hahó, nevet kaphatok? Csak egy keresztnevet. – kutyaszemekkel könyörgött. Hát egy keresztnévből, csak nem lesz baj.
- Harry.. Harry a neve. – mondtam halkan. – És neked van barátod? – próbáltam terelni a témát. De nem sikerült.
- Nincs, de hmm.. Harry.. kitalálom..magas és barna haja van. – valószínűleg az arcom fal fehér színt vehetett fel, mert Jess kuncogni kezdett.  Leült a kanapéra. Teljesen otthon érezte magát, de nem zavart.  Teát főztem. Ő addig az újságot lapozgatta.
- Érdekel a felszolgálói munka?
- Tessék? – nem értettem mire gondol.
- Az újságban, be van karikázva.
- Ja, igen. Gondoltam, nem ártana valamivel lefoglalnom magam. Meg valamiből el is kellene magamat tartani.
- Anyuéké a kávézó, ha akarod, beszélhetek velük.
- Tényleg? Ez nagyon aranyos tőled. – hálálkodtam
- Ugyan ez természetes. Láttam milyen alakok jönnek a meghallgatásra. Te magasan viszed az elvárásainkat. – mosolygott
- Ezt mégis hogy érted? – tettem le elé egy bögre teát.
- Nem csak a felszolgálói képességek fontosak, ami benned biztos megvan. Különben nem jelentkeznél. Hanem a kisugárzás, és a kinézet is fontos.  Gyere el holnap 15 órakor a meghallgatásra. Menni fog ne aggódj.
- Köszönöm.
A délutánt még végig beszéltük, elmondtam neki is a történetem. Csak ámuldozott, hogy ilyen életem volt. Ő is mesélt magáról. 17 éves ő is. És egy egyetemen tanul Londonban, divattervezőnek. Átmentünk hozzájuk a szomszédba, meg mutatta a rajzait és a félkész ruháit. Nagyon tehetséges. Akkor megláttam egy fekete pánt nélküli, a derék résznél rózsaszín szalaggal ellátott ruhát. ( képért katt ide )  Leesett állal álltam a próba baba előtt, amin a fekete ruha volt.
- Jess, ez.. gyönyörű. – mondtam magam elé, még mindig a ruhát bámulva
- Tetszik? Szerintem nem lett olyan jó. Nekem nem tetszik. – mondta fancsali képpel
- Most viccelsz? Ez eszméletlen, meg állná a helyét egy párizsi divatbemutatón is.
Nagyon meghatódott, azon amit mondtam. Megölelt és én vissza.
- Legyen a tied. – mondta
- Mi van?
- Legyen a tied. – ismételte – Úgy is mindjárt itt van a születésnapod.  Meg teljesen beleszerettél ebbe a ruhába.
- Bele hát. – helyeseltem. – Hú, ez.. nagyon köszönöm. – megöleltem.
Még egy kicsit beszélgettünk. A ruhát még nem kaptam meg, azzal az indokkal, hogy még nincs teljesen kész. Otthon realizáltam, hogy semmit nem haladtam a kipakolás terén. De fáradt voltam. Engedtem a kádba vizet. Kedvenc zenémet bekapcsoltam. Vettem egy hosszú fürdőt. Majd pizsamába bújtam és lefeküdtem.

Másnap 11körül keltem. Reggelizni akartam, mikor láttam semmi kaja nincs a hűtőbe. Szomorúan visszamentem a szobámban és kicsomagoltam a ruháimat. Láttam anya tett bele egy levelet. Semmi kedvem nem volt fel húzni magam, így letettem az éjjeli szekrényemre.  Mivel délután állásinterjúra megyek, egy fekete csőfarmert egy háromnegyed ujjas blúzt és egy fekete blézert vettem fel, egy fekete balerinával.  1 kor elindultam, mert féltem , hogy eltévedek. El is tévedtem. De egy aranyos néni segített és elmondta, hogy teljesen rossz irányba mentem. Végén már futnom kellett. De oda értem. Nagyon aranyosak Jessica szülei. Azt mondták, hogy holnap jöjjek be holnap 9-kor és egy próba nap keretein belül megnézik, hogy teljesítek.  Utána elmentem a legközelebbi boltba vásárolni. Daniellebe botlottam bele.
- Szia. – köszöntünk egyszerre, majd elnevettünk magunkat.
- Minden rendben ment apukáddal? Harry mesélte, hogy későn értél haza. Aggódott.
Aggódott? Awwww, ez milyen aranyos már tőle. Nem. Nem. Nem.
- Persze, semmi gond. - mondtam közömbösen
- Na, ez valahogy nem volt túl meggyőző. – ennyire átlátszó lennék?
- Csak Harry.. – mire egyetértően bólintott. – nem tudom, olyan aranyos volt meg minden. De hallottam a nőügyeit, nem akarok egy lenni a sok közül. 
- Megértem. De ne aggódj. Harry egésznap rólad áradozik, Louisnak már az agyára megy. Egyszer még veszekedtek is. – erre oda kapta a szája elé a kezét.
- Veszekedtek? Miattam? – Pont ezt akartam elkerülni. Nem akartam, hogy miattam veszekedjenek.
- Hát tudod Louis félt Harry-től. Amikor ott voltál nálunk, megkérte Harryt, hogy hagyjon békén. De nem bírt magával. És elhívott randizni.
- Nagyon jól éreztem vele magam. – mosolyodtam el. – De elegem van, hogy mindenki csak aggódik értem.  Eddig is megvoltam. Most is megleszek.
- Áhh itt vagy. Már mindenhol kerestelek – szólt Liam – Alex! Szia! Mizujs?
- Szia. Élek. – mosolyogtam. - Veled?
- Megvagyunk. – ránézett Daniellere és megfogta a csípőjét. Szörnyen aranyosak voltak. Láttam a szemükben, hogy szívből szeretik egymást. Köhintettem.
-  Nem is zavarognék tovább. Majd szombaton látjuk egymást. – mosolyogtam majd otthagytam őket enyelegni.  Megvettem a kaját és haza vettem az írányt.