~ 24. rész

HALIHO! Remélem tetszik. Nagyon jó volt megírni ezt a részt, remélem ugyan olyan élvezetes lesz olvasni. Észre vettem, hogy mostanában nem nagyon jönnek össze a 10 kommentek :( De annak viszont nagyon örülök, hogy össze jött a 4000 oldallátogatás a hónap forduló előtt. Igen, holnap lesz az oldal 1 hónapos. 1 hónapja boldogítjátok meg az életemet. Köszönöm a pozitív vissza jelzéseket. PUSSZANCS!

- Mi ez a bunkó hangnem? – elővette azt a szexi vigyorát. Legszívesebben, most, mindenki előtt képen töröltem volna. Szörnyen dühős voltam rá.  Bár ő nem emlékszik a klubban történtekre, hisz teljesen be volt állva. Azért neki még  van egy kis heg az arcán, amit Harry adott neki. Megráztam a fejem és csöndben végig hallgattuk Jean mondani valóját. Miután vége lett Stan elsőként ment ki, én még gyors elköszöntem Jeantól és futottam Stan után.
- Várj. – ragadtam meg a karját és magam felé fordítottam.  Értetlen arcot vágot.
- Beszélnünk kell. – mondtam, nem néztem a szemébe a fehér pólóját néztem.
- Beszéljünk. – vonta meg a vállát, lassan elindultunk ki tudja hova.

- Azt hittem mikor azt mondtad, hogy Párizsban próbálsz új életet kezdeni, azt a zenére értetted. Nem a modellkedésre. Amúgy mióta is modellkedsz?
- Nem kérdezted. Amúgy már 14 éves korom óta. – ledöbbentem. Ő a volt barátom és ezt nem is tudtam róla.
- De, hát..
- Nem nagyon dicsekedtem vele.
- Aha. Akkor most már értem, hogy miért lettek mindig olyan jó képeink. – mondtam az utat kémlelve.
- Ja. De gondolom nem ezt akartad megbeszélni, vagyis gondolom vagy rosszul gondolom? – tette fel a kérdést, majd velem szembe megállt.
- Ö igen, vagyis nem. – mély levegőt vettem – Szóval, igazság szerint a klubban történtekről akartam veled beszélni. – Harry valószínűleg a haját tépné, ha tudná, hogy Stannel beszélgettek, de tudnom kellet. Tudnom kellet, hogy rendszeresen drogozik-e. Nem akarom, hogy újra megtörténjen az, mint anno Amerikában. Nem engedhetem.
- Ooo.. nem nagyon emlékszek arra azt estére. Ott voltál?
- Te most szórakozol velem? – kérdeztem ezt már nagyobb hangnemmel, vagyis szinte ordítottam.
- Viccelek, kicsi lány. Mindenre emlékszek. - mosolygott. - Sajnos.
- Jó tudni. – indultam el, nem tudom hova. Nem ismertem ezt a környéket.
- Várjál. Bocsánatot akarok kérni. Elkellett volna mondanom, hogy.. – nem hagytam őt befejezni.
- Igen, elkellett volna. Stan nem érted, mibe kevered magad ? – könnyek szöktek a szemembe. Stan közelebb jött és letörölte a könnyeimet, majd végig simogatta az arcom. Láttam a szemébe a vágyat. Elhúzódtam.
- Ugyan már Alex. Tudom, hogy még mindig ugyan úgy érzel irántam. – mondta nagyképűen.
- Akkor teljesen el vagy tévedve, fiam! – ott hagytam. Vagyis akartam. Visszarántott. Derekamnál fogva közelebb húzott és a ajkát az enyémre tette.  Nem csókoltam vissza, azonnal reagáltam és ellöktem majd felpofoztam.
- Megcsaltál Stan. TE! És nem én! Úgy hogy most ne akarj vissza kapni. Boldog vagyok Harryvel, úgy hogy tartsd távol magad tőlem! – ordítottam.
- Nehéz lesz ha 3 napig össze leszünk zárva. – jelentette ki diadalittasan. Választ sem adva ott hagytam, most már végleg. 

Órákig kallódtam a városban. Kijelenthettem, eltévedtem. Eleanort már 3x hívtam. Tudnia kell, hogy mi történt. Felhívtam Jean-t hogy lemondjam a munkát, de azt mondja már nem lehet, mivel aláírtam a szerződést. Remek. Stan nyert! Pocsékul éreztem magam. Harry hangját akartam hallani. Mindennél jobban. De nem hívhatom fel őt, a gondjaimmal.
Mire megtaláltam a szállodát már besötétedett, közben az eső is elkezdett esni, egyszóval ázottan értem be a lakosztályba.  

- Végre, hogy itthon vagy! Jean már 300x-szor hívott. – ölelt meg Eleanor.
- Jézusom, te mit keresel itt? Azt hittem 3 hétig maradsz Louis-ékkal. Amúgy te beszélsz? Rengetegszer hívtalak.
- Igen, igen. Tudom, de Jean felajánlotta, hogy menjek én is a 3 napos fotózásra, hogy ne legyél annyira egyedül.
- Hidd el lesz elég ismerős. – mondtam fintorogva.
- Mi? Miről maradtam le?
- Stan. – adtam meg ezt az egyszerű választ, majd elmeséltem a mai napot. Végét már sírva mondtam el. Eléggé felzaklatott az egész. Eleanor átölelt.

-  Kérlek ne mond el Harrynek. – mondtam a vállába.  – Nem veszíthetem el újra.
- Nyugi, nem fogom. De, lehet hogy mégis elkellene. Jobb ha tőled tudja meg, mint mondjuk az újságokból vagy ami rosszabb Stantől. – egyetértően bólintottam. Azonnal tárcsáztam Harry számát. Kicsöngött. 

- Szia! Már vártam, hogy hívj? Eleanor már ott van?
- Szia. Igen itt van. – mondtam nyugodtan. – Beszélnünk kell.
- Baj van?
- Kaptam egy állást. 3 napos fotózásra megyünk.
- Ez nagyszerű. – vágott közbe
- Stan is ott lesz, Harry. – mondtam halkan. Nem szólt vissza.
- Beszéltem vele ma.
- Mi? Ugye nem bántott? Esküszöm, ha bántott én nem tudom, mit csinálok azzal a gyerekkel.
- Nem Harry nyugi, nem bántott. – nem akartam elmondani neki, össze törne. -
- Mi a szarra akarsz kilyukadni Alex? – kérdezte, hangjában idegességet és dühöt fedeztem fel amitől kicsit megijedtem.
- Megcsókolt. – hagytam hadd érjen el a tudatáig. – De nem csókoltam vissza, azonnal ellöktem.  – nem tudom, hogy neki vagy magamnak akartam ezt bizonygatni. Talán mindkettő.
- Remek. Legyetek boldogok. – rázta le ennyivel.
- Mivan?! Harry nem érted, hogy ellöktem? – akadtam ki. Könnyek kezdtek végig folyni az arcomból. – Nem akarlak újra elveszíteni. – mondtam sírva.
- Nem gondolod, hogy kezd egy kicsit unalmassá válni, hogy sosem lehetünk együtt boldogok? Mindig van valami. Egy turné, egy fotózás, egy ex. Belefáradtam. – azzal megszakadt a vonal. Nem tette le. A vihar miatt elment az áram és a tér erő is. Lerogytam a földre. Bőgtem. Eleanor mellém ült és átölelt. Ott ültünk ketten a hideg padlón a sötétben.