~ 33. rész

HelloHello :D Itt is van a következő :) Remélem tetszik. Ha igen írj kommentet
11 KOMMENT

Nem tudtam, hova csak el. El onnan, abból a házból. Gondolkodtam, hova kéne mennem vissza Londonba? Ott hamar rám találna Harry. Egyedül akarok lenni. Valahogy, nem tudom, hogy de kiértem a busz állomáshoz. Vettem egy jegyet és felszálltam a Doncasterbe tartó járatra. Még volt egy ’kis’ idő indulás előtt, úgy hogy felhívtam Katie-t. Teljesen elhanyagoltam mostanában.

- Hallo?
- Szia, Katie én vagyok.
- Jaj, Alex olyan jó hallani a hangod. Hogy vagy?
- Mélyponton is mélyebben. – nevettem a telefonba. – De te, ti hogy vagytok?
- Megvagyunk. Orvos azt mondta minden rendben van eddig.
- Akkor jó. – meg könnyebbülve fújtam ki a levegőt.
- És veled mi történt?
- Azt hiszem megint szakítottunk Harryvel. – mondtam halkan a sírás határán. – Vajon miért nem tudunk soha boldogan együtt lenni? Miért kell mindig történnie valami szörnyűnek, hogy ne tudjunk együtt lenni? – mire végig értem a költői kérdések feltételével a telefonba, már patakokban folytak a könnyeim.
- Jaj, kicsim. A szerelem sosem egyszerű. Most hol vagy?
- Menekülök. – szálltam fel a buszra. – Haza megyek egy kicsit Doncasterba. Csak azért hívtalak, hogy ne aggódj meg vagyok.
- De ott hol fogsz lenni Alex?
- Ne aggódj, megoldom.
- Kérlek, csak vigyázz magadra.
- Rendben. De te is. Hiányzol.
- Te is én nekem.  Mikor jössz vissza Londonba?
- Nem tudom. Egy kicsit ki kell szelőztetnem a fejem.
- Rendben. Most leteszlek. Szeretlek. Siess haza.
- Rendben. Szeretlek. 

Fülhallgatómat bedugtam a fülembe. A másfél órás út során Harry 67x Louis csupán 50x többiek meg olyan 20x hívtak. Úgy hogy zenét hallgatni nem tudtam, mert idegességembe kikapcsoltam a telefont. Majd azon kezdtem el gondolkodni, mennyivel jobb hogy megint elmenekülök.
Vajon attól jobb lesz, ha valami rossz történik, a jelenbe mindig vissza kívánkozok a múltba? Rájöttem, hogy igen. Mármint csak nekem jó. A múlt szép emlékei sosem változnak, míg a jövő kiszámíthatatlan lehet. Elég sötét volt mire Doncasterbe értem. Azonnal a régi házunkhoz mentem. Apa ’sajnos’ nem tudta eladni. Kerítést, ahogy mindig szoktam átmásztam. Ajtóhoz érvén , a szokásos ajtófélfába rejtett kulcs segítségével bejutottam.  Villanyt felkapcsolva láttam,hogy semmi nem változott. Végig jártam a házat. Majd egyszer csak a régi szobámban találtam magam. Apa nem pakoltatta ki. Talán tudta, hogy egyszer majd vissza fogok jönni. Talán ezért nincs kint az eladó tábla. Kitudja. Régi képek rólam és Louisról porosak a polcon. Ahogy a zenei díjaim is. Fáradtan dőltem le az ágyra. Az se érdekelt mennyire poros. Végre minden olyan mint régen. Vagyis majdnem. Bekapcsoltam a telefonom. Csupán pár tucat SMS jött, köztük Anne-től is egy.
Azt nyitottam meg elsőnek.
,, Sajnálom, hogy így kellett megtudnod. Kérlek, gyere vissza. Harry teljesen ki van borulva.’’
Majd megnyitottam Louisét.
,, Azonnal hívj fel, ha látod ezt az üzeneted. Ne tedd, ezt velünk Alex kérlek!’’
Eleanor:
,, Harry teljesen kész, sír, ordibál felváltva. Teljesen biztos benne, hogy nem ő az apja. Hívj, fel minket kérlek’’
Találomra rámentem egy Harry-sre is.
’’ Kérlek, hívj, írj akármi. Tudnom, kell, hogy jól vagy-e. Nem veszíthetlek el újra. Szeretlek. ’’
Körülbelül két óra alatt végig olvastam az őszeset.  Írnom kéne neki valamit. Bár megérdemelné, hogy aggódjon. Ha tényleg ő az apja, annak a gyereknek megérdemli. Úgy döntöttem írok neki. Egy egészen rövidet, tömöret.
,, Jól vagyok. Csak gondolkodnom kell’’